Erölködés nélkül győzött a Körmend!

A Németh Istvánt és Dávid Gergelyt nélkülöző Fortress - Körmend megerőltetés nélkül győzte le a Factum Sport Debrecen csapatát a 7. forduló első szombati találkozóján. A hazaiaktól egyedül Justin Ingram próbálta tartani a lépést a vendégekkel, de hamar bebizonyosodott, hogy ő egyedül kevés lesz a piros - feketék ellen.

Két támadólepattanó megszerzése után Darian Townes szerzett vezetést a vendégeknek. Boros a támadóidő lejártakor pörkölt be egy hármast, így már a hazaiaknál volt az előny az első perc végén. A körmendi légiós trió mindegyik tagja 2-2 pontot szerzett, a fehéreknél Ingram két tempóval tartotta az övéit. Az 5. perc végén Szabó Miklós már a 3. személyi hibáját kapta meg, ezzel jó időre kiszállt a játékból a debreceniek egyik legjobb játékosa. A magasember kiválása nagy érvágás volt a hazaiak számára, támadásban teljesen tanácstalanok voltak Mika Turunen fiai. Körmendi részről Kasib Powell és Rashad Bell 4-4 pontot toldott hozzá a vasiak teljesítményéhez. Alig három perccel a negyed vége előtt hazai időkérés következett. (11:19) Sok hatása nem volt, mert a maradék időben egyetlen Ingram kettes adott hozzá a meglévő 11 ponthoz valamit. A piros – feketét erőltették a centerjátékot, melyet azért nem oldottak meg hibátlanul, szerzett egy – két labdát a Debrecen. 10 percnyi játék után 13:24 állt az eredményjelzőn. Szabó visszatért a játékba, majd Ingram egy oldalbedobást után ért el egy látványos 2+1-et. A légiós szerezte a második játékrész első tripláját, rögtön a következő támadásból Ferencz az első körmendi triplát is behintette. Vas szép középtávolijára Mladenovics triplával válaszolt a 4. perc végén. Ingram egyszemélyes támadási gépezetként működött, Sabáli mester azonban tudott a repertoárban változtatni. A korábbi két sikeres triplát Ferencz egy újabb, Cseh pedig első hármasával fejelte meg. 23:41-nél ismét hazai időkérés jött. A rövid pauza után Izzo-t játszotta meg Szabó a palánk alatt, a légiós pedig értékesítette a remek zsugát. A hátralévő percekben már nem érkezett hazai pont, így a vendégek magabiztosan játszva, tovább növelték előnyüket, a nagyszünetre vonulva 27 pont volt az előnyük. (25:52)

Az első két debreceni támadás támadólepattanó utáni ziccerrel ért véget, előbb Papp, majd Ingram juttatta a gyűrűbe a labdát. Papp palánkról bedobott középtávolija után Townes szerezte az első vendég kosarat a második félidőben. Townes egy ítéletet kért számon Bell-el egyetemben Földházi játékvezetőn, aki utóbbit „csitította” le egy technikaival. Ingram csak két büntetőt váltott pontra, a támadás végén elhibázta a triplát. A 25. percben Izzo egy félpályán elkövetett falt után kipontozódott, így már csak egy légiósa maradt a Debrecennek. Percek teltek el és Szabó, Papp dobásai sorra maradtak ki, a Körmend pedig közel járt a 30 pontos különbséghez. A 26. percben Turunen mester harmadszor kért időt, majd Bell két büntetőjével elérte az előbb említett számot a két csapat közötti differencia. Vas és Ingram még vissza tudta hozni a határon belülre a vendéglátókat, viszont Townes pontjai és Fodor Gergely hármasa újra visszaállította a különbséget. Modzinger tempója volt az utolsó kosár a negyedben! (39:70) Pontatlanok voltak mindkét oldalon a támadásbefejezések a záró játékrész végén, a 4. percre fordulva kezdték el aktívabban termelni a kosarakat a felek. Ingram visszaállt még a játékba, Papp és Takács behozta harminc ponton belülre a Debrecent, viszont a frissen beálló Sonyák triplából, Sömenek kettesből volt eredményes. A két gárda közötti távolság 25 - 30 pont között ingadozott, végül Vas kosara állította be a 60:84-es végeredményt.

Factum Sport Debrecen 60 – 84 Fortress – Körmend (13:24; 12:28; 14:20; 21:14)

Oláh Gábor utcai Sportcsarnok, Vezette: Földházi T., Gál J., Rácz Zs.

Debrecen: Ingram 24/3, Kaluha 7/3, Boros 3/3, Izzo 4, Szabó M. 0

Cserék: Takács 4, Kovács 0, Vas 8, Papp 6, Tóth G. 2, Modzinger 2, Pék 2

Körmend: Ruják 7, Fodor G. 4/3, Powell 12, Bell 15, Townes 21

Cserék: Ferencz 12/6, Mladenovics 3/3, Cseh 3/3, Sömenek 2, Sonyák 5/3, Csapai 0


Fotó - bckormend.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus