Hanga remeklése győzelmet ért!

A spanyol ACB bajnokság második fordulójának egyik késő esti mérkőzésén Hanga Ádám és klubja, a Manresa igyekezett megtartani veretlenségét, méghozzá a tavalyi hetedik helyezett Fuenlabrada otthonában. A feladat tehát nem volt egyszerű, de fantasztikusan nagy dolgot jelent, hogy a magyar válogatott kiválósága élete második spanyolországi alapszakasz mérkőzésén máris a hátára tudta venni csapatát és diadalra vezette a Manresát! Hanga most is csereként lépett pályára az első negyed derekán, rögtön egy 2 plusz 1-es akcióval mutatkozott be, majd egy hatalmas sapkát osztott ki a védő térfélen, nem sokkal később pedig egy triplát is értékesített. Mindez azt eredményezte, hogy a pár pontos hátrányból plusz 10-es előnyt csinált a vendég alakulat, Ádám egyébként még egy büntetőt is értékesített ebben a periódusban. A félidőben is pont 10 volt közte, ám a fordulás után a Hanga nélkül kezdő Manresa nagyon beragadt a rajtnál, teljesen eltüntette hátrányát a 19 pontos Kirk Penney vezette Fuenlabrada. Ám időközben visszakerült a pályára hazánk büszkesége is, aki újfent egy 2 plusz 1-es akcióval jelentkezett, majd még egy duplát szórt, újra fórban voltak a vendégek. Hanga még a harmadik negyed vége előtt egy labdaszerzés után egy demoralizáló zsákolást is bemutatott, innentől pedig már csak jól kellett gazdálkodnia az előnnyel az Asselin, Doellman és Hanga húzta Manresának, újabb kellemes meglepetést szerzett tehát a katalán kiscsapat, melynek az egyik, ha nem a legjobbja egy magyar játékos volt!

Hanga összességében remek statisztikai mutatókat produkált, 23 perc alatt a 14 dobott pontja mellé 3 lepattanót is megkaparintott, valamint 2 gólpasszt osztott ki. Emellett megvolt a múltkorihoz hasonlóan az 1 blokk és az 1 szerzett labda is, ezek mellett 4, többnyire taktikai jellegű faultot ütött be. A triplák nem mentek neki annyira jól (5-ből 1), de a ketteseket (5-ből 4), valamint a büntetőket (4-ből 3) remek százalékkal értékesítette, most is akkor tudott lendíteni csapata játékán a leginkább, amikor annak arra a legnagyobb szüksége volt, az edzője is pályán tartotta őt a kulcsszituációkban.

A hazaiaknál hiába a két fantasztikusan jó egyéni teljesítmény, a 19 pontot berámoló, 4 triplát értékesítő új-zélandi dobógép, Penney, valamint a 22 pontos, 16 lepattanós, igen izmos dupla-duplát jegyző Mainoldi nem bírták el, hogy a csapatuk többi tagja nem tudott érdemben felnőni a feladathoz. Ráadásul a kispadok csatáját is óriási fölénnyel nyerték Hangáék, 36 - 15 arányban, ami itt abszolút döntő tényezőnek bizonyult. A magyar kosaras kiemelkedő produkciója mellett érdemes kiemelni a 16-ot szóró Doellman-t is, valamint a védekezésben nem remeklő, de végül 14 pontot csak összekaparó Asselint is. A Manresa legközelebb vasárnap játszik bajnoki mérkőzést, méghozzá 12:30 perctől az Obradoiro otthonában, honlapunk természetesen újfent útmutatást fog adni a mérkőzés követéséhez, akkor újra online élőképes formában!

Hanga Ádámnak és csapatának pedig ezúton is gratulálunk a remek teljesítményhez és a fantasztikus győzelemhez!


Fuenlabrada - Assignia Manresa 73 - 79 (19-20, 10-19, 21-20, 23-20)

Fuenlabrada: Penney 19/12, Colom 7, Munoz -, Mainoldi 22/9, Sene 4. Csere: Barton 8/6, Sanchez 7/3, Lavina -, Cortaberria -, Munoz -, Vega -, Musli-.

Manresa: Rodriguez 7, Montanez 3/3, Palsson 5/3, Doellman 16/3, Asselin 14. Csere: Hernandez 7/6, Hanga 14/3, Achara 8, Landry 3/3, Oriola 2.


Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus