Gyorsan eldöntötte a Körmend

Mindkét együttes győzelemmel hangolt a találkozóra: a vasiak Kaposváron arattak könnyed győzelmet, a Nyíregyháza viszont annál nehezebben fektette két vállra a Jászberényt. Ferenczi Tamás csapata így is három meccses győzelmi szériával a háta mögött érkezett Körmendre.

A feldobást követően sokáig haladt egymás mellett a két csapat, aztán a nagy napot kifogó Bell gyorsan szerzett 5 pontjával 19-12-re lépett meg a Powell nélkül játszó Körmend. Az amerikai jó harcostársra akadt honfitársában, Darian Townesban is, aki – akárcsak egy hete Kaposváron – szintén tarthatatlannak bizonyult.

A második negyed elején Sitku duplájával még 22-20-ra zárkózott a Nyíregyháza, de ezt egy 8-0-ás hazai roham követett. Mohácsi triplája törte meg a vendégek gólcsendjét, de a remek dobóformát kifogó hazaiak a negyed utolsó 2 percét egy 14-2-es szakasszal hozták, így már a nagyszünetre tetemes, 52-31-es előnnyel vonulhattak.

A harmadik játékrész elején Bell köszönt be távolról – csapata pedig magabiztosan őrizte húsz pont körüli előnyét. Kandics hármasaival tartotta magát a Nyíregyháza, de ennél többre nem futotta erejükből.

A záró szakasz már csupán formalitás volt, hazai szempontból azonban ez is tartogatott örömteli pillanatokat, amelyekről főleg a fiatal Sonyák Béla gondoskodott: a bedobó 11 pontot (közte 3 triplát) dobott a játékrész során.

Fortress Körmend – Marso-Vagép Nyíregyháza KK 97-68 (22-18, 30-13, 19-20, 26-17)
Körmend, v.: Cziffra, Gorka, Tőzsér

Körmend: Mladenovics (12/3), Németh (8), Fodor G. (4), Bell (28/6), Townes (22). Csere: Ferencz (6/6), Ruják (2), Dávid (2), Cseh (-), Sonyák (11/9), Sömenek (2), Csapai (-). Vezetőedző: Sabáli Balázs

NyKK: Fekete (7), Polyák (2), Mohácsi (13/3), Kandics (14/6), Miskovics (11). Csere: Sitku (11/3), László (2), Pavlovics V. (-), Pap (8/3), Jakab (-). Vezetőedző: Ferenczi Tamás

Kép: bckormend.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus