Asceric egyelőre nem írt alá!

Neno Asceric ma Körmendre látogatott, de végül nem került pont a szerződtetését érintő ügy végére, pedig már szóbeli megállapodása volt a piros-feketékkel. Így a hétfői hír után ma újabb közleményt adott ki a Fortress Lami-Véd Körmend hivatalos honlapján Zsebe Ferenc, a klub ügyvezetője, melyet változtatás nélkül közlünk az alábbiakban.

"Ahogy korábban is jeleztük, a mai nap folyamán Körmendre érkezett Neno Asceric, akit a vezetőedzői posztra kért fel a klubvezetés. Zsebe Ferenc és Hencsey Tamás fogadta őt, és tájékoztatták a tervezett feladatokról, elvárásokról. Az osztrák szövetségi kapitányi posztot is betöltő szakember ezt követően beszélt Németh Istvánnal, Fodor Gergellyel, Ferencz Csabával és Rashad Bellel is.

Neno Asceric az általa megismert információk birtokában egyelőre nem írta alá a számára kínált szerződést. A hét végéig gondolkodási időt kért." - áll a bckormend.hu oldalon olvasható közleményben.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus