Dunn Cunningham nyomában

A Kaposvári KK egy rutinos, de még nem veterán irányítót igazolt le. Chris Dunn 29 éves és 190 centi körüli (van, ahol 189, máshol 193 centit írnak). A francia második vonalból érkezik, korábban az ex-kaposvári Cunningham csapattársa is volt, így megvolt az ajánlólevél a számára Somogy-országba.

A kaposvári klub hivatalos oldalán lévő információk:

"Chris Dunn, Ohio államban született irányító (189 cm magas) már tapasztalt játékosnak számít, hiszen a Nyugat-Virginiai Egyetemről indulva játszott már Belgiumban, Cipruson, a Dominikai Köztársaságban, Franciaországban több évet, Spanyolországban, majd tavaly Svájcban fejezte be az évet.

2008 és 2011 között a francia ProB-ben, az Aix-Maurienne Savoie Basket csapatánál játszott 3 szezont, közben egy kicsit bepillantott a Spanyol LEB Gold ligába, ahol 6 meccsen 5.7 pontot dobott és 4,5 asszisztot adott, 3,1 lepattanóval. 2011-12-ben pedig Kurt Cunningham csapattársaként a JSA Bordeaux Basket irányítója volt (15.1 pont, 2,7 lepattanó, 3,8 assziszt). Majd az évet Svájcban 15,1 pont, 4,9 assziszt átlaggal zárta. Spanyolországba és Bordeaux-ba is sérült játékos helyére hívták, ezért volt ott csak rövidebb ideig.

Franciaországban Kurt edzője (Claude Bergeaud) elismert edztőnek számít, ő Christ választotta a sérült játékos pótlására, ami számunkra is kellő megerősítés adott a választásnál.

Cunningham egyébként hasznos információkkal látta el a Klubot és Christ is, így a hosszas tárgyalások után aláírta az irányító a szerződésajánlatot (10 napos próbaidővel).
Szeptember 10-én érkezik Kaposvárra."

A klub honlapján lévő videóból (KATT IDE) kiderül, milyen keze van Dunn-nak (igen jó) és látható az is, milyen mozgású, hogyan kezeli a labdát.
Egy egyéni, bemutató jellegű edzést lehet figyelemmel kísérni.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus