A Milánó nyert, Szabó Miklós játszott

Lejátszotta első felkészülési meccsét az Olimpia Milano csapata, amelyben pályára lépett a magyar Szabó Miklós is. Pontot nem szerzett, de így is megállta helyét a parádés mezőnyben. Az olaszok leggazdagabb klubjából hiányzott még az EB miatt Mancinelli, Cook, valamint a két görög, Bourousis és Fotsis is, így a Mario Vincenzi trófeáért folytatott küzdelemben az ellenfél, a Tezenis Verona kezdett jobban, az első játékrészt fölényesen, hét ponttal nyerték. Ekkor egy Magyarországgal szintén kapcsolatba hozható kosaras, a korábban Sopronban játszó Jeff Viggiano volt a milánóiak legjobbja, ám védekezésük és csapatjátékuk még bőven hagyott kivánni valót maga után. A második negyed mindkét oldalon pocsékul sikerült, kilenc pontra többször is elment a Verona, ám két számjegyű különbséget nem sikerült kialakítaniuk egyszer sem, a negyed végére pedig visszajöttek Hairstonék öt pontra. A fordulás után szinte azonnal magukhoz ragadták a kezdeményezést, az amerikai hátvéd és Rocca kosaraival átvették a vezetést és az utolsó játékrész előtt már 8 egységgel vezettek. Ez a differencia csak tovább nőtt a záró felvonás elején, a végén pedig jól gazdálkodtak az előnnyel és 76-70-re behúzták a találkozót.

Tenezis Verona - Olimpia EA7-Emporio Armani Milano 70-76 (23-16, 14-16, 12-25, 21-19)

Tezenis Verona: Porta 6, West 13, Vukcevic 9, Edwards 14, Banti 11. Cserék: Mariani 2, Boscagin 15, Colli

Olimpia EA7-Emporio Armani Milano: Giachetti 8, Nicholas 5, Viggiano 21, Melli 6, Rocca 14. Cserék: Hairston 13, Filloy 4, Cukinas 4, Di Giuliomaria 1, Szabó

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus