Hosszabbításban nyert a Kaposvár

A hazai Kaposvár nincs jó formában, utolsó két bajnokiját elvesztette, és a kupában is súlyos vereséget szenvedett - A sereghajtó Zalaegerszeg viszont új irányítót szerzett a héten a rutinos Thomas Kelley személyében.

Felváltva estek a kosarak a meccs elején, dicséret illeti Lekli Józsefet - a Kaposvár magasembere 4/4-gyel nyitott mezőnyből, segítségével 12-5-re el is húzott a hazai gárda. A két amerikai, Kelley és Whitworth révén tartotta magát a Zalaegerszeg, ám a hazai oldalon Fey és Szőke is betalált - a negyed végét viszont elrontották, így a fiatal Bödör Bence sikerült is négy pontra felzárkóznia a vendégeknek.

A lendületet megtartotta a ZTE a második negyed elején, Tóth büntetőivel és Bödör újabb kosarával pillanatok alatt egál volt az állás. A palánk alatt próbálkozott ekkor a Kaposvár, ami eredményes is volt - ám ekkor Whitworth-nél elgurult a gyógyszer, két triplát is a helyére küldött. A gyűrű alatt azonban továbbra sem tudta tartani ellenfelét az Egerszeg, Dávid, Lekli és Ahelegbe is rendre betalált. Amikor sikerült stabilizálni a belső védekezést, érkezett Kiss Kornél, aki kétszer is kosarat dobott a triplavonalon kívülről. A negyed vége viszont a vendégeké volt: Whitworth és Tóth Gergely pontjaival egyetlen kosárnyi távolságra zárkózott fel a ZTE.

Fey két kosarával jól kezdett a Kaposvár, azonban Whitworth és Tóth tripláira építve 8-0-ás futással 49-50-nél átvette a vezetést a Zalaegerszeg. Ezután hosszú percekig fej-fej mellett haladt a két gárda (elsősorban Fey és Whitworth parádézott). A negyed végén Kiss Kornél volt ismét az X-faktor: büntetőket harcolt ki és hárompontost szerzett, erre építve visszavette a vezetést a Kaposvár.

Egészen öt percig eszméletlenül szoros volt a meccs a negyedik negyedben: előbb a ZTE szerzett két pontos előnyöket, de a Kaposvár rendre egalizálni tudott. A sormintát Szőke egy triplával törte meg, amivel egypontos előnyre tett szert a hazai csapat. Ekkor azonban megrázta magát a ZTE, Kelley és Whitworth pontjaival megfordította az állást (74-78). Kapaszkodott a Kaposvár, ám előbb Whitworth szórt be egy triplát, majd Gáspár hajított be hidegvérrel két büntetőt. Az utolsó percben azonban hibázott az addig kiválóan játszó Tóth Gergely, a Zete kosarasa kihagyott egy büntetőt, amit Fey büntetett, és kiegyenlített - a végén Kelley dobása lejött, hosszabbítás!

Baki révén rögtön megszerezte a vezetést a ZTE, azonban ez volt az este örömteli momentuma számukra: közel 3 percig nem tudtak betalálni, eközben a túloldalon egy idő után sorra estek be a kosarak. Vertetics révén még egy pontra felzárkózott a vendéggárda, azonban Ahelegbe és Kiss Kornél mind a 4 büntetőt bedobta az utolsó percben - kőkemény meccsen nyert a hazai csapat.

Kaposvári KK - Zalakerámia ZTE KK 94-89 (20-16, 25-26, 21-21, 19-22, 9-4) - hosszabbítás után

Kaposvár, Városi Sportcsarnok. Vezette: Pálla, Boros, Tóth K.

Kaposvár: Kiss K. (13/9), Fey (27), Szőke (14/6), Lekli (13), Ahelegbe (16). Cserék: Dávid (7), Kutasi (4), Kovács S. (-).

Zalaegerszeg: Kelley (16), Gáspár (6), Tóth G. (12/3), Whitworth (30/15), Grimm (13). Cserék: Baki (4), Bödör (6), Vertetics (2).

Fotó: www.delfinek.hu

Fotó (Slide) - pvsk-panthers.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus