238 pontos meccs, Szolnok győzelemmel!

Hibátlan dobóformával nyitották a meccset a hazaiak, villámgyorsan 7:3-as előnyre tettek szert. Azonban nem váratott magára sokat a címvédő egyenlítése, fordítása, a 3. játékperc végén Mills triplájával már a Szolnoknál volt az előny. Austin viszont két gyors kettessel újra visszavette a vezetést övéinek. Kisvártatva Hodges összeszedte második személyi hibáját, mégis pályán hagyta Horváth Balázs. Nikolov és Mills tripláival hiába ment el 5 pontra a fekete mezes gárda, Hodges távolija és Austin ziccere minimális különbségre, 1 pontra zárkóztatta fel a vendéglátókat a negyed végéhez közeledve. Az első tíz perc végén mindössze 3 pont volt az Olaj fórja.

Szorosan tapadt Horváth Ákosékra a Jászberény, nem engedte nagyobb távolságba őket a haza csapat. Medve Máté jól játszott, hibátlanul dobott a találkozó első felében. Az ő kosarával vette vissza a vezetést a JKSE, de pár másodperccel később Trepák triplája után már újra a Szolnok vezetett. Nem volt azonban könnyű helyzetben Pór Péter, mivel Gay és Soós is 3 személyi hibával ültek ekkor a padon és még csak a 13. percben jártunk. A félidőhöz közelítve 8:0-ás rohanást vágott ki a vendég gárda, de Dramicanin még épp időben süllyesztett el egy életmentő triplát. Annak ellenére, hogy Sormaz, Medve és Hodges is 3 személyinél tartott, a JKSE a Szolnok nyakán lihegett. Elképesztő tűzijátékot produkáltak a felek, 20 perc játék után 111 dobott pont állt az eredményjelzőn, 1 ponttal vezettek a hazaiak.

Dramicanin és Austin vezérletével 5 pontos előnybe kerültek a hazaiak, azonban a Soós, Fodor, Báder trió a negyed folyamán egyre csak zárkóztatta az Olaj csapatát, majd a 27. perc kezdetén, már újra a piros - feketéknél volt a fór. Azonban nem lankadt sem Hodges, sem Dramicanin, tripláikkal megakasztották a Szolnok abba az irányba tett kísérletét, hogy leszakítsa a Jászberényt. Báder Márton egyre jobban játékba lendült, gyors egymásutánban szállította a ziccereket, büntetőket. Austin egy szép húzással hozta fel 1 pontra az övéit, de ezt követően egy technikai hibát is begyűjtött. Elképesztően rossz üzlet volt ez a JKSE-nek, mert Báder értékesítette a két büntetőt, majd a támadásból Fodor ért el triplát. Viszont ő is beszedett egy sportszerűtlen hibát Hodgesal szemben, 1 jó büntető, plusz egy hármas a légiós hátvédtől. Három pontra olvadt az Olaj 7 pontos előnye. Soós, Nikolov és Gay is a kipontozódás szélén állt a záró negyedet megelőzően.

A záró játékrészben a két Márton tartotta a Szolnokot vezető pozícióban, viszont a Jászberény légiósai mindent megtettek annak érdekében, hogy győzelemmel kedveskedjenek szurkolóiknak. Alig több, mint 5 perc volt hátra, amikor Austin egyenlített, majd Horti sikeres középtávolijával visszavette a Jászberény a vezetést. A következő támadásból viszont egyenlített Fodor. Dramicanin triplájával a hazaiak jutottak először száz pont fölé, de Millstől rögtön jött a válasz, szintén hármasból, amit Soós toldott meg egy újabbal. Állandósult az Olaj 2-4 pontos fórja, hiába jött egy kosárral feljebb a vendéglátó, mindig volt valaki, aki szolnoki részről visszanyomta őket. Hat ponttal mentek már Fodorék, de Horváth Balázs fiai ekkor sem adták fel, újra nekidurálták magukat és megpróbáltak fordítani a záró két percben. Alig volt hátra egy perc, amikor Hodges triplából egyenlített, de rögtön meg is kontrázta Fodor, ugyanebből a fajtából. Büntetőzések mindkét oldalon, Mills bedobta mindkettőt, így 3 ponttal ment a Szolnok. De jött a remeklő Hodges és egyenlített egy elképesztő hármassal. Sormaz falt, Fodortól két hibátlan büntetőit, jászberényi időkérés követte. Hodges eladta a labdát, így nem sikerült a bravúr. Elképesztő, közönségszórakoztató találkozón győzött a Magyar Kupa címvédője.

Magyar Kupa negyeddöntő 1. mérkőzés

Jászberényi KSE 117 - 121 Szolnoki Olaj KK (25:28; 31:27; 30:34; 31:32)

Jászberény, 750 néző

Jászberény: Hodges 33/18, Medve 8, Austin 26/3, Horti 10, Dramicsanin 23/9

Cserék: Sormaz 9/6, Fülöp 6, Kovács 2

Szolnoki Olaj: Trotter 11, Mills 23/15, Soós 8/6, Nikolov 12/6, Báder 23

Csere: Fodor M. 25/12, Gay 8/6, Horváth 4, Trepák 7/3

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus