Hírmorzsák 2023-10-21 (10:30)

Andre Iguodala hivatalosan is bejelentette a visszavonulását. Willie Green méltatta Iguodalát, Joe Lacob bejelentette a mezszámának a visszavonultatását. Brandon Miller ellen is pert indítottak Jamea Jonae Harris halálának az ügyében. Khris Middleton visszatért. Scottie Barnes megsérült, de rendben van. Terance Mann kezdeni fog a Clippersben. A Spurs irányító nélküli kezdővel áll ki az alapszakasz kezdetén. Rudy Gay és Rodney McGruder sem marad a Warriorsnál. Carlik Jones a Bullstól, Wenyen Gabriel a Celticstől került szabadlistára. Ishmail Wainright nem feltétlenül fog végleg távozni a Sunstól.

 

Cikkünk elkészítését a Shaq-önéletrajzi könyvet is forgalmazó Sportkönyvek.hu támogatta.

Noha már gyakorlatilag a Warriors előző szezonban lejátszott utolsó meccs óta tényként lehetett kezelni, de az elmúlt nap során az Andscape megkeresésére Andre Iguodala hivatalosan is bejelentette a visszavonulását. Úgy érzi, hogy eljött ennek az ideje. Magas szinten akart kosarazni, de egyre limitáltabb idő állt a rendelkezésére, és ott van a családja is, ami önmagában is sok tud lenni. A fia 16 éves, emellett van két lánya is, és nagyon várja azt, hogy nézze őket felnőni ezekben a fontos években. Négy bajnoki címet nyertek a Warriorsszal, ami nem egy gyakori teljesítmény, egy kezén meg tudja számlálni, hogy hány csapat ért el hasonlót – ott van a Bulls, a Lakers, a Celtics és ők, és a sor ezzel véget ér. Egyetlen csapatot sem működtetnek úgy, mint a Warriorst, és úgy gondolja, hogy ez annak a bizonyítéka, hogy hittek egymásban és a megfelelő módon játszottak. Nagyon szépen játszottak, és a pályafutása legjobb időszakában volt itt, a dolgok pedig úgy történtek, ahogyan azoknak lenniük kellett, és ez tovább erősítette az egymás vetett hitüket.

Iguodala azt is felidézte, hogy nagyszerű, de egyben vicces élmény is volt számára, amikor 2015-ben megkapta a nagydöntő legértékesebb játékosának járó díjat, Bob Myerstől tudta meg, hogy ő lett a döntő MVP-je, és ez egy olyan pillanat, amit sosem felejt el. Úgy érzi, hogy általánosságban elmondható az, hogy ha az ember kimegy a pályára és elvégzi a dolgát, akkor minden úgy fog történni, ahogyan annak lennie kell. Hinni kell abban, hogy minden el fog rendeződni addig, amíg megvan a hit. Gyakran előfordul a sport világában, hogy valaki mindent megtesz az egyéni sikerei érdekében, de az megakadályozza a csapat sikereit, mindig így szokott lenni.

Az Andscape megkeresésére Iguodala egykori csapattársa és edzője, Willie Green is megszólalt. Szerinte Iguodala mindig egy érett fiatalember volt, és nagyon büszke rá, hogy mi mindent elért a pályán. Olimpiai bajnok, négyszeres NBA-bajnok, de ennél is büszkébb arra, hogy milyen ember a pályán kívül. Odaadó férj és apa, rengeteg barátja van az NBA berkeiben, és bármikor a szárnyai alá veszi a fiatal játékosokat, hogy megmutassa azt nekik, hogy milyen is profinak lenni. Ő volt az egyik legjobb, legsokoldalúbb játékos, aki valaha játszott, bármilyen poszton tudott játszani és védekezni. Nagyon keményen dolgozott azért, hogy a lehető legjobb legyen, és ezért kötött ki a Warriorsnál, ezért lett a bajnoki címeket nyerő csapatnak és az abból alakuló dinasztiának az egyik legfontosabb pillére. Ha egy csapat megszerez egy hozzá hasonló játékost, akkor az mindent megváltoztathat.

Joe Lacob közleményt adott ki, amiben kiemelte, hogy hatalmas szerepet játszott a négy bajnoki címet nyerő Warriorsban, ezért örökké emlékezni fognak arra, amivel hozzájárult a franchise életéhez a pályán, illetve azon kívül. A csapatközpontú hozzáállása, amivel az érkezésekor szembesültek, megadta az alaphangot a sikereikhez, de ugyanez igaz a védekezésben gyakorolt hatására is. Várják már, hogy valamikor a jövőben felvonhassák a Chase Center plafonjára a 9-es mezszámát, és a lehető legjobbakat kívánják neki a játékospályafutását követő karrierjében is, ami minden bizonnyal egy nagyon sikeres vállalkozás lesz az üzleti világban.

A január 15-én meggyilkolt Jamea Jonae Harris családja három ember ellen indított pert, a korábban is megvádolt Darius Miles és Michael Davis mellett Brandon Miller is bekerült a vádlottak közé. Korábban Millert nem vádolták bűncselekménnyel, noha ő is jelen volt a helyszínen, illetve az ő autójából vették elő a fegyvert az elkövetők, ugyanakkor Harris családja szeretné tudni a teljes igazságot, és szeretnék hallani mindhárom vádlott bizonyosságtételét arról, hogy pontosan mit mondtak, láttak és tettek a gyilkosság éjszakáján. A vádirat azt is állítja, hogy Millernek is tudnia kellett arról, hogy egy veszélyes fegyvert visznek a vita helyszínére, ami kárt okozhat. Miller ügyvédje februárban azt állította, hogy védencének nem volt tudomása arról, hogy a fegyvert használni tervezik, és ekkor egy olyan közleményt is kiadtak, hogy tudomása sem volt a fegyver ottlétéről, mert egy kupac ruha alatt volt az autója hátsó ülésén.

Ma hajnalban lezárult az NBA előszezonja. A Bucksnál először jelentkezett játékra Khris Middleton, 12 perc alatt 5-5 pontig, illetve gólpasszig jutott a Grizzlies elleni megnyert meccsen, majd utána elmondta, hogy jól érezte magát a pályán, bár szívesen töltött volna ott több időt is. A Raptorsnál Scottie Barnes egészen a harmadik negyedig remekelt a Wizards ellen, 23 pontot és 6 lepattanót ért el, de lábfejficam miatt el kellett hagynia a pályát. Jó hír viszont, hogy a meccs után Darko Rajakovic azt nyilatkozta az újságíróknak, hogy a játékos rendben van.

Tegnap még arról írtunk, hogy a Clippersnél hárman osztozhatnak a négyes poszton, viszont úgy tűnik, hogy Tyronn Lue eldöntötte azt, hogy ki fog még kezdeni Russell Westbrook, Paul George, Kawhi Leonard és Ivica Zubac mellett. Az edző Terance Mannt nevezte meg ötödik kezdőjének, mivel védekezésben sokoldalúan használható: egyik este védekezhet az olyan játékosokon, mint Stephen Curry vagy Damian Lillard, majd legközelebb minden gond nélkül rá lehet tenni olyan magasabb játékosokra is, mint például Lauri Markkanen, ezért logikusnak tűnik a kezdetése. Lue azt is kijelentette, hogy szeretik Mannt, és a csapatnál is fog maradni, nem figyelnek oda a spekulációkra, és szerinte az jó dolog, ha egy játékos azt érzi, hogy akarják őt ott, ahol van. Mint ismert, a Clippers és a 76ers tárgyalásai a hírek szerint ott akadtak el James Hardenről, hogy Los Angelesben nem akarnak lemondani Mann játékjogáról.

Gregg Popovich is kihirdette a kezdő ötösét az alapszakasz kezdetére, Jeremy Sochan, Devin Vassell, Keldon Johnson, Victor Wembanyama és Zach Collins lesz majd pályán a feldobásnál. Mindez azt is jelenti, hogy klasszikus értelemben vett irányító nélkül fognak játszani, Sochan fogja betölteni a de facto irányító szerepét, ugyanakkor úgy vélekedett erről a játékos, hogy ettől még nem ő lesz a fő labdás, bárki megindulhat azzal és diktálhatja majd a tempót.

Tovább folytatódnak a játékosmozgások az alapszakaszhoz közeledve. A Warriorsnál úgy döntöttek, hogy Rudy Gay és Rodney McGruder sem marad a keret tagja az alapszakaszra, ezzel két helyük is van a keretükben, bár a The Athletic értesülései szerint ebből az egyiket az alapszakasz első két hetében fel szeretnék tölteni. Carlik Jones a Bullstól került szabadlistára, így nem vált részlegesen sem garantálttá a szerződése, noha papíron a 2024/25-ös idényig írt alá. Daishen Nix a Timberwolves, Justin Minaya a Trail Blazers illetékeseit győzte meg a teljesítményével, two-way szerződést kaptak. Portlandben John Butler elengedésével csinálhatnak helyet Minaya szerződésének, de az is valószínűnek tűnik, hogy George Conditt is szabadlistára kerül. Sean Highkin (Rose Garden Report) értesülései szerint Moses Brown bekerülhet a Trail Blazers alapszakaszkeretébe, míg az utolsó hely sorsa Duop Reath és Kevin Knox között dőlhet el. D.J. Carton, Trevor Keels és Tyrese Martin is szabadlistára került a Timberwolvestól, Nix pedig Matt Ryan helyét veszi át.

A Raptorstól szabadlistára került Makur Maker, helyét Justise Winslow vette át a keretben, majd őt is kitették, ahogyan Jeff Dowtin és Mouhamadou Gueye kettősét is. Terrell Brown Jr. a Hornetsnél írt alá, várhatóan a G Ligában fog kikötni. A Celticsnél James Banks III és Reginald Kissoonlal is aláírt, de mindkettejüket ki is tették, ahogyan DJ Stewart is erre a sorsra jutott – várhatóan mindhárman a G Ligában fognak játszani. Wenyen Gabrielt ugyancsak elengedte a Celtics. A 76erstől Ricky Council és David Duke Jr. került szabadlistára, előbbi elengedésével felszabadítottak egy two-way helyet. A Nuggets megköszönte Bryce Wills eddigi munkáját. A tegnap igazolt Caleb McConnell és Adam Flagler is szabadlistára került a Thundertől, a helyüket Jahmi’us Ramsey és Jaden Shackelford vette át a keretben. Tony Bradley-t máris elengedte a Mavericks. A Lakers kitette Quinndary Weatherspoont. A Clipperstől Nate Darling és Bryson Williams is szabadlistára került, míg Joey Hauser most írt alá.

Ishmail Wainright tegnap került szabadlistára a Sunstól, ugyanakkor Frank Vogel elmondta, hogy ez inkább „logisztikai” döntés volt, és ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy lezárult a játékos és a csapat kapcsolata. Duane Rankin (The Arizona Republic) arra hívta fel a figyelmet, hogy Wainright jogosult még arra, hogy two-way szerződést írjon alá, ráadásul a Sunsnak van is ilyen helye, úgyhogy nem lenne meglepő ez a forgatókönyv sem azt követően, hogy a játékos lekerül a waiverről.

Legfrissebb hírlevelünk tartalmából: A sorsolás könnyítheti és nehezítheti is egyes csapatok életét – kikért érdemes felkelni hajnalban, és kikért nem? – Scoot Henderson mentorain nem fog múlni a hátvéd sikeressége – Ja Morant pokolbéli víg napjai – win-now módban a Celtics – a 15 legtöbbet kereső játékos (fizetés+egyéb bevételek) – Előszezon-tapasztalatok: Spurs, Suns, Jazz – 25 játékos, aki csapatot váltott, de nem biztos, hogy észrevetted – miért lehet sikeres a Lakers és miért nem – Jordan Poole-riport és az első feszültségek Washingtonban.

Kérjük, hogy látogass el a Kezdő5 támogatói felületére, ahol plusz tartalmak várnak! Részletek ide kattintva!

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus