Rátgéber, a férfi kapitány

k5: Kezdjük a közelmúlttal, a szolnoki mérkőzéssel, amit személyesen tekintettél meg. Milyennek láttad?

RL: Őszintén szólva jobban szeretek tévén keresztül meccset nézni, mint élőben, mert akkor tényleg magára a mérkőzésre tudok összpontosítani, és nem kell társadalmi életet élnem. Viszont most úgy döntöttem, mégis elmegyek Szolnokra, s ennek alapvetően kettős oka volt: egyrészt a város polgármesterével, Szalay Ferenccel tárgyaltam, aki egyben az MKOSZ elnöke is, másrészt a klub vezetőivel is volt egy megbeszélésünk a válogatottal kapcsolatban. Emellett úgy éreztem, mindenképpen ott a helyem a csapat számára oly mérvadó találkozón, mert magam is fontosnak és hosszú távon hasznosnak éreztem az eseményt. Új lecke ez a magyar szurkolóknak is, hiszen ezúttal nem a Falco vagy a Körmend ellenében kellett buzdítaniuk az övéket, ami egy egészen másfajta örömöt, izgalmat, sőt, patinát hoz a történetbe. Mert bár elismerem, a hazai riválisok valamelyikét legyőzni mindig nagy öröm, ha rövid távon gondolkodunk, ettől függetlenül a nemzetközi megmérettetésben elért siker az, ami igazán távlatokat nyit. Ez adja meg a magyar kosárlabda sport számára a legitimitást.

k5: Milyen kölcsönviszonyban van egymással a nemzetközi szereplés és a legitimitás?

RL: Ha csak az infrastruktúrát nézzük, nagyon kevés európai országot tudunk e tekintetben megelőzni. Hasonló cipőben még járnak néhányan, de a többség messze elhagyott bennünket. Hogy mást ne említsek, a két legnagyobb szurkológárdával és tradícióval rendelkező gárda, a Körmend és a Szolnok  csapata olyan csarnokban játszik, amelyik nem felel meg a FIBA előírásainak,vagyis pontosabban- még tenniük kell hogy megfeleljenek jövőre is a fiba elvárásainak, Elsődlegesen azért fontos kilépni a nemzetközi színtérre, hogy európai szinten elfogadtassuk magunkat, úgymond felkerüljünk a térképre. Ez a törekvés ugyanakkor rávilágít a hibákra is, lásd: az előbb említett alkalmassági problémákat. De amint komolyan vesszük a sorozatot, melyben indulunk, s úgy általában magunkat is, megtesszük az első lépéseket a konszolidáció, a legitimmé válás felé. A heti két mérkőzés kihozza nagyon gyorsan a meglévő problémákat, így jól át kell gondolni a játékos és edző leigazolást.

k5: Ezek szerint a nemzetközi szereplésben látod az előrelépés kulcsát?

RL: Egyértelműen. Nem is feltétlenül az Euroligában vagy az ULEB-kupában kéne gondolkodni, hiszen azok egyelőre elég messze vannak tőlünk, de már az Eurochallenge Kupa is progressziót jelent. Számunkra egyébként egy regionális bajnokság jelentené a legideálisabb következő lépcsőfokot. Talán még sokan emlékeznek a néhai Szuperligára, nos, abból a ligából nőtt ki a legutóbbi aranygenerációnk, a Dávid, Gulyás, Halm, Mészáros fémjelezte társaság. S ha ebben a körben gondolkodunk, akkor kézenfekvőnek látszik számomra dél felé venni az irányt. S egy, a szomszédainkkal közös bajnokság azért is lenne nagyon fontos, hogy ne csak egy-két csapat erősödjön meg, hanem az egész honi mezőny.

k5: Sok szó esik a légiósok szerepeltetéséről a magyarok ellenében, drasztikusabban fogalmazva azok kárára. A Szolnoknál maradva, a honosított Obie Trotterrel együtt (kvázi) négy légióst foglalkoztat a klub. Hogy lehet elérni, hogy a magyar játékosok is képesek legyenek leadni ugyanazt a teljesítményt, amit a külföldiek?

RL: Hát, nehezen. A magyar kosárlabda sportnak három alapvető problémája van. Az egyik, alapvető gondunk a tömegesítés – nagyon kevesen űzik ezt a sportot.  A második az edzőképzés, nincs megfelelő trénerképzés Magyarországon sem darabszámra, sem minőségben. A harmadik pedig a már említett létesítményhiány. És hogy ezeket hogyan lehetne orvosolni? Máris visszatértünk a kiinduló témánkhoz: a nemzetközi megmérettetéshez. Pillanatnyilag a felnőtt magyar válogatott a 25. helyet foglalja el Európában, és ami még rosszabb, a korosztályos válogatottak még ezt a szintet sem érik el. Egy, a Szolnokéhoz hasonló sikernek, netalántán egy EB-re való kijutásnak komoly hírértéke, ezáltal tömegvonzó ereje van, illetve lenne. Egy jó válogatott szereplés olyan löketet adna az egész sportágnak. Nem árt tudni, hogy az Európa Bajnokságot Szlovéniában rendezik, vagyis a szurkolóknak is sokat jelentene. Az edzőképzéssel és az utánpótlás-neveléssel is tenni kell valamit, mellesleg mindkettőre kész koncepciótervem van, az előbbivel kapcsolatban jelenleg is folynak a tárgyalások a Pécsi Tudományegyetem vezetésével, az utóbbi pedig – egészen az alapoktól kezdve – már a gyakorlatban is folyik a baranyai megyeszékhely általános iskoláiban. Remélem, a jó példa ragadós lesz, s vallom, nem elég beszélni álmainkról, tenni is kell értük.

k5: Ha már a válogatott: hogy állsz a munkával?

RL: Egyelőre leginkább a stábom felépítésével vagyok elfoglalva. Azt gondolom, hogy az összegyűjtött szakmai személyzettel sikerül végigvinnem, megvalósítanom elképzeléseimet, mert egy olyan segédedzőm lesz, aki Európa legjobb játékosaival dolgozott, nagynevű kluboknál, a csapatvezető – akinek személyét a napokban hozzuk nyilvánosságra – olyasvalaki, akinek maximális hitele van a honi kosárlabdában, mind a játékosok, mind a széles közönség körében. Már beszéltem négy volt szövetségi kapitánnyal, akiknek kikértem a véleményét, meghallgattam meglátásait, sorra felkeresem a klubvezetőket, hogy így is minél tágabb spektrumát láthassam a magyar kosárlabdának, illetve hogy partnerekre leljek célkitűzéseim sikerre viteléhez. Azt hiszem, nem kell különösebben magyaráznom, hogy azért egy kis hendikeppel indultam, mivel sosem dolgoztam korábban férficsapatnál. Igaz, ez egyben az előnyöm is, hiszen így ellenségeket sem igen tudtam szerezni. De az esetlegesen felmerülő gondokat, a férfi kispad hiányával kapcsolatban stábom garancia hogy gond nem lesz. Egy baj van, hogy nem november van, hanem március,mert rengeteg tenni való van.

k5: A felkészülés júliusi kezdete még kissé odébb van, de gondolom, figyelemmel kísérted az előző pótselejtező eseményeit. Miben számítasz leginkább nehézségekre?

RL: Külső szemlélőként úgy tűnt, hogy a tavalyi kudarcnak – mert szerintem komoly esélyt szalasztottak el a kijutásra – két alapvető oka volt. Elsőként a nem megfelelő csapatvegytant említeném, amit a szurkolók is érzékeltek. Másodikként a helytelen önértékelés problémáját nevezném meg. A magyar válogatott nincs olyan helyzetben, hogy akármelyik ellenfelét félvállról vegye, illetve hogy esélyesként kezelje magát vele szemben. Nyilván nem azt szeretném ezzel mondani, hogy ne becsüljük önmagunkat, saját, igenis meglévő értékeinket, mindössze annyit, hogy mást sem szabad lebecsülnünk. Ezt a két tényezőt mindenképpen helyre kell tenni, különben nehéz lesz az előrelépés.

k5: Egyébként felvetted már a terveidben szereplő játékosokkal a kapcsolatot?

RL: Természetesen. Ott volt először is az All Star-gála, másrészt mindenkit megkerestem, akire számítanék. Ugyanakkor tudomásul kell venni, hogy számukra jelenleg a klubjukban való szereplés a legfontosabb, most arra összpontosítanak. Én jeleztem az érintettek felé, hogy szívesen látnám őket a keretben, május végére tervezünk egy összejövetelt, ahol lesz egy orvosi vizsgálat, és mindannyian kapnak egy személyre szabott, egyéni edzésprogramot, hogy ne essenek ki a ritmusból a július eleji alapozásig, de azért ki is tudják pihenni a szezon fáradalmait.

k5: Összességében miként látod a jelenlegi lehetőségeket a keret tekintetében?

RL: Azok többsége, akik jelenleg magától értetődő módon szóba jöhetnek a válogatottság szempontjából, bizony a 30-as éveik környékén járnak, vagy már azokat tapossák. A rutin mellettük szól ugyan, de a kornak velejárói a különböző makacs sérülések, sérelmek, és tapasztalatom szerint mindkettőből van bőven. Mögöttük pedig nincs olyan óriási tülekedés a fiatalok részéről. Természetesen ott van a három külföldön játszó válogatott, Hanga Ádám, Lóránt Péter és Somogyi Gergőt, akikre lehet alapozni, s akik mindegyikétől pozitív visszajelzéseket kaptam, de nem állíthatom, hogy a bőség zavarával küszködnék. Visszatérve az idősebb generációra, akik közül még többen is kulcsszerepet töltetnének be a nemzeti csapatban, jelenleg az a legfontosabb feladatom, hogy motiválni tudjam őket, hogy eljöjjenek, hogy egy jó programmal vonzó alternatívát nyújtsak számukra, hogy a júliusi nyaralás helyett inkább a válogatottat válasszák, és hogy esélyük legyen részt venni azon, amin még soha: egy EB-n. Mert úgy látom, hogyha a jelenleg rendelkezésre álló gárdával nem jutunk ki a kontinenstornára, akkor a következőre még nehezebb, és utána egyre nehezebb lesz. Többek között ezért is óriási kihívás számomra a szövetségi kapitányi feladat.

k5: Mint a legtöbb edzőnek, neked is van egy viszonylag jól kivehető ars poeticád, mely nagyon leegyszerűsítve valahogy úgy néz ki, hogy szigorú védekezésre és erőteljes csapategységre építesz, melynek központjában általában egy jó irányító áll. Erre számíthatunk most is?

RL: Az irányító poszt tényleg kulcsfontosságú, s ezt a feladatot mindenképpen Simon Balázsnak szánnám. A képességei és tapasztalata segítségével igazi vezére lehetne a válogatottnak. Ő jelenleg kevéssé hajlik erre, de szeretnék még vele leülni, hátha sikerül meggyőznöm. Egyébként mindegyik poszt kardinális, nemcsak az irányítóé, bár a köztük lévő határok lassan elmosódni látszanak a legújabb kori kosárlabdában. A csapategység pedig valóban fontosabb még a kitűnő egyéniségeknél is. Ez menthet meg minket, hogy megküzdünk minden labdáért, és egymásért is hajtunk, nem kizárólag a sikerért. Ezzel tudnánk erősebbé válni másoknál.

k5: Köszönjük az interjút és sok sikert kívánunk!

Fotó(2,3,slide): hatharom.hu

Fotó(1.): ratgeberakademia.hu