A második félidőben fordított a Pécs

A Szedeák és a Pécs is győzelmet ünnepelt az előző körben. A két csapat a 8-9. helyen állt a fordulót megelőzően, így az esetleges playoff-szereplés szempontjából nagy téttel bíró összecsapásra készültek a felek.

A hazai légiós, Levy próbálkozásaival indult a mérkőzés, másodjára már be is talált. A túloldalon eleinte a faultokat gyűjtögették a Pécs játékosai, később már a pontokat is, és hamar átvették a vezetést. Főként Ciric volt elemében, a vendégek bedobója egy triplát, egy középtávolit és egy 2+1-es akciót is bemutatott az első percekben. A túloldalon Ivosev tartotta vele a lépést, akinek mindegy volt, hol állt, hibátlanul dobott. A kétségkívül megsüvegelendő egyéni teljesítmények mellett el kell mondani, hogy ekkor nem védekeztek túl jól a csapatok, Ciric és Ivosev is gyorsan eljutott 10 pontig - kettejük pontpárbaját Tóth Norbert egy triplával zárta le. Ivosev átmeneti 'hallgatagságát' kihasználva Levy tartotta meccsben a Szedeákot, aki a dudaszóig szintén elérte a 10 egységet. A negyed végén több büntetőt is parlagon hagytak a vendégek, és Eilingfeld is gyorsan összeszedett három hibát - a túloldalon Ivosev viszont szép hárompontossal jelentkezett, amivel némi előnnyel vonulhatott pihenőre a hazai gárda. 

A második játékrészt Dukic kezdte egy 2+1-es akcióval, a csere nélkül játszó Ciric azonban nem engedte, hogy jobban ellépjenek a deákok. Tóth Norbert sem akart lemaradni, újabb triplájával visszavette a vezetést a vendégcsapat. A hazaiak sem tétlenkedtek, Dukic a triplavonal mögül is villant egyet. Ciric kénytelen volt pihenni egy kicsit, a Pécs azonban nélküle is egál környékén tartotta a meccset, elsősorban Lepsényi és Vasojevic szép megoldásaival. A vendégek azt is elbírták, hogy az egykori Szedeák-játékos Deák Attila tőle szokatlan módon büntetőket hibázott, és triplái sem ültek. Egészen a negyed végéig fej fej mellett haladtak a csapatok, ekkor azonban Dukic újra kintről villant, hárompontosával hat pontos előnyre tett szert a Szedeák, amit Drahos utolsó pillanatokban dobott ziccerével meg is tartottak. 

A kerek 100 pontot hozó első félidő hőse Tomiszlav Ivosev volt, aki 33 VAL-ponttal zárt - stílszerűen az ő eladott labdájával kezdődött a második félidő. A pécsiek légiósaik három ziccerével pillanatok alatt kiegyenlítettek, majd Tóth Norbert közeli kosarával a vezetést is átvették (53-55) - jött is a Szedeák időkérése. Nem sokkal később Ciric szedte össze 3. hibáját Ivoseven, azonban maradt a pályán. Ez jó döntésnek bizonyult, hiszen az időkérés nem használt, a Pécs ezen az estén tekintélyesnek mondható öt pontos előnyt szerzett. Igencsak kellett kapaszkodni védekezésben a szegedieknek, hogy egyáltalán meccsben maradjanak, mert a dobásaik nem nagyon ültek, a túloldalon viszont a kiegészítőemberek sorra betaláltak, és a légiósok is jól termeltek. 

Szokatlan volt a gólcsend az utolsó negyedben, hosszú percekig csak Doyne büntetőjét lehetett feljegyezni, a 3. percben aztán Vasojevic vert be egy hárompontost, amivel 9 pontos fórba került a Pécs. A menetrendszerű Szedeák-időkérést követően Ivosev faragott a hátrányból, a fiatal Lepsényi azonban a legjobbkor dobta kilencedik és tizedik pontját. A szegedi hárompontosok sorra lejöttek a gyűrűről, a kapkodásba egyre több hiba is vegyült, a pécsi Ciric pedig nem kegyelmezett, ziccereivel tartotta a 10 pont feletti különbséget csapata. Levy ugyan próbálkozott becsülettel és be is talált, sőt Ciric-nél kiharcolta a negyedik személyi hibát is, ám ez is kevés volt a lendületbe jött vendégekkel szemben, ahol a meccs második felében Tóth Norbert lépett elő nyerőemberré. A PVSK-ban öt játékos jutott 10 pont fölé a nagyon fontos győzelem alkalmából, a Szedeáknál viszont hiába volt Ivosev 48 VAL-pontja és a Levy-Dukic páros jó játéka, a kulcsemberek elfáradásával a többiek nem igazán tudtak felnőni a feladathoz. 


Naturtex-SZTE-Szedeák - Pécsi VSK Pannonpower: 80-90 (26-23, 27-24, 14-25, 13-18)

Szeged, Újszegedi Sportcsarnok. Vezette: Győrffy, Jakab, Jurák. 

Szedeák: Drahos (5). Molnár M. (-), Levy (20/3), Ivosev (28/6), Dukic (15/9). Cserék: Kiss Zs. (4/3), Tanács (2), Vida (6)

PVSK: Csirics (30/9), Doyne (11), Vasojevic (14/6), Tóth N. (22/9), Eilingsfeld (2). Cserék: Lepsényi (10), Deák (1), Csabay (-), Kovács P. (2).

Kipontozódott: Drahos (38.), Levy (39.), Kovács P. (40.). 

Fodor Péter: Az elején úgy nézett ki, hogy menni fog a dolog, az első félidőben szépen fokozatosan építgettük az előnyünket, higgadtan játszottunk. Védekezéssel voltak problémáink, de megvolt az előny. Az egészet a második félidő első 5 percében szúrtuk el, a legbiztosabb helyzeteket is elhibáztuk, és sűrűn eladtuk a labdát. Az ellenfél fordítani tudott, és nem tudtunk talpra állni. A Pécs élt azzal a lehetőséggel, amit felkínáltunk neki, van olyan jó csapat, hogy a győzelmet már nem engedte ki a kezéből.

Csirke Ferenc: Az első félidei nehéz kezdés után, amikor nagyon sok kosarat kaptunk, teljes pálforduláson estünk át, és sikeres győzelmet tudtunk aratni. A második félidőben összeszedettebb lett a védekezésünk, kevés ponton tudtuk tartani a szegedieket, és feljavult a támadójátékunk is.

A meccs részletes statisztikája ITT érhető el.  

Fotó (slide): pvsk-panthers.hu

Fotó (1): pvsk-panthers.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus