Hírmorzsák - 2011-09-23

alt

Ezúttal nyert a Factum

A szerdai vereség után csütörtök este már győztesen hagyta el a pályát a Factum Sport a szlovák élvonalbeli BK Iskra Svit ellen. A debreceniek ráadásul ezúttal meglehetősen magabiztos győzelmet arattak.

A hajdúságiak 7-2-es szlovák vezetést követően vették át a mérkőzés irányítását, elsősorban az ezúttal is jól teljesítő amerikai Justin Ingramvezetésével. A második játékrész során már tíz pont fölé kúszott a különbség, a nagyszünetet követően pedig a kiválóan játszó Szabó Miklóspontjaival már 64-45-re is vezetett a Factum.

A szerdai mérkőzésen megsérülő Kaluha Csaba tudta vállalni a játékot, éppen az ő 2+1-es akciója, valamint Kovács Imre pontjaival tette biztossá sikerét a záró szakaszban a házigazda.

Factum Sport Debrecen - BK Iskra Svit 92-72 (24-19, 20-13, 21-21, 27-19)

Factum: Ingram (26/6), Varga Á. (6), Mondzinger (12/3), Izzo (2), Szabó M. (17). Csere: Pék (2), Kaluha (3), Boros (-), Timkó (-), Papp T. (-), Takács D. (2), Tóth Gá. (2), Kovács I. (17/3), Stretea (3), Balogh A. (-). Vezetőedző: Mika Turunen

Svit, legjobb dobók: Berkis (23/9), Znanec (11), Repasky (10).

Fotó: factumsport.hu




Ismét győzött a Falco

A csütörtöki Güssing elleni kiütéses sikert követően a bosnyák Zenica gárdája ellen is győzött a 42. Göcsej Kupán a Falco.

A szombathelyiek ezúttal sem számíthattak a combsérüléssel bajlódó Braniszlav Jancsikinre. A Falco az első negyedben Chad Timberlake remeklésével ragadta magához a vezetést, az amerikai hátvéd 11 pontig jutott. Úgy tűnt a második negyed derekáig tartotta a lépést a bosnyák gárda Kálmánékkal. Ekkor Szabó tripláját követően 28-15-remeglépett a Falco, sőt a 18. percben Harazin zsákolásával a húsz pontos határt is elérték, míg a vendégek ebben a szakaszban elvétve találtak a gyűrűbe.

A folytatásban állva hagyták ellenfelüket a sárga-feketék, három negyed után már 72-33-ra vezettek… A záró negyedben Bencze Tamás így bátran adhatott lehetőséget a fiatalok számára is.

Falco-SZOVA KC Szombathely – Zenica 89-55 (19-15, 26-8, 27-10, 17-22)

Falco: Kálmán (4), Simon L. (9/3), Timberlake (18/3), Szabó Zs. (7/3), Pantelics (6). Csere: Szanati (13), Harazin (8), Jarosevits (4), Will (12/6), Molnár B. (-), Nárai (5/3), Simon B. (3/3). Vezetőedző: Bencze Tamás

Zenica, legjobb dobók: Richardson (11), Pezer (7).


Javuló formában a Paks

altA nyitónapon jó mérkőzésen szenvedett 82-76-os vereséget az Atomerőmű a Körmend ellen, míg a Komárom 14 ponttal maradt alul a Sopronnal szemben.

Jól kezdte a találkozót az ASE, amelynél elsősorban Tóth Ádám harcossága jelentette azt, hogy már a negyed derekán tíz pont fölé kúszott a csapatok közti különbség. A második negyedben is magabiztosan tartotta előnyét a Paks. Bár 27-21-es állásnál közelebb zárkózott a Szabó Péterrel felálló Komarno, de a lendületbe jövő Donald Wilson révén újítani tudott az Atom.

A nagyszünetet követően tulajdonképpen gyorsan eldöntötték a meccset a paksiak. A remek napot kifogó Vojvoda Dávid vezetésével négy perc alatt (egy 14-2-es rohammal) 25 pontra hízott a félidei 13 pontos különbség. A játékrész vége azonban még a vendégeké volt, így 12 pontra tudtak zárkózni.

Úgy tűnt talán túlságosan is megnyugodtak a paksiak, hiszen a záró negyed elején tíz pontra csökkent a felek közti különbség. Wilson és a fiatal Kovács Ádám pontjaival azonban gyorsan sikerült lehűteni a komáromiak kedélyeit, így végül végig vezetve, magabiztosan győzött az ASE, megszerezve ezzel első győzelmét az idei Göcsej Kupán.

Atomerőmű SE – MBK Rieker Komarno 81-60 (19-10, 19-15, 25-26, 18-9)

ASE: Williams (7/3), Vojvoda (22/12), D. Wilson (15), Kámán (4), Tóth Á. (15). Csere: Kovács Ák. (4), Morgen (6), Körtélyesi (4), Kerpel-Fronius (-), Kovács Ád. (4), Bus (-). Vezetőedző: Völgyi Péter

Komarno, legjobb dobók: Bilic (17/6), Bilík (13/9).

Völgyi Péter: A második félidő első öt percében már láttam a jövő paksi csapatát. Ezt a játékot kell mutatnunk a bajnokság során is. Magas posztokon kell még majd javítanunk.

Fotó: ase.hu


Szoros meccsen nyert a Körmend

Kasib Powell 11 pontig és 8 lepattanóig jutottA tegnapi napon egyaránt győztes csapat találkozott egymással: a Sopron 14 ponttal nyert a révkomáromiak ellen, míg a Körmend az Atomerőmű csapatát múlta felül.

Soproni vezetéssel indult a találkozó, de a tegnapi nap után ezúttal is jól játszó Németh István révén hamar fordított a Körmend. Az „új fiú” Kasib Powell sem tétlenkedett sokat és a félidőig már 9 pontig és 5 lepattanóig jutott. A soproniaknál a csütörtökön jól debütáló Rubin nem találta dobóformáját, így a nagyszünetre kilenc ponttal vezetett a vasi együttes.

A tavaly még a Sopront erősítő Townes zsákolásával indult a második félidő, aztán Rubin triplájával zárkózott 39-32-re a Sopron. Chism és Rubin harmadik hibája után Ferencz duplájával újfent tíz pont fölé nőtt a különbség, de rendkívül pontszegény negyed végén Molnár büntetőivel 47-39 volt az állás.

A negyedik játékrész triplaparádéval indult: a vasiaknál Németh talált be, míg soproni oldalon Lakatos két hármasa jelentette azt, hogy csupán egyetlen duplányira jöttek fel Horváth Imréék (50-48). A lehető legjobbkor jött körmendi szempontból Bell hármasa, amivel két perccel a vége előtt hét pontra növelték előnyüket, amely elengedőnek is bizonyult a második győzelmükhöz.

MJUS-Fortress Körmend – Kis Rába-menti Takarék Soproni KC 60-52 (20-14, 16-13, 11-10, 13-11)

Körmend: Ruják (3/3), Németh I. (11/9), Powell (11/3), Bell (10/6), Townes (6). Csere: Ferencz (13/9), Mladenovics (2), Cseh (2), Dávid (2), Sonyák (-). Vezetőedző: Sabáli Balázs

Sopron: Thomas (8), Lakatos (8/6), Molnár A. (8/3), Boldizsár (3/3), Chism (10). Csere: Rubin (5/3), Vesztergom (7/3), Gombás (-), Keresztes (3). Vezetőedző: Horváth Imre

Kép: bckormend.hu


Billy White az Alba új magasembere

Az albakosar.hu információ alapján Amerikából, a San Diego State egyetemről érkezik az Albacomp új magasembere, Billy White. A 22 éves játékos idén végzett és pazar utolsó évet tudhat magáénak, hiszen kezdőként szerepelhetett az Aztecs-nél és az idei NBA drafton 15. helyen elkelt Kawhi Leonarddal együtt előbb konferencia győzelmet szerzett, majd a Sweet Sixteenig (legjobb 16) vezette csapatát az NCAA nagy tornáján. Számai négy egyetemi szezonja alatt nem sokat változtak, egészen kiegyensúlyozottan alakultak, utolsó évében 26.6 perc alatt 10.3 pontot és 4.4 lepattanót átlagolt. Tavaly nagyon bejött a székesfehérvári alakulatnak európai újoncnak számító amerikaiak szerződtetése, hiszen mind Tony Crocker, mind Damian Hollis a csapat erősségei közé tartoztak, nyilvánvalóan ez a cél White esetében is.

- Billy White egy újonc játékos, az egyik legjobb amerikai egyetemről érkezik hozzánk. 203 cm magas, de atletikussága miatt mind a két magas poszton tud játszani a palánk alatt. A kezdő ötös tagja volt az egyetemi csapatában, 10.2 pont és 4.5 lepattanó volt az átlaga. - nyilatkozta az albakosar.hu-nak a játékosról Dzunics Braniszlav, az Albacomp Fehérvár vezetőedzője.


Újabb Szolnok vereség

A tegnapi 85-78-as vereséget követően pénteken tíz ponttal, 78-68-ra kapott ki a BK JIP Pardubice együttesétől a Szolnoki Olaj KK. A magyar bajnok már a félidőben 12 pontos hátrányban volt a II. Horváth Zoltán Emléktornán diadalmaskodó csehek ellen.

Az Olaj legjobb dobója a magyar válogatott Trotter Obadiah volt 15 ponttal. A próbajátékon tartózkodó Djeraszimovics ezúttal 7 pontig jutott, a szerb játékos sorsáról a hazatérést követően dönt a vezetőség.

A Szolnok - amelyből könyöksérülés miatt hiányzott Soós Gábor - a mérkőzés nagy részében hátrányban volt a csehekkel szemben, akik biztosan őrizték 10-12 pontos előnyüket. A találkozón Grebenár Pétert is elvesztették a harmadik negyedben a piros-feketék, a center térddel ütközött ellenfelével és le kellett cserélni.

BK JIP Pardubice - Szolnoki Olaj KK 78-68 (20-14, 23-16, 21-23, 14-15)

Szolnok: Trotter (15), Fodor M. (13/9), Nikolov (10/3), Grebenár (6), Báder (9). Csere: Trepák (7), Djeraszimovics (7), Gaál (-), Szögi (1), Nagy B. (-). Szakmai igazgató: Pór Péter

Forrás: olajkk.hu, olajkk.szoljon.hu



altAz első pécsi győzelem

Megszerezte első győzelmét a felkészülési mérkőzések során a Pécsi VSK-PannonPower együttese. A baranyaiak 105-78-ra győztek az eszéki Drazen Pesic Emléktorna első napján a házigazda Osjecki Sokol Osijek ellen.

A horvát második ligás csapat ellen a kezdőcsapatban kapott helyet az amerikai Kyle Luckett, aki elsősorban védekezésben és a lepattanók begyűjtésében volt igen hasznos tagja a pécsieknek.

A nagyszünet után a 30 pontig jutó Andrija Csirics vezérletével aztán lelépte ellenfelét a PVSK, amely így szombaton 19 órakor a torna döntőjében léphet pályára.

Osjecki Sokol Osijek - Pécsi VSK-Pannonpower 78-105 (22-23, 23-23, 17-30, 16-29)

PVSK: Vaszojevics (19/6), Kovács P. (13/6), Csirics (30), Eilingsfeld (21/3), Luckett (4). Csere: Bíró O. (-), Dr. Deák (2), Csabay (2), Tóth N. (10), Lepsényi (4), Ignácz (-). Vezetőedző: Szrecsko Szekulovics. Edző: Csirke Ferenc

Osijek, legjobb dobók: Z. Helbich (23), Krizanec (20), Budimir (13).

Kép: nyugat.hu



Muhammad El-Amin az Albacompban

altDamian Hollis és Billy White után Muhammad El-Amin személyében megtalálta harmadik légiósát is az Albacomp Fehérvár. A fehérváriakhoz egyhetes próbajátékra már a holnapi nap folyamán csatlakozik a tavaly a Pécsi VSK-Pannonpower színeiben átlagban 22.1 pontot és 4.0 lepattanót szerző, valamint 3.9 gólpasszt kiosztó hátvéd.

A 24 esztendős, 195 centis amerikai egyik legemlékezetesebb meccsét az elmúlt évben a Szeged ellen játszotta, amikor 47 pontot szórt a csongrádiaknak. El-Amin az A-csoport egyik legjobb dobója volt, csapatával a rájátszásba jutott, ahol a későbbi bajnok Szolnok állította meg a PVSK-t.

Mo El-Amin a szombaton 18 órakor a Krizevci ellen a Fehérvár Kupa döntőjében már pályára is lép az Albacomp együttesében.

"Ponterős játékost kerestünk, és El-Amin már bizonyította Magyarországon, hogy ilyen. A csapatjátékban is használható kosaras, bízunk benne, hogy a támadás mellett védekezésben is hasznára lesz a csapatunknak." - nyilatkozta az albakosar.hu-nak Dzunics Braniszlav vezetőedző.

Fotó: pvsk-panthers.hu




Elmaradt zalai győzelem

A csütörtöki nyitónap egyik csapat számára sem alakult jól: a Güssing 29 ponttal kapott ki a Falcótól, míg a zalaiak tíz pontos vereséget szenvedtek a bosnyák Zenicától.

A ZTE sanyarú helyzetét nehezítette, hogy a szűkös keretből természetesen továbbra is hiányzott a csuklósérülése miatt egy hónapig harcképtelen Vertetics Ádám. Az első negyedben  A 17. percben fordított a ZTE: Baki és Tóth Gergely is triplát szórt, Kinter pedig egy támadólepattanó után volt eredményes (29-28).

A harmadik negyedben meglépett a ZTE-től az osztrák csapat, ám a záró szakaszban sem adta fel a meccset a házigazda. Négy perccel a vége előtt Gáspár leindításból vágott be egy hármast, amivel 52-51-nél újra átvette a vezetést a Zalaegerszeg. Baki révén már az ötödik hármasát dobta a ZTE, a negyedben és 17-0-ás rohamot produkáltak Gáspárék. Úgy tűnt a bravúros záró szakasz győzelmet érhet számunkra, ám 62-61-nél kipontozódott Kinter és végül az osztrákok szerezték meg a győzelmet.

A ZTE szombaton a 7. helyért játszhat a 42. Göcsej Kupán.

Zalakerámia-ZTE KK - Güssing 61-66



Kaposvári siker Szegeden

altA Kaposvári KK nyerte a Szedeák-KKK felkészülési "párharc" első felvonását. A somogyiak 85-73-ra bizonyultak jobbnak, folytatás szombaton 9:30-kor.

A Szedeáknál vállalta a játékot a bokasérüléséből lábadozó Tomiszlav Ivosev is. A somogyi csapat számára indult jobban a mérkőzés, a második negyed elején 31-21-nél már tíz ponttal vezettek. Drahos tripláivalzárkózott a Szeged, de végül a légiósai mellett Lekli József (17 pont) által húzott KKK végig vezetve, magabiztosan győzött a csongrádiak otthonában.

Ahogy a találkozó után a szegedma.hu-nak Fodor Péter elárulta: a sok betegség, sérülés miatt várható is volt, hogy nem alakul majd az összecsapás a terveik szerint, és még sok munka vár csapatára.

Naturtex-SZTE-Szedeák - Kaposvári KK 73-85 (13-20, 18-14, 23-26, 19-25)

Szeged: Drahos (21), Kiss Zs. (-), Ivosev (4), Dukics (23), Farkas A. (2). Csere: Molnár M. (1), Tanács (9), Vida (9), Wirth (4), Varga D. (-). Vezetőedző: Fodor Péter.

Kaposvár: J. Wilson (15), Raivio (23), Szőke (4), Koma (7), Ford (14). Csere: Lekli (17), Kiss K. (3), Kutasi (2), Kovács S. (-). Vezetőedző: Fekete Ádám

Fotó: szegedma.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus