Erősít a Debrecen: Szabó Miklós írt alá

Nem akármilyen igazolást jelentett be ma délután a debreceni illetőségű Factum Sport. A tavaly a 13. - még éppen bennmaradást jelentő - helyezést megszerző hajdúsági gárda egy évre kölcsönvette azt a Szabó Miklóst, akinek távozását tegnap jelentette be az olasz sztárcsapat, az Armani Milano. A hír akár szenzációnak is számíthat, már abban az értelemben, hogy egy ilyen neves klubtól miért éppen a magyar alsóházi alakulathoz került, de azt nem árt tudni, Szabó debreceni nevelésű játékos, és a Factum Sport hivatalos honlapjának tájékoztatása szerint az egyesület mostani vezetősége sokat segített a centernek, amikor szeretett volna az Egyesült Államokba kerülni, ott tanulni és kosárlabdázni.

Szabó Miklósról érdemes tudni, hogy továbbra is az olasz Assigeco játékosa, (mely időközben névváltoztatáson ment keresztül (innentől kezdve UCC Casalpusterlengo lesz), illetve a harmadosztályban indul idén, ahol elméletileg nem lehet légiósokat foglalkoztatni) ezért "csak" kölcsönbe kerül a debreceniekhez. A Hofstra csapatában az NCAA első divíziójában is megfordult nagyember - mondani sem kell - óriási erősítés Mika Turunen gárdájának. Az 1986-ban született, 205 centi magas kosaras elmondása szerint remek élményeket szerzett abban az egy hónapban, amikor az európai szinten is kiemelkedőnek számító sztárjátékosokkal edzhetett, felkészülési találkozókon játszhatott. Végül felajánlották neki, hogy a csapat 13-14. játékosaként maradjon Milánóban, de a pályafutása felfelé ívelő szakaszában lévő magyar sportoló inkább a játéklehetőséget választotta. A gyökereiről pedig nem feledkezett meg, úgyhogy most kamatostól visszaadhatja azt a "kölcsönt" a debrecenieknek, amit az USA-ba távozása előtt kapott tőlük.

Fotó: factumsport.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus