Chism az év végéig maradhat

Wayne Chism, az Albacompnál már hetek óta próbajátékon lévő amerikai magasember sorsa a második forduló után dőlt el, méghozzá minden szempontból pozitívan. A soproni kitérője alkalmával még elég gyenge edzőmérkőzés-produkciókat bemutató nagyember összeszedte magát Fehérvárra kerülése óta és Braniszlav Dzunics kezei alatt két remek meccsel mutatkozott be az A-csoport alapszakaszában, immáron éles helyzetben. Előbb 18 pontot, 15 lepattanót, 6 labdaszerzést, valamint 2-2 gólpasszt és blokkot tudott felmutatni 20 játékperc alatt a Debrecen elleni kiütés alkalmával, majd 9 pontot és 6 lepattanót tett be a közösbe a Szeged ellen a legutóbbi fordulóban, igaz 25 perc alatt kipontozódott és volt 4 eladott labdája is. A szakmai stábot meggyőzte teljesítményével és az idény végéig kapott szerződést a klubtól - erről az Albacomp hivatalos honlapja, az albakosar.hu számol be, ugyanitt Chism is elmondja, hogy nagyon örül a döntésnek és az Albánál minden adott számára, hogy jól produkálhasson ebben az idényben. A fehérváriak kerete ezzel végleges, bár a kéztörésből lábadozó Supola Zoltán még csak most fog csatlakozni az aktív csapatrészhez.

Fotó: szegedma.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus