Divacot beiktatták a Hall of Fame-be, emlékezetes beszédet mondott

A szerb kosárlabda élő legendája, a Kings jelenlegi GM-je nagyon érdekes beszédet mondott, középpontban a délszlávok "lelkivilágával".

Divac többek között azt mondta, hogy az exjugoszláv régió olyan, mint egy diszfunkcionális család, ahol a különböző nációk állandóan vitáznak vagy harcolnak egymással, de végső soron egy családot alkotnak, ugyanakkor számára a kosárlabda mindig is a szeretetről szólt. 

A legendás szerb center 1990-ben, még jugoszláv színekben nyert világbajnokságot, azonban ekkor romlott meg viszonya horvát nemzetiségű barátjával, Drazsen Petroviccsal, aki a horvát függetlenségi harc egyik ikonikus alakjává vált - az 1993-ban, tragikusan fiatalon elhunyt klasszissal már nem is beszéltek (erről is szól a Once Brothers című dokumentumfilm), valószínűleg erre is gondolhatott Divac. A magasember  egyébként a nagy jugoszláv generáció tagjaként 1986-ban vb-bronzérmet, 1987-ben Eb-bronzérmet, 1988-ban olimpiai ezüstöt, 1989-ben Európa-bajnoki, illetve 1990-ben vb-címet nyert, majd a délszláv államalakulat felbomlása után 1996-ban újabb olimpiai ezüstöt, 2002-ben  másodjára is világbajnoki, 1995-ben pedig ismét Európa-bajnoki címet szerzett. 

Most azonban nem csak emiatt, hanem NBA-s szereplése miatt is került be a legjobbak közé: 1989 és 2005 között 1134 alapszakasz-meccsen és 121 playoff-találkozón szerepelt, 1991-ben a Lakers színeiben a nagydöntőben is játszott, illetve tagja volt a 2002-ben főcsoportdöntős Kingsnek is, amelynek ma már general managere. Az NBA-ben 2001-ben All-Staron is felléphetett, tagja volt az Év Újoncötösének 1990-ben, 2000-ben pedig a J. Walter Kennedy Díjat is megkapta. A liga történetének egyik legsokoldalúbb, legképzettebb centerét tisztelhetjük személyében, aki ráadásul úttörőként az NBA egyik első európai húzóembere lett. Sokoldalúságára jellemző, hogy egyike annak a mindössze hét NBA-játékosnak, aki legalább 13 ezer pontot, 9 ezer lepattanót, 3 ezer gólpasszt és 1500 blokkot jegyez az alapszakaszokban. 

A további NBA-s beválasztottak (Bill Fitch, Carl Braun, Bobby Jones, Paul Westphal, Jack Sikma, Chuck Cooper, Sidney Moncrief, Al Attles) méltató videói, illetve néhányuk beszéde az NBA hivatalos YouTube-oldalán elérhető.

A teljes Divac-beszéd itt megtekinthető: 

A Hírességek Csarnokának bemutató videója:

Az NBA tisztelgő összeállítása:

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus