Az Olaj kapta a szabadkártyát!

Ma este 18.00-kor ült össze az Adria-liga bizottsága, hogy döntsenek abban a kérdésben, ki lesz a 14. csapat a jövő évi kiírásban. A gyűlés nem volt eredménytelen magyar szempontból, ugyanis a Vojvodina honlapja, a kapiten.rs szerint eldőlt, hogy a 2012/2013-as Adria-liga szezon szabadkártyáját hazánk bajnoka, a Szolnoki Olaj kapta meg!

Közben az Adria-liga hivatalos honlapja is lehozta a hírt, ahol az elnök, Radovan Lorbek nyilatkozata is látható.

"Egyhangú döntés született a bizottság tagjai által. A Szolnok volt pénzügyileg a legerősebb klub a három jelentkező közül, akik a Maccabi helyére pályáztak, emiatt egyértelmű volt a választásunk. Több éves megállapodást kötöttünk, de egyelőre még pontosítanunk kell, mennyi időre is csatlakozik hozzánk a magyar alakulat." - mondta Lorbek.

Mint ismeretes, idén a Maccabi Tel-Aviv is indult az Adria-liga küzdelmeiben és el is hódították a kupát. A következő szezonra nagyobb kihívást kerestek, ezért a VTB United Ligát választották, ezzel pedig egy hely felszabadult. Erre a pozícióra pályázott az Olaj a szerb Vojvodina Novi Sad és a szlovén Helios együtteseivel szemben – sikeresen!

A délszláv országok legjobb csapatait tömörítő bajnokságban először indulhat majd magyar különítmény. A szolnoki klub ellenfelei a Partizán, a Radnicski, a Crvena Zvezda (Szerbia), a Krka, a Union Olimpija (Szlovénia), a Cedevita, a Cibona, a Split, a Zadar (Horvátország), a Siroki, az Igokea (Bosznia-Hercegovina), a Buducsnoszt (Montenegró) és az MZT Szkopje (Macedónia) lesznek, tehát a térség legjobb csapataival mérkőzhet meg az Olaj hétről-hétre. Az egyetlen visszatérő Báder Márton lesz, aki anno a Krka Novo Mesto, Cibona Zágráb és a Hemofarm tagjaként öt szezont is lehúzott már ebben a sorozatban.

Ez a hír a mai MKOSZ ülésen megtárgyaltakkal együtt azt is jelenti, hogy a szolnoki csapat kihagyja a magyar bajnokság alapszakaszát és a középszakaszban a felső hetesbe kerülve a negyedik helyen kezdi meg a középszakaszt.


Kép: sportmenu.net

slide: olajkk.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus