Hajrá Magyarok! (1.)

Ma este megkezdi az Európa-bajnoki selejtezőket a magyar férfi kosárlabda válogatott. A tegnap elkezdődött Európa-bajnoki selejtezősorozat C csoportjában kapott helyet együttesünk, amelyben rajtunk kívül még Ukrajna, Ausztria, Horvátország és Ciprus található. Rátgéber László fiai este 18 órától mérkőznek meg  Ukrajna nemzeti együttesével. A DigiSport 2 csatornán élőben tekinthetjük meg az összecsapást, így semmiről nem fognak lemaradni a szurkolók!

Tegnap esti anyagunkban bemutattuk a magyar válogatott első ellenfelét. A zuhanyhíradó információi szerint ma este a hazai együttes három meghatározó magasembere közül egyik sem lép pályára. Tehát sem Szerhij Liscsuk, sem Olekszij Pecserov, sem pedig Kirilo Feszenko nem állhat Mike Frattelo vezetőedző rendelkezésére. Persze ezeket a hírekkel bánjunk csínján, majd akkor kezdjünk örülni, ha a feldobás előtt 15 perccel nem lesz ott a nevük a hivatalos statisztikában, jegyzőkönyvben.

A fiúk felkészülése finoman fogalmazva sem volt zökkenőmentes. Igaz örömteli volt, hogy két-két alkalommal győzedelmeskedtek Svédország, majd Szlovákia legjobbjai ellen. Azonban a sérülések okoztak kellemetlen napokat a szakmai stábnak. Több játékosunk bajlódott kisebb-nagyobb sérülésekkel, sajnálatos, hogy Keller Ákosnak távoznia kellett az edzőtáborból, őt azóta már meg is műtötték. Rátgéber László a Kapitányi betekintőben elmondta, hogy: "Trotter és Hanga sem végezhettek teljes értékű munkát, Obie az edzések 80 százalékát, míg Ádám a tréningek felét hagyta ki, ám ezzel együtt elszánt a csapat, holnap pedig indul a nagy mutatvány! " S ne legyen afelől kételyünk, hogy egy igazán szép attrakcióval készülnek a fiúk ma estére. Horváth Ákosék mindenképp szeretnék megtenni az első lépést a Szlovénia felé vezető úton, ehhez nincs más dolguk, mint legyőzni Ukrajnát!

A magyar válogatott az alábbi összetételű kerettel utazott el Ukrajnába:

Trepák Zoltán, Szabó Miklós, Szabó Zsolt, Fodor Márton, Obie Trotter, Wittmann Krisztián, Horváth Ákos, Tóth Ádám, Ferencz Csaba, Vojvoda Dávid, Lóránt Péter, Hanga Ádám

A találkozó magyar idő szerint 18 órakor kezdődik, melyet élőben közvetít a DigiSport 2. A találkozó kommentátorai Puskás Artúr és Rádonyi Kristóf lesznek.

Kövessük figyelemmel minél többen a találkozót és szorítsunk, szurkoljunk együtt a magyar válogatott sikeréért.


HAJRÁ MAGYAROK!


Fotók - ferfikosar.hu

Fotó (Slide) - ferfikosar.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus