Beharangozó: Novgorod - Paks

Az Atomerőmű SE a mai napon magyar idő szerint 16.10-kor játssza le a második idegenbeli Eurochallenge mérkőzését, mégpedig az orosz Nizhny Novgorod gárdája ellen. Az ellen a Novgorod ellen, amelyet a nyitófordulóban általános meglepetésre végig vezetve, magabiztosan fektettek két vállra. Az azt követő két meccsen ugyan két viszonylag szoros vereséget szenvedtek a paksiak, és a bajnokságban sem brillíroznak, ám így sem utaznak teljesen esélytelenül Novgorodba. Annak ellenére sem, hogy az első meccs hőse, és egyben a csapat legjobbja, Lorenzo Williams a hétvégén megsérült, így nem tarthatott a piros-kékekkel a mérkőzésre. Az ő hiánya fájó pont lesz a paksiak számára, ám Kovács Ákos hétvégi, Nyíregyháza elleni játéka bizakodásra adhat okot, és talán a kezdő pozíció is jó hatással lesz rá. Komoly szerep hárul az első találkozó másik nyerőemberére, Donald Cole-ra is, aki a leigazolása óta eltelt közel egy hónapban imponáló magabiztossággal játszik, és jobbnál jobb produkciókkal kedveskedik a paksi szíveknek. Donald Wilson utoljára játszik a tolnaiaknál, a helyét Nick Williams veszi át ugyanis, amint hazaért a csapat Oroszországból.

Ami az ellenfelet illeti, elmondható róluk, hogy ez eddig nagyon nem az ő idényük. Az orosz bajnokságban 1-4-es mutatóval az utolsó előtti helyen állnak, mindössze az eddig kettővel kevesebbet játszó Triumphot előzik meg. Ami a másik versenysorozatot, a VTB Ligát illeti, ott is hasonló a helyzet, maximum annyiban állnak jobban, hogy ott 2-4-es mérleggel birtokolják az utolsó előtti pozíciót. Ráadásképpen az Eurochallengeben sem brillíroznak, hiszen nemcsak Paksról, de Ventspilsből is vesztesen távoztak, így ebben a sorozatban is mindössze egy győzelemmel bírnak. A legutóbbi mérkőzésüket három nappal ezelőtt vívták, mégpedig a kazah (!) BC Astana ellen, és hazai pályán csúfos, 69-80 arányú vereségbe szaladtak bele. A legjobb dobó a 18 pontig jutó Bremer volt, rajta kívül talán a 12 pontos Savalyev dicsérhető még.

Összességében elmondható, hogy ha odateszik magukat a paksiak, és az első perctől kezdve agresszívan védekeznek, és koncentrálnak, akkor Zo Williams hiánya ellenére is lehet esélyük a bravúrra. Mi szurkolunk nekik!


Nizhny Novgorod - Atomerőmű SE

Novgorod, 16:10

ASE: Kovács – Vojvoda – Kámán – Cole – Tóth

Novgorod: Bremer – Savalyev – Paunic – Ignerski – Nelyubov


Fotó: ase.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus