A végén majdnem megégett a Körmend

A Körmend rangadót vesztett Szombathelyen, míg a Kecskemét kísérletezéssel tölti az alapszakasz hátralévő részét, hiszen sem előre, sem hátra nem nagyon tud már elmozdulni az alapszakasz hatodik helyéről.

Kisebb meglepetésre a bokasérüléssel bajlódó Djeraszimovics is ott volt kecskeméti kezdőcsapatban, ám ez inkább saját társait zavarta meg: a Körmend nem kezdett fergetegesen, ám 6-0-ra vezetett - a Kecskemét közel négy percig nem tudott a gyűrűbe találni. Később is csak lassan folydogáltak a kosarak, Csorvási Milán 4 pontjával éppen a felét dobta az első negyed kecskeméti pontjainak, miközben a túloldalon Bell 8, Townes 7 pontot tett a közösbe, amivel hamar megnyugtató előnyt épített a hazai gárda (18-8).

A második negyed elején stabilizálódott a 10 pont körüli különbség, de nem a Kecskemét javult fel, hanem a Körmend szürkült hozzá ellenfeléhez. A vendégoldalon Djeraszimovics igyekezett faultokat kiharcolni, akihez időnként Wittmann és Csorvási csatlakozott, de továbbra is rengeteg hibával és nagyon rossz dobószázalékkal dolgoztak a csapatok. A Körmend, amely híresen jól triplázik, mind a 8 kísérletét elhibázta - Némethék azonban még így is jobban muzsikáltak, mint ellenfeleik, akik mind a 11 triplakísérletüket parlagon hagyták. Bell továbbra is remekül teljesített hazai oldalon - a különbség csak a triplák és a kihagyott büntetők miatt nem nőtt: a körmendiek nyolc egypontost hagytak ki az első félidőben (36-24).

Bell "szokásos" tempójával kezdődött a 2. félidő, ám a fiatal Pongó Martin egy triplával megkavarta az állóvizet, majd Djeraszimovics révén 10 ponton belülre került a Kecskemét - ám a rutinos Ferencz Csaba gyorsan berámolt egy triplát és egy duplát. Ugyanez megismétlődött pár perccel később, megint feljött 10-re a vendégcsapat, de ekkor Mladenovics pörkölt be egy hárompontost. A Kecskemét azonban nem adta fel, Csorvási, Wittmann és Djeraszimovics révén hét pontra is feljött a negyed végén (46-39) - hiába érkezett egy újabb tripla Németh-től, a Kecskemét nem hagyta magát, hat pontra megközelítette ellenfelét. Rashad Bell a legjobbkor rázta meg magát, előbb támadólepattanó utáni 2+1-el, majd a túloldalon egy blokkal jelentkezett - erre alapozva a Körmend visszaállította a 10 pontos különbséget a negyed végére(53-43).

Az utolsó játékrész Németh triplájával és Djeraszimovics 2+1-es játékával indult, majd a régóta csendes English is betalált tempóból. Wittmann triplája azonban megint visszahozta a kecskeméti reményeket. A hazaiak "Istije" azonban újabb két nagyon fontos hárompontost jegyzett, amivel megroppantotta az ellenfeleket - a vendégek elkezdtek kapkodni, sorra hagyták ki a kinti dobásokat és hosszú percekig képtelenek voltak a gyűrűbe találni. A csendet Csorvási pontjai törték meg, Pap triplájával még hat pontra is felkapaszkodott a Kecskemét (67-61). Az utolsó percekben a Kecskemét óriási hajrát nyitott, 7-0-s rohamot vezényelt le Wittmann vezetésével Sztojan Ivkovics csapata, de a győzelmet már nem tudták kiharcolni. A Körmend talán a vége előtt pár perccel elhitte, hogy ez a siker zsebben van, de végül kis szerencsével sikerült elkerülniük a kínos vereséget. Minden dicséret megilleti a Kecskemétet, mert az első félidő nagyon rossz játéka után fel tudtak pörögni, a Körmend viszont jól sáfárkodott ekkor megszerzett előnyével, és ha végül szoros meccsen is, de hozta a győzelmet - ha viszont komoly terveik vannak, akkor ennél sokkal több kell a hátralévő fordulókban és a playoffban.


Fortress-Lami Véd Körmend - Kecskeméti KSE  73-70 (18-8, 18-16, 17-19, 20-27)


Körmend, Városi Sportcsarnok. Vezette: Pálla, Farkas, Boros (Nagy).

Körmend: Németh I. (14/12), English (7), Ferencz (7/3), Bell (24), Townes (9). Cserék: Cseh (-), Mladenovics (10/6), Sonyák B. (-), Eilingsfeld (2).

Kecskemét: Wittmann (13/6), Djeraszimovics (19), Dénes (-), Mészáros (-), Bencze (6). Cserék: Csorvási (19), Pap (7/3), Pongó (5/3), Hegedűs G. (1).

Kipontozódott: Pongó (36.), English (38.), Townes (40.), Pap (40.).


Fotó: bckormend.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus