A végére elfogyott a Berény

A hétközi, Nyíregyháza elleni sima győzelem után hasonlóra készültek Szombathelyen: a vasi megyeszékhelyre az újonc, kényszerű légióscseréken áteső Jászberény látogatott.

Meglehetősen tartalékos kezdőötössel állt fel a Falco, Harazin Tamás azonban nem jött zavarba új szerepkörében: két perc alatt pontot szerzett, gólpasszt adott és két támadólepattanót is összeszedett. A kezdeti puhatolózás, rossz megoldások után gyorsan belelendültek a csapatok, 6-6-ig fej-fej mellett haladtak - ekkor azonban Will gyorsan betermelt 5 pontot, és ellépett a hazai alakulat. Az első negyed második felére a megszokott Falco-kezdők is megérkeztek a meccsbe (kivéve a már hét közben is sokat pihentetett Kálmán), ennek ellenére a hazaiak kértek időt, mert a Jászberény szépen tartotta magát - érdekesség, hogy utóbbiak első négy kosarát négy különböző játékos szerezte. A rövid szünet a Berénynek tett jót, Sormaz két kiváló gólpassza után Hodges zsákolásával 8-0-ás rohanás végén át is vették a vezetést. A legjobbkor érkezett Jancikin, aki hárompontossal állította vissza a világ rendjét. A negyed végén ismét sokat hibáztak mindkét oldalon - közben a próbajátékon lévő Austin is beszállt, és rögtön dobott is egy kosarat, amivel kétpontos vendégelőnnyel vonulhattak pihenőre a felek.

A második negyed elején ismét Austin villant, majd a fiatal magasember, Horti 2+1-ével növelte is előnyét a JKSE. A szombathelyi drukkerekben Harazin tartotta a lelket, szerencsére Simon is igyekezett, így gyorsan ledolgozta hátrányát a Falco. Ekkor, 22-22-nél azonban befagyott a tábla, hosszú percekig egyik csapat sem volt képes betalálni. A gólínségnek a negyedben már ötödik pontját szerző Horti vetett véget, a vasiak pedig időt kértek, hogy rendezzék a sorokat. Kálmán László még mindig a padon maradt, Horti pedig Helmeczivel dobatott kosarat a pauza után. Ezt már Szabó Zsolt sem nézhette tétlenül, az eddig pont nélkül álló válogatott lélektanilag nagyon fontos pillanatban vert be két triplát - igen ám, de Medve Máté és Helmeczi révén maradt a 3-4 pontos differencia. Szabót kicsit elkapta a hév, két sikeres triplája után kettőt kihagyott, azonban a túloldalon sem igazán találták a gyűrűt. A lassan csordogáló meccset a nagy energiákat mozgósító Szabó pörgette kicsit fel, erőszakos támadólepattanója után 2 büntetőt értékesített, majd Timberlake 2+1-es megoldásával közel 10 perc után vette vissza a vezetést a Falco. A Berény új embere, Austin sem akart lemaradni mögötte, ő is csinált egy hárompontos játékot, majd Timberlake és Hodges sem tudott hibázni. A negyedet és a légiósok pontesőjét Simon középtávolija zárta le, amivel egy izgalmas első félidőt nyert meg a Kálmánt végig a padon hagyó Falco (41-38).

Rossz dobásokkal kezdődött a második félidő, de érződött, hogy a Falco öltözőjében komolyabb iramot kértek: Will és Pantelic vezetésével pillanatok alatt 10 pontra nőtt a különbség. Borszéki duplájával éledezett a pofonból a Berény, ez azonban csak a tíz pont körüli differencia tartására volt elegendő. Mindenképp meg kell említeni Fülöpöt, a Berény cserecentere keményen verekedett a palánkok alatt, a vendégek zónavédekezése viszont ennek ellenére nem klappolt - egyre több rés nyílt, amit a hazaiak Timberlake vezérletével sorra kihasználtak. A JKSE Hodgesnak köszönheti, hogy mégis meccsben maradt: a kisember szinte nem tudott hibázni a harmadik negyed közepén. Az utolsó percben a vezetést is megszerezhették volna, de a fáradó Hodges többször is rontott, a túloldalon viszont Timberlake nem kegyelmezett, ám a 4 pontos hazai előny semmiképp nem volt megnyugtató a játék képe alapján.

A már megszokott módon, hibákkal kezdődött az utolsó játékrész, majd a szokásos forgatókönyv szerint Will és Harazin révén villámgyorsan meglépett a Falco. Az időkérés sem használt, Timberlake hármasával újra kétszámjegyűre nőtt a különbség a csapatok között. A Helmeczi-Hodges kettős révén próbált közelebb lopózni a Jászberény, de a túloldalon mindenki igyekezett hozzátenni valamit, így a negyed közepére eldőlni látszott az összecsapás. A jászságiak még utoljára próbáltak rohamot indítani, Austin és Hodges is triplát dobott, és visszajöttek 9 pontra - ennél több azonban nem volt a csapatban, láthatóan elfáradtak a kevés cserével küzdő kulcsemberek, a Falco viszont jól rotálva a csapatot, megérdemelten győzött a hangulatában és iramában már a fa alatti ajándékbontogatást idéző mérkőzésen. A Berény számára örömteli, hogy az új légiós, Austin elsőre jól mozgott, ha így folytatja, komoly erősség lehet.


Falco-Szova KC Szombathely - Jászberényi KSE: 92-74 (15-17, 26-21, 21-20, 30-16)

Szombathely, Arena Savaria. Vezette: Papp, Jurák, Horváth A.

Falco-Szova KC Szombathely: Szanati (4), Timberlake (22/3), Will (17/9), Pantelic (11), Harazin (14). Cserék: Simon (8), Jancikin (5/3), Szabó Zs. (11/6), Jarosevits (-).

Jászberényi KSE: Medve (5/3), Hodges (25/6), Sormaz (2), Borszéki (4), Horti (7). Cserék: Helmeczi (10), Fülöp (6), Austin (15/3), Wehner (-), Antal (-).

Kipontozódott: Horti (32.), Helmeczi (39.)

Fotó: kosarsport.hu

Slide: nyugat.hu / Bonyhádi Zoltán

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus