15 pontos hátrányból nyert az Olaj!

A Szolnoki Olaj rendkívül fontos EuroChallenge mérkőzést vívott meg ma este a francia Elan Chalon ellen a Tiszaligeti Sportcsarnokban. Miután a középdöntős-csoportkörben két vereséggel és egy győzelemmel zárta az "odavágókat" a magyar bajnok, mindenképp Pór Péter fiain volt a nyomás, az Olaj felvállalta, hogy itt is a továbbjutás a célja, ennek szellemében pedig a hazai találkozók megnyerése alapvető cél. A Chalon idegenben 21 ponttal verte meg a mieinket, tehát sejthető volt, hogy nem lesz könnyű dolga Báderéknek, ha győzelemmel szeretnék megörvendeztetni szurkolóikat és a magyar kosárlabda társadalmat.

Szolnoki szempontból kellemes meglepetéssel kezdődött az összecsapás, a kisebb sérüléssel bajlódó Julien Mills a kezdőkkel futhatott ki a parkettre és látszólag nem is volt semmi gondja fizikálisan, bár ezzel együtt sem sikerült jó rajtot vennie a hazaiaknak. Evtimov gyorsan megmutattam, hogy egy nagyon éles Chalon érkezett Magyarországra, perceken belül jelentős fórt épített a francia alakulat, a negyed derekán 5 - 14-nél kért először időt Pór mester, majd a rögtönzött taktikai értekezlet után sem akart beindulni a gépezet, még három perc kosárcsend érkezett a mieinktől. Aztán varázsütésre minden megváltozott, a sérülésből visszatérő Gay és Trotter is triplázott Horváth Ákos "jégtörő" találata után, mindjárt más volt az egész játék képe, az addig jobbára csak akaró, de a megszokott vagányságot nélkülöző Olaj felvette azt a ritmust, melynek segítségével oly sok nagy csatát nyert már meg ebben a sorozatban az utóbbi két esztendőben.

Azért 9 pontos differencia így is maradt a második etap kezdetére, de lendületben voltak a vendéglátók, Gay nagyon elkapta a fonalat, Báder és Nikolov közreműködésével pedig 25 - 25-nél már le is dolgozta a hátrányát a magyar bajnok. Ugyanakkor Jean-Baptiste-Adolphe személyében talált egy tarthatatlan csereembert a francia szakvezetés is, Evtimov és az amerikai Shilb pedig besegítettek a ponttermelésbe így nem tudta még egy darabig átvenni a vezetést a Szolnok. Szerencsére ami késett, nem múlott, Gay 10. egységét szerezve először juttatta (minimális) előnyhöz a fehér mezes gárdát, majd Fodor Márton egy utolsó másodperces, egy lábról eleresztett palánkos hárompontossal kialakította a 43 - 40-es félidei eredményt. Minden nyitott volt tehát, de nagyon látszott, hogy a galloknak jött jókor a szünet.

Ám a fordulás után sem vett vissza Pór Péter legénysége, percek alatt 10-et számolhatott a Tiszaligeti Sportcsarnok közönsége, mivel Mills büntetői billentették át a hazaiakat a lélektani kétszámjegyű határon. Persze egy ilyen minőségű kerettel rendelkező, kellő nemzetközi rutinnal felvértezett csapatot - főleg, ha a játékvezetők is megtámogatják - nem vet vissza túlságosan egy-egy nagy ellen-roham, máris visszajöttek Aminu vezetésével 3 egységnyire. Onnantól kezdve igazi húzd meg, erezd meg stílusú találkozóvá változott a derbi, újra megvolt Nikolovéknak a közte 10, de a 20 pontos egyéni határt már ekkor ostromoló Shilb megint éppen 3 pontnyira hozta fel övéit. Ami óriási fegyvertény az az, hogy az idegenben elszenvedett pokoli vereség a lepattanó csatában a mai napra lényegesen változott, Báderék 34 - 31-re nyerték ezt a kategóriát, igaz a harmadik negyedet nem, de 1 pont így is megmaradt a szolnoki fórból az utolsó periódusra érkezvén.

Obie Trotter is egyre aktívabban vette ki a részét a pontszerzésből, valamint a hosszú ideje "szótlan" Gay is megint termelni kezdett, a padról érkező Fodor is elhelyezett egy mutatós triplát a gallok gyűrűjében, majd ekkor újfent a játékvezetők gondolták úgy, hogy szeretnének még egy kis izgalmat a végjátékra, 5 büntetőt dobattak Delaney-vel, illetve a technikai miatt maradt is a játékrész a Chalonnál, de ez a mérkőzés végkimenetelét már nem befolyásolta, bár az egy pillanatra már 15 ponttal is vezető Szolnok így nem pályázhatott eséllyel a 21 egységnyi franciaországi zakó eltüntetésére, összességében viszont ezzel együtt is magabiztos sikert arattak Horváth Ákosék, továbbra is saját kezében van a sorsa a magyar bajnoknak!

Jövőhét kedden 20:30-as kezdettel vívja majd meg következő EuroChallenge mérkőzését az Olaj, akkor a belga Okapi Aalstar együtteséhez látogatnak Pór Péterék.


J-csoport: Szolnoki Olaj KK (magyar, 2 - 2) - Elan Chalon (francia, 2 - 2) 90 - 81 (13-22, 30-18, 19-21, 28-20)

Szolnok: Trotter 18/9, Mills 8, Horváth 15/6, Nikolov 13, Báder 6. Csere: Fodor 6/6, Gay 18/12, Grebenár 2, Trepák 2, Soós 2.

Chalon: Tchicamboud 5, Delaney 10/3, Schilb 20, Evtimov 13/9, Aminu 15. Csere: Lang 5/3, Smith -, Aboudou -, Lauvergne -, Jean-Baptiste-Adolphe 13


Pór Péter, a Szolnok vezetőedzője a lefújás után: "A meccs eleje pontosan úgy indult, ahogy nem szerettük volna. A franciák a saját játékukat játszották, ráadásul mi is kihagytunk szinte mindent, amiből indulni tudtak és könnyű kosarakat szerezni. Mínusz 15 után sikerült felébrednünk és mivel a távoli dobásaink és néhány jó védekezés után a gyorsindítások sikerültek, így viszonylag hamar visszajöttünk a meccsbe. A második félidőben olyan védekezést produkáltunk, mint amit mi kaptunk Franciaországban az ellenféltől. Az ebben a 20 percben kapott 40 pontunkból 10-et a végén a tripla és technikai kombinációjából, illetve néhány figyelmetlenségnek köszönhetően kaptunk, a félidő nagy részében 30 ponton tartottuk a franciákat, ami óriási dolog egy ilyen erős ellenféllel szemben. Megnyertük a lepattanócsatát is, ami mindig kulcs a nemzetközi meccseken, most sem volt ez másképp."

Gregor Beugnot, a Chalon vezetőedzője a lefújás után: "Jól kezdtük az első negyedet, jól pörgött mindenki és hozták a játékosok azokat a dobásokat, amiket várok tőlük, de mikor el kellett kezdeni cserélni, akkor ott megtorpantunk és ki is fogytunk a lendületből ezzel. Fiatal játékosokból állunk, akiket az ilyen nyomás, atmoszféra és környezet még össze tud nyomni és most is megrogytak többször is. Nagyon kemény meccs volt összességében, megdobtuk az átlagunkat támadásban, de ez ma nem volt elég a győzelemhez. Nagyon nehéz ebben a csoportban idegenben nyerni, de a hátralévő két találkozón mindenképpen nyernünk kellene és nyerni is akarunk."


A J-csoportban holnap játsszák a Telekom Bonn (német, 2 - 1) - Okapi Aalstar (belga, 1 - 2) mérkőzést Németországban.

A J-csoport állása:

1. Elan Chalon 2 gy - 2 v

2. Telekom Bonn 2 gy - 1 v 

3. Szolnoki Olaj 2 gy - 2 v

4. Okapi Aalstar 1 gy - 2 v


Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus