A Szolnok is harcba száll a rendezésért!

Ma délután 5 óráig pályázhatnak az április 27. és 29. között sorra kerülő EuroChallenge Final Four megrendezésére az oda bejutó csapatok, tehát a magyar bajnok Szolnok mellett az orosz Triumph Lyubertsy, a török Besiktas és a francia Chalon.

A Nemzeti Sport mai nyomtatott számában egy fantasztikus bejelentésről olvashattunk ennek kapcsán, a Szolnoki Olaj KK-t üzemeltető cég vezetője, Dr. Nyerges Zsolt az alábbiakat nyilatkozta hazánk első számú sportnapilapjának:

"A lefújás után azonnal heves telefonálgatásba kezdtünk és mivel Kósa Lajos, Debrecen polgármestere garanciát adott nekünk arra, hogy megkaphatjuk a Főnix Arénát, ha a FIBA úgy döntene hogy miénk a rendezés joga, megpályázzuk a Final Fourt. Történelmet írtunk és remélem sokáig emlékeznek még erre a a nagy sikerünkre."

A Nemzeti Sport az MKOSZ elnökét, s egyben Szolnok város polgármesterét, Szalay Ferencet is megszólította, ő pedig az alábbiakat mondta:

"Versenybe szállunk a Final Fourért. A Fiba kiírása szerint a Final Fournak legalább 4000 főt befogadó csarnok adhat otthont. A nyolcezer fős Főnix Csarnok azért is vonzó mert Debrecennek van repülőtere és megfelelő szálláshely is van elég a városban."


Forrás: Nemzeti Sport

Kép: Wikipedia

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus