Risztovval együtt nyertek U18-asaink!
A magyar U18-as válogatott remekül kezdte az Eb-t, hiszen már az első negyedben helyre tette ellenfelét, s a skótok utána is csak arra voltak képesek ellenünk, hogy egy darabig tartsák a tisztes különbséget, a végén meg már erre sem. Elnézést a kiszólásért, de percekkel a srácok sikere után Risztov Éva Londonban valami bombasztikus 10 km-es hosszútávúszó olimpiai aranyat nyert!
A meccsre visszatérve, a második játékrészben volt csak némi zűr az űrben, de az átmeneti lejtmenetet igen látványos második félidő követte, így a sokkal jobban lepattanózó magyar együttes simán győzött.
Az ugyanekkor zajló csoportrangadón az angolok a vártnál könnyebben nyertek Izrael ellen, letéve a névjegyüket. Na, igen, a jelek szerint itt nagyon nem mindegy, hogy a brit nemzetközösségen belül skót vagy angol válogatottról van szó.
A magyaroknál a szombathelyi Váradi Benedek kiemelkedett (fotó balra) az egyébként is jól működő csapatból, hiszen nagyon erős dupla-duplát ért el (két számjegyű dobott pont és lepattanó), s aki remekül töltötte be a klasszikus bedobó posztot is, triplákat elérve.
RÉSZLETES TUDÓSÍTÁS
A skótok kezdtek picikét jobban, ám Sim kosarai után hamar fordult a kocka. A 4-2-es skót előny ugyanis percek alatt 4-18-ra változott, magyarán a magyar válogatott erődemonstrációt tartva pillanatok alatt uralni kezdte a derbit.
Váradi már ekkor 8 pontnál járt, de nem csak ő, hanem mások is kivették a részüket az egészből. Az első negyed gyakorlatilag irgalmatlan nagy verést hozott a skótoknak, s a második elején már 9-28-ra vezettünk, vagyis picivel több, mint 10 perc alatt már 19 ponttal vezetett a Zsoldos-legénység.
Mondhatnánk, hogy ezzel le is tudtuk ezt a találkozót, ám nem így történt. Na, nagyon nem kell megijedni, de a következő játékrészben igencsak kozmetikázott a skót válogatott. Annyira belelendültek ellenfeleink, hogy többek között Wilcox 12 pontjával (dobott két hármast is igen hamar) már 29-34 lett az állás. A magyarok azonban a negyed utolsó három percét védekezésben megnyomták, s már nem kaptak több kosarat - bár ők sem ontották azokat -, így újra nyugodtabbak lehettünk a nagyszünetben (29-39).
A harmadik negyedben egy-két jól időzített triplával tovább növelték a magyarok a fórt, s bár kapaszkodtak rendesen a skótok, csak átmenetileg tudták elviselhetőbbé tenni hátrányukat, utána mindig megszaladtak a mieink. A záró negyedben sem álltak meg a srácok, ám ugyanez nem mondható el az ekkor mindössze 4 pontot szerző vetélytársról. Vélhetően eltűnt a lelkesedés ekkorra a skótokból, s ezzel a magyar válogatott nem várt nagy különbségű sikerrel rajtolt az Eb-n.
A csoport eredményei:
Mint írtuk, a csoportunk rangadóján az angolok igencsak elkapták Izraelt (71-58, statért katt ide), a beloruszok pedig még ezután játszanak a románokkal. Az biztos, hogy a magyar válogatott egy kör után az első vagy második lesz. Ezt megtartanánk az ötödik kör végéig!
Szép volt fiúk!
Fiú U18-as B divíziós Európa-bajnokság, Sarajevo, Sport Hall Skenderija
2012. augusztus 9. A csoport, 1. kör
Skócia U18 – Magyarország U18
44-76 (9-26, 20-13, 11-17, 4-20)
Skócia U18: Sim 8, Rowan 2, McKay 2, Wilcox 14/12, McGilvray 5. Csere: Secker, Docherty, Nicholson 11/3, Malcolm, Gray 2, Thomas, Chok. Vezetőedző: Douglas Reilly.
Magyarország U18: Perl 4, Velkey 4, Váradi Be. 20/9, Molnár M. 7, Bognár K. 8/3. Csere: Tóth B. 5/3, Papp P. 2, Simon K. 7, Kovács B. 14/6, Varga M. 3, Golomán 2, Jakab P. Vezetőedző: Zsoldos András.
Kipontozódott: Wilcox, Rowan
Értékelés a helyszínről, Pethes Csaba technikai vezető közvetítésével: Az első meccsen még nem sikerült a legjobb formánkat mutatni, de voltak jó periódusaink, magabiztos győzelemmel estünk át a tűzkeresztségen. A következő mérkőzésünkre azonban javulnunk kell, pontosabban kell támadnunk és jobb százalékkal kell értékesíteni a helyzeteinket. Harcosságban is van fejlődni valónk. Holnap Románia ellen ez lesz a cél a győzelem mellett.
RÉSZLETES STATISZTIKA IDE KATTINTVA!
Következik a magyar - román meccs, pénteken 20:00-tól! (Aznap javíthat Izrael Skócia ellen, illetve érdekes derbi lehet a fehérorosz - angol meccs a nap végén, ám talán nem tippelünk nagyon rosszul, ha azt mondjuk, pénteken késő este a magyar válogatott és az angol nemzeti együttes 2-2 sikerrel fog állni, a többiek pedig mögöttük. Na, de ne kiabáljuk el, csak szurkoljunk: Hajrá, magyarok!.)