Atomerőmű SE - Lasko élő közvetítés

Üdvözlöm a kedves olvasókat innen Léváról! Az ASE csapata rendben megérkezett, és egy órával a mérkőzés kezdete előtt nekiállt melegíteni. Mint ismeretes, Lorenzo Williams nem játszhat combizom húzódása miatt, illetve Morgen Ferdinánd is csak jövő héten kezdi el a teljes értékű munkát az univedsiádén szerzett sérülése után. Bemutatkozik viszont Devonne Giles, a paksiak próbajátékon lévő centerjelöltje.

1. negyed


1. perc: Az ASE a Kovács Ákos-Vojvoda-Wilson-Kámán-Tóth Ádám ötössel kezd. A feldobásnál a Lasko hozza el a labdát.Cohadarevic kettesével vezet a Lasko, majd a magyar csapat eladta a labdát, így ismét jöhetnek a szlovénok. 0-2

2. perc: Kovács labdát szerzett, majd Wilson átdobta a gyűrűt, az ellentámadásból Skific volt eredményes, majd Tóth dobott egy kettest. 2-4

3. perc: Egy jó szlovén büntetőt egy kihagyott Kovács hármas követett, majd Wilsonnak ütöttek oda, aki bedobta mindkettőt. 4-5

4. perc: Egy-egy eladott labda, majd egy Kámán fault. Tóth helyett Giles a pályán. Kihagyott szlovén dobás, majd egy jó Kovács tripla. 7-5

5. perc: Mali rögtön válaszolt. Kámán helyett Körtélyesi a pályán. Vojvoda 8 méterről dobott triplát, majd ismét ASE fault. 10-8

6. perc: Paksi labdaszerzés után Giles triplával mutatkozott be, majd a szlovénok visszaszedtek a egy támadólepattanót, ám eladtak a labdát. 13-8

7. perc: Két jó büntetője után Vojvoda lemegy, helyette Kámán a pályán, majd Wilson helyett Kovács Ádám. Két kihagyott szlovén büntető után Kovács Ákos egy Gilestől visszakapott labdát faulttal együtt dobott be., majd a plusz büntető is jó. 18-8

8. perc: Kámán dobott triplát, majd válaszként jött egy szlovén kettes, majd gyorsan még egy. 21-12

9. perc: Újabb Kámán tripla, majd eladott Lasko labda. Kovács helyett Wilson a pályán, ő irányít most.. 24-12

10. perc: Kihagyott szlovén dobás, majd Tóth Ádám zsákolás. Ugyanő faultolt egyet, dobhattak a zöldek. Kovács jött be Körtélyesi helyett. Csak egyet dobtak be, ám a bedobásból eladta a paksi csapat, és kapott egy duplát. 6 másodperc maradt, Wilson végigvitte, odaütöttek, ám ő is csak egyet értékesített. 27-15

2. negyed.

11. perc: Tóth Ádám kétszer is kihagyta a ziccert, ám harmadszorra is visszaszedte, odaütöttek, egyet bedobott. Válaszként egy jó szlovén büntető érkezett, majd egy eladott paksi labda, és egy Lasko ziccer. 28-18

12. perc: Ismét eladott labda, majd szlovén ziccer. Majd újra, csak annyi különbséggel, hogy Wilson odaütött, így a ziccer helyett dobhattak. Ismét csak egyet dobtak be. Giles újra a pályán. 28-21

13. perc: Újabb eladott paksi labda, ám ezúttal elmaradt a büntetés érte. Wilson törte meg a gólcsendet egy  kettessel. 30-21

14. perc: Vojvoda faultja után ismét csak egy jó Lasko büntető, majd Wilson dobhatott kettőt. Mindkettő jó. Az ASE most a Wilson-Vojvoda-Kámán-Körtélyesi-Giles összeállításban van pályán. Giles osztott ki brutális sapkát, majd miután szépen beforgatta a védőjét, odaütöttek neki. Mindkettő a helyén. 34-22

15. perc: Wilson labdát lopott, majd szabálytalanul állították meg, két dobás. Ezek is jók. Jó védekezés után újra jöhet a Paks, Vojvoda kiszorított helyzetben triplát ront. 36-22

16. perc: Wilson helyett Kerpel-Fronius, Kámán helyett pedig Kovács a pályán. Egy jó szlovén büntető után, majd Kerpel-Froniusnál kettő. 38-23

17. perc: Szlovén ziccer,majd két jó Giles szabaddobás. Le is ül, Tóth Ádám jött vissza. 40-25

18. perc: Kovács eladott labdája után kivédekezett egy támadást az ASE, majd Körtélyesi dobott kettest, aztán labdaszerzés, majd Tóth zsákolt. 44-25

19. perc: Szép szlovén tripla után 44-28

20. perc:  Újabb szlovén hármas, Kovács Ákos ugyanígy válaszolt, majd még egy-egy kísérlet akadt mindkét oldalon, ám az eredmény már nem változott. 47-31


ASE: Kovács Ákos 9/6, Vojvoda 5/3, Wilson 9, Kámán 6/6, Tóth Á. 7. Csere: Körtélyesi 3/3, Giles 6/3, Kerpel-Fronius 2, Kovács Ádám -.

2 pontos közeli - 48%

2 pontos középtávoli - 45%

3 pontos - 50%

Büntető - 84%

Lepattanók: 15-19


3. negyed

21. perc: A kezdőötössel jött vissza a Paks a pályára a harmadik negyedben, majd Kámán dobott ziccert Wilson passzából. 49-31

22. perc: Szlovén középtávoli után két elrontott paksi támadás. 49-33

23. perc: Giles harmadik faultja után a szlovénok amerikai irányítója dobott ziccert faulttal együtt, a büntető kimarad, de visszaszedték, majd ellépték. 49-35

24. perc: Kihagyott paksi dobás után elrontott támadás a túloldalon is. 49-35

25. perc: Szlovén kettes, majd egy szép Tóth Ádám befordulás. 51-37

26. perc: Wilson labdát szerzett, majd faultolták. Ezt követően Vojvoda triplát ront, az ellentámadásból kap a Paks egy kettest. Völgyi Péter időt is kért. 51-39

27. perc: Kovács Ádám szép középtávolit értékesít, majd egy paksi faultot két jó szlovén büntető követett. Kovács Ákos labdájából Tóth Ádám eredményes. 55-41

28. perc: Kovács Ákos labdát szerzett, elküldte a védőjét, és szép ziccert dobott. Újabb két jó Lasko büntető, a fordulásból pedig egy Kovács Ádám tripla. 60-43

29. perc: Giles kipontozódott, ismét két jó szlovén szabaddobás, aztán még kettő. A Paks nem engedi könnyű kosárhoz jutni az ellenfelet. A két Kovács összjátékából Ákos dob hármast. 63-47

30. perc: A változatosság kedvéért két sikeres szlovén büntető jön, majd egy elrontott paksi támadás. Ezt követően Kámán állít meg szabálytalanul egy szlovén akciót, majd meglepetésre csak egy Lasko büntető ment a helyére, azonban a támadót visszaszedték, és a negyed zárásaként egy szép zsákolást mutattak be. 63-52

4. negyed

31. perc: Kovács Ádám triplát ront, majd jön a menetrendszerű paksi fault. Lassan nem marad magyar játékos, akinek ne három vagy négy hibája lenne. Csak az első büntető jó, ám a magyar támadásnál az oldalvonalon túlra kerül a labda, az ellenakcióból pedig ismét jön a fault, ám ezúttal mindkét büntető jó volt. 63-55

32. perc: Kámán triplát ront, a túloldalon azonban jó a hármas, így már csak öt van közte, ráadásul Kovács Ákos el is adja a játékszert. Völgyi Péter időt kért. 63-58

33. perc: Elrontott támadások itt is, ott is. 63-58

34. perc: Tóth Ádám kipontozódott, egy enyhén szólva véleményes ítélet után. Szlovén tripla, és már csak kettő közte. 63-61

35. perc: Egy jó védekezés után Kámán rontott triplát, a labda kimegy, az ASE-nak ítélik, de Kovács Ádám mutatta, hogy nem az övék. A nézők tapssal jutalmazzák. 63-61

36. perc: Kovács Ádám  jutalma megvan, a következő támadásból triplát dob. 66-61

37. perc: Két sikeres szlovén büntetőt egy szép Kovács Ákos kettes követett, azt pedig egy szlovén dupla. 68-65

38. perc: Kovács Ákos értékesít két büntetőt, majd Wilson ront triplát, aztán odaüt a labdát vezető szlovén irányítónak. Az első jó, a második is. 70-67

39. perc: Szlovén kettes a gyűrűben, majd Vojvoda ront ziccerben. Paksi fault, de csak egy van bent, ám ezzel egál. A paksi bedobás után Wilson ellépte, jöhet az ellenfél. Szlovén időkérés. 70-70

40. perc: Rontott szlovén dobás, majd Kovács Ákos eladja, ám a Lasko játékos belerohan Wilsonba, támadó. Ugyanő betör a gyűrű alá, majd ellépi. Körtélyesi és Vojvoda gyönyörűen védekezett, ám az oldalvonalon kieső labda a bírók szerint a magyar játékosokról ment ki. Egy másodperc van vissza. A bedobás után a szlovén center egyedül marad, és gyönyörű hármast értékesít a dudaszó pillanatában. Vége, nyert a Lasko. 70-73


ASE: KOVÁCS ÁKOS 18/9, Vojvoda 5/3, Wilson 9, Kámán 8/6, Tóth Á. 11. Csere: Körtélyesi 3/3, Giles 6/3, Kerpel-Fronius 2, KOVÁCS ÁDÁM 8/6.

2 pontos - 44%

3 pontos - 34%

Büntető - 86%

Lepattanók: 27-43


Köszönjük, hogy velünk követték a találkozót, holnap ismét jelentkezünk!

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus