Győzemmel tisztelgett a Kaposvár

Az Orosz László Emléktorna esti mérkőzésén mégis pályára lépett Tremaine Ford személyében a hazai Kaposvár legújabb idegenlégiósa is, pedig érkezése óta az ágyat nyomta, mivel vírusos megbetegedéssel küszködött. Bemutatkozásként 7 egységnyit termelt, de nyilvánvalóan nem az ismert körülmények között elért mai teljesítménye a mérvadó. Mellette a másik betegséggel küszködő kaposvári játékos, Lekli József is vállalta a megmérettetést, 8 pontjával ráadásul igen nagy hasznára vált csapatának. A meglepően simán diadalmaskodó KKK egy szoros nyitónegyedet követően végig vezetve ért célba. A külföldi trió két másik tagja remekelt, a négy triplát értékesítő Josh Wilson meg sem állt 28 pontig, a szintén négy távolit beszóró Raivio pedig 23 egységgel zárta a találkozót. A kulcs a második 10 percben mutatott hazai rohanás volt, az egy légióssal felálló szegediek ebben a szakaszban képtelenek voltak tartani a tempót. Ettől függetlenül minden bizonnyal jól szolgálta a szegedi gárda felkészülését is a kaposvári torna első összecsapása, a fiatal Varga 15 pontja, illetve Djukics 27/15-ös performansza bizodalomra adhat okot a Nyilas István visszavonulása után némileg meggyengülő Fodor-legénységnél. A mérkőzés után 8 órától a két gárda és az érkező vendégek a Kaposvári Sportcsarnok parkjában tart megemlékezést a KKK egykori, nemrég elhunyt játékosának, Orosz Lászlónak a tiszteletére. A 120-szoros válogatott játékos 13-as mezét, illetve egy őt ábrázoló képet felvonták a csarnok falára, ezzel is emléket állítva a klub tragikus sorsú egykori játékosának.

Kaposvári KK - Naturtex-Szedeák-SZTE  100 - 78  (18-16, 26-12, 24-26, 32-23)

Kaposvári KK: Raivio 23/12, Kiss 4 , Koma 9, Szőke 8/3, Kovács 2, Kutasi 5/3, Ford 7, Mihalics, Lekli 8, Bíró 6, Fónai, Wilson 28/12

Naturtex-Szedeák: Tanács 9, Kiss 12/12, Molnár M. 7/3, Vida 2, Drahos 6/6, Dukics 27/15, Varga 15, Molnár B., Wirth


Fotó: bigstockphoto.com


Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus