Hasonló erők csatája, magyar sikerek

A magyar fiú U18-as válogatottnak már csak hat edzése és egy edzőmeccse van hátra az augusztus 8-i repülőútig Boszniába, az Eb-re. Legutóbb kétszer Portugáliát verték meg felkészülési találkozón Perlék, ami bíztató hiszen hozzánk hasonló erejű gárdáról van szó.

A B divíziós kontinensviadalra való felkészülés hajrájába érkezett a Zsoldos András és Ferenczi Tamás edzők által gardírozott nemzeti együttesünk. A magyar U18-asok augusztus 9-én délután egykor kezdenek Bosznia-Hercegovinában Skócia ellen (ők a fekete lóként aposztrofáltak a csoportunkban), majd minden napra egy mérkőzés jut ezután, amíg a keresztjátékra nem kerül sor.

A skótok után 10-én este nyolctól magyar – román párosítás lesz (őket kétszer nagyon megvertük a felkészülés során), majd harmadnap 17:30-tól a vélhetően legerősebb ellenféllel, Izraellel vívnak meg a mieink.

Utána 12-én 15 órától az angolokkal csapunk össze (ez nagy csata lesz, s ha kiemelkedően akarunk szerepelni, őket (is) kellene – bár nagyon nehéz lesz – elkapni a nagy riválisok közül). Aztán 13-án jön a csoport záró meccse a fehéroroszok ellen (atletikusak de elvileg verhetők).

A lebonyolításról később még írunk, de a lényeg, hogy ha a hatcsapatos csoport első két helyére érne oda a magyar válogatott, akkor később biztosan az 1-8. között végezne, ha hátrébb zárunk a csoportban (ez is benne van a pakliban), akkor értelemszerűen a legjobb helyekről lemaradunk, viszont a 9-16. vagy a 17-22. helyekért tovább meccselünk.

EDZŐMECCSEK

Ami a vasárnapi és hétfői két felkészülési találkozót illeti, Szolnokon a szlovákok után a portugálokkal is megmérkőztek a Zsoldos-fiúk. Számítottunk rá, hogy sokkal nehezebb lesz ez a két derbi, mint a simán elkalapált szlovákok elleniek voltak, s így is lett.

Zsoldos András értékel: - Vasárnap fáradtan mozgott a társaság, a portugálok pedig jól dobtak. Hétfőn délelőtt, a második meccsen frissebbek voltunk, de a végére leengedtünk. Ez a két felkészülési mérkőzés rámutatott még meglévő hibáinkra, de nagyon szép dolgok is előkerültek. Összességében jobbak voltunk Portugáliánál, egy velünk nagyjából azonos tudású csapatnál. Ők kellemetlen kosárlabdát játszanak és sokkal szervezettebbek, mint például a románok voltak, ha hibáztunk, rögtön megtorolták, s messziről kiválóan dobtak. Gyakorolni nagyon jó volt ellenük. Még hat edzésünk lesz, most egy kis pihenőt kapnak a srácok. Szombaton (augusztus 4. – a szerk.) Ausztriába megyünk, egy utolsó edzőmérkőzésre. A problémánk azonban továbbra is fennáll, hiszen magas posztokon nem állunk túl jól. A hármas-négyes Bakk Krisztián biztosan nem lesz ott velünk Boszniában, és Somogyi Gábor szereplésére is kevés az esély – bár benne még bizakodom, hogy talán felépül –, ráadásul Varga Marci is kérdéses. Alapesetben ők ott lennének a keretben, sőt, akár kezdők is lehetnének. Viszont ez van, így kell megoldanunk a feladatainkat, ahogy majd el tudunk utazni. Augusztus 8-án Bécsen keresztül repülünk Boszniába.

Felkészülési meccsek

2012. július 29. Szolnok

Magyarország U18 – Portugália U18
68–64 (16-10, 22-19, 17-22, 13-13)

Magyarország U18: Perl 20, Váradi Be. 10/6, Velkey 5, Bognár K. 8, Molnár M. 6 Csere: Jakab P. 2, Tóth B. 4, Simon K. 4, Borbély 4, Kovács B. 5/3.

2012. július 30. Szolnok

Magyarország U18 – Portugália U18
60–52 (22-6, 12-11, 15-17, 11-18)

Magyarország U18: Perl Z. 10, Váradi B. 5/3, Velkey J. 7, Garamvölgyi Á. 13, Bognár K. 9  Csere: Simon K. 5/3, Kovács B. 6, Molnár M. 4, Jakab P. 1, Borbély M., Szalay Á. ,Papp P. , Tóth B.

A két meccsen variálta csapatát Zsoldos András, hogy mindenki szerepet kaphasson. A keret végső szűkítése után 12 kosaras marad majd, de a tréner elmondta azt is, hogy a sérülések miatt erre viszonylag későn kerül sor, illetve mindenképpen biztonsági tartalékkal számolnak, aki a többiekkel edz gyakorlatilag végig, hogy ha szükség van rá, bevethessék, s ez esetben ne legyen lemaradása semmiben.

Az U18-as Eb-t, ahogy a többi utánpótlás versenyt is, a fibaeurope.com portálon (KATT IDE) nyomon lehet követni majd mérkőzésről mérkőzésre, de természetesen a Kezdő5.hu is mindenről beszámol, itt a férfi hírek szekcióban.



Az információkért köszönet Zsoldos András vezetőedzőnek és Pethes Csaba technikai vezetőnek!

Fotók: fibaeurope.com oldalról kivágva (az első két kör menetrendjéért katt a jobb oldali képre nagyításért), illetve magyar válogatott saját

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus