Factum: még mindig nincs otthon

A Factum Sport 2013-ban még nem járt a debreceni Oláh Gábor utcai Sportcsarnokban sem edzés, sem mérkőzésen való részvétel végett. Legutóbb Jászberényben játszott, holott otthon kellett volna. A Magyar Kupa során pedig Fehérváron vívja mindkét találkozóját. Ezt követően pedig Tiszaújvárosban fogadja a ZTE-t, bár még az utolsó simítások hátra vannak a szervezést illetően. A klub addig is igyekszik kilábalni anyagi természetű problémáiból, hogy rendezze nehéz helyzetét.



KUPA - Fehérváron

A Magyar Kupa kiírása úgy fest a Factum szemszögéből nézve, hogy az első mérkőzést otthon, a másodikat Székesfehérváron kellene játszania az Alba ellen. Az első január 9-én lett volna esedékes, de ezt áttették (az Albával egyeztetve természetesen) január 15-ére, méghozzá az Alba csarnokába, majd ott aludva másnap, január 16-án jöhet a visszavágó az eredeti menetrend szerint. mindkét találkozó 18:30-kor kezdődik.

BAJNOKI - Tiszaújvárosban

A Factum Sport - Zalakerámia-ZTE KK bajnoki időpontja nem változott, marad január 19-én, ám Debrecen helyett Tiszaújváros lesz a helyszín, illetve az ottani Tiszaújvárosi Sportcentrum játékcsarnoka, amely egyébként a B csoportos Phoenix KK-nak és más sportágaknak is otthont ad. A terem összesen 1400 fő (ebből hivatalosan 1200 fő ülve, a maradék állva) befogadására alkalmas, ami a Phoenix KK meccsei során is elég szépen megtelik mintegy félig.

A hatalmas sportkomplexum területén elhelyezkedő játékcsarnok mellett atlétikai, futball, evezős (!) pálya is található, szállodával, konditeremmel, sőt egyéb kisebb tornateremmel egyetemben. Ám edzenek itt triatlonosok (a város egyik húzósportágáról van szó). illetve összesen mintegy 20 sportág képviselői. A dél-borsodi település  Miskolc, Nyíregyháza és Debrecen között helyezkedik el nagyjából, és Budapest felől az M3-ason közvetlenül megközelíthető.

A Factum Sport vezetősége és a tiszaújvárosi létesítmény üzemeltetője, valamint a helyi kosárklub (Phoenix KK) együttműködése során, illetve az MKOSZ technikai és biztonsági bizottsága közreműködésével jöhet létre a helyszínváltoztatás, amely jelen helyzetében szükséges volt a Factum számára.

A Jason Okrzesik tréner által irányított csapat a lehetőségeihez képest továbbra is edz, ám korántsem optimális körülmények között, ahol éppen tud, viszont ezzel együtt is bizakodva - tudtuk meg a klub képviselőjétől.

A Factum vezetősége egyúttal kijelentette, hogy az eredetihez képest alacsonyabb NB I A-s jegyárakkal fogja várni mind a tiszaújvárosi, mind a máshonnan, akár Debrecenből érkező szurkolókat (rövidesen hivatalos közlemény is lesz erről), egyúttal a Factum bérletesei természetesen Tiszaújvárosban ingyen tekinthetik meg a ZTE elleni bajnokit, illetve a hozzá kapcsolódó U23-as meccset.

Érdekesség még, hogy Benőcs Dávid személyében van tiszaújvárosi kosarasa a Factum felnőtt és az U23-as keretének, aki a jövő egyik nagy reménysége, s nyáron igazolt a Factumhoz (korábban Amerikában is játszott és tanult), így ő úgymond hazatér erre a meccsre, de Keresztesi István is újvárosi legény (ő a Factum közvetlen utánpótlásában játszik egyelőre még csak).

A Factum - ZTE meccs 17 órakor kezdődik tehát január 19-én, szombaton, Tiszaújvárosban.

Fotó: Tóth Bence (az őszi Factum-ASE U23-as meccsen készült, fehérben Benőcs Dáviddal)

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus