Hangáék közel voltak a bravúrhoz

Hanga Ádám és a Manresa nem kis feladat előtt állt, hiszen a (még) Tiago Splitterrel megerősített Valencia otthonában sosem egyszerű nyerni, a katalán kiscsapat pedig egyébként is nehézségekkel küzd az utóbbi hetekben, kétmeccses vereségsorozat után kellett megküzdeniük ma este a tavalyi bronzérmessel, idegenben. A két gárda a szokásosnál szűkebb rotációval számolhatott, mind a hazaiak, mind pedig a vendégek csupán 10 játékost neveztek erre a találkozóra. A valenciaiaknál Faverani, Claver és Ogilvy is távol kellett, hogy maradjon, a Manresánál pedig Palsson hiányzott a megszokott alapcsapatból. Honfitársunk kezdőként kapott bizalmat, rögtön össze is került az ellenfél legnagyobb ászával, hiszen Splitteren ütött egy faltot. Ám Ádám rögtön javított is, ő szerezte a vendégek első pontjait, szép duplával mutatkozott be, ami előtt egyébként egy triplát már megkísérelt értékesíteni, de az nem ért célba. A látogatók nem voltak túlzottan udvariasak, abszolút uralták a játékot az első percekben. Hanga bemutatkozott a szintén a San Antonio Spurs által draftolt De Colonak, egy szép sapkát osztott ki a francia válogatott ásznak, majd gyorsan begyűjtött három lepattanót is, aztán Caner-Medley is kapott tőle egy blokkot. A támadásban leginkább Justin Doellman húzta Manresa ekkor már 15 - 11 arányban vezetett, de beindult Splitter (aki egyébként a San Antonio Spurs-ből jött át Valenciába, minden bizonnyal a búcsúmeccse volt ez az NBA Lockout vége miatt), valamint az előbb leszerelt Caner-Medley is, az ő vezetésükkel 21 - 20-ra már a hazaiak mentek, a negyed végén 22-nél mutatott egált az eredményjelző, a magyar légiós szűk egy perc kivételével végigjátszotta a nyitójátékrészt. A második negyedben 3 perc elteltével már jött is vissza, de addigra már 6-tal ment a vendéglátó, a tarthatatlan amerikai nagyember már ekkor 13 egységnél járt a Valenciában. Ekkor sajnos senki sem tudott a katalánok élére állni, Ádám második kettese 39 - 30-nál a 19. percben azt jelentette, hogy újra 10-en belülre tudott kerülni a Manresa. Achara és Downs pontjaival viszont közelebb tudott férkőzni a magyar játékos csapata, 7 pontos hazai előnnyel mehettek pihenni a felek 20 perc után.

A meglepetésre igen hatékonyan lepattanózó katalánok a fordulás után nagyon magabiztos játékkal jöttek ki a pályára és Hanga újabb duplájával már csupán 3 volt közte, majd Doellman, Downs és Asselin még inkább beerősítettek, ennek eredményeképp 55 - 55-nél kiegyenlítettek, Achara triplájával pedig már a manresaiaknál volt az előny! A negyed zárása is jól sikerült (melyben egyébként három perc után végig ült a magyar légiós), Montanez hármasával 4 egységnyi fórral rendelkezett a vendég alakulat az utolsó periódus kezdete előtt. A záró etap első felében hihetetlenül keményen védekezett mindkét klub, ennek következtében nem akartak jönni a kosarak. A negyed első 8 percében mindössze egy találat érkezett a Manresától, azt a legutóbb meccset kihagyó csapatkapitány, Montanez süllyesztette el, méghozzá a triplavonalon kívülről. Az akció Hanga támadólepattanójával indult és a gólpasszt is ő adta a rutinos csapattársnak. A játékrész 3. percének elején beküldött honfitársunk utána összeszedte az egyéni ACB-s csúcsot jelentő 8. lepattanóját is, majd még egyet hozzá tett, ám mivel zsinórban 11 megválaszolatlan valenciai pont született, így 71 - 64-nél 3 perccel a végső dudaszó előtt sajnos kezdett elmenni a hajó a katalánok számára. Hanga triplája a 38. percben még visszaadta a reményt, de a a második távoliját is értékesítő Kuksiks megpecsételte a kiscsapat sorsát, nem jött össze az újabb bravúr Hangáéknak, így zsinórban már három vereségnél tart a Manresa.

A magyar légiós produkciója miatt viszont egy pillanatig sem bánkódhatunk, hiszen 9 ponttal és 9 lepattanóval majdnem dupla-dupláig jutott szűk 26 játékperc alatt. Ez volt az eddigi egyik legjobb performansza a spanyol első osztályban, a 9 lepattanó ahogy említettük, egyéni rekordnak számít, de a 9 pontnál is csak egyszer dobott többet (14-et a Fuenlabradának). Volt alkalma vállalkozni is, 7 kétpontos kísérletéből 3 talált a gyűrűbe, triplából pedig 3-ból 1 volt a mutatója. 2 blokk, 1 gólpassz, 1 szerzett labda és 3 eladott labda tette teljessé a statisztikáját.

A vendégek az igen termékeny Splitter (9 lepattanó), Caner-Medley, De Colo hármasnak köszönhették a diadalt elsősorban, a Valencia már 6 - 3-as mérleggel áll a negyedik helyen. A Manresa viszont először áll negatív mutatóval (4 - 5), a liga gólpasszlista vezetője, Rodriguez (6 pont, 4 lepattanó, 10 gólpassz, 8 kiharcolt falt) és a 10 felett dobó Downs, Doellman, Asselin hármas, illetve az igen hasznosan kosarazó Hanga sem tudott segíteni az utolsó negyedben, melyet 18 - 6 arányban bukott el a katalán gárda. Hangáék legközelebb jövő vasárnap 19:00-tól játszanak a Valladolid ellen hazai pályán.

A mérkőzés videós összefoglalója az alábbi linkre kattintva tekinthető meg.


Valencia Basket - Assignia Manresa 75 - 67 (22-22, 20-13, 15-26, 18-6)

Valencia: San Miguel 4, Martinez 3, De Colo 15/3, Caner-Medley 17/3, Splitter 15. Csere: Pietrus, - Markovics,6, Liscsuk 9, Abia -, Kuksiks 6/6.

Manresa: Rodriguez 6, Hanga 9/3, Downs 10/6, Doellman 12, Asselin 11. Csere: Gladyr 4/3, Oriola 2, Montanez, 6/6 Achara 7/3, Hernandez -.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus