Hírmorzsák - 2011-09-27

Lóránték is közel voltak a bravúrhoz

Ha arról beszéltünk pár napja Hanga Ádám és a Manresa kapcsán, hogy 'majdnem bravúr', akkor most Lóránt Péter és csapata, a Lagun Aro kapcsán is valami hasonlót emlegethetünk. A Baszk Kupán (Euskatel Kupa) résztvevő san sebastiani gárda a két évvel ezelőtti spanyol bajnokkal, a rendszeres Euroliga-résztvevő Caja Laborallal mérte össze tudását és egy fantasztikus első félidő után majdnem majdnem célba is ért. Az összecsapás krónikája kísértetiesen hasonlított Hangáék már említett derbijéhez, hiszen itt is már az első negyedben Lóránték vezettek, majd a második 10 percben tovább javultak és tetemes előnyt harcoltak ki, félidőre 15-ös fórba kerültek.

A fordulás után pedig éppúgy jött a nagynevű ellenfél gyors feltámadása, a többek közt spanyol, argentin, francia, szerb válogatottakkal, illetve egy NBA-játékossal (Kevin Seraphin - 21 pont) felálló Caja Laboral egy 26 - 10-es periódust produkált, rögtön át is véve az irányítást a mérkőzés felett. Ám a 22 pontos Barron vezette Lagun Aro újra felvette a kesztyűt a végjátékra és nagy harcban volt a győzelemért, ami a végén elmaradt, a büntető-csatából az előnyben lévő élcsapat jött ki jobban. Lóránt 4 ponttal zárt, kisebb sérülése után (combizomhúzódás) nem sokat, de vállalni tudott a san sebastaianiak utolsó felkészülési találkozóján, ami egyben az első hivatalos mérkőzése is volt a Lagun Aronak. Természetesen ennek az eredménye sem kerül be sehová máshová, de a Baszk Kupa patinás tornának számít spanyol honban, így ezt a tiszteletet megkapja. Legközelebb az Obradoiroval küzdenek meg Lóránték, de akkor már az ACB első fordulójában, alapszakasz mérkőzésen veszik fel a küzdelmet. A győztes Caja Laboral pedig a másik ágon diadalmaskodó, tavalyi spanyol döntős Bilbao ellen vívhat meg a kupagyőzelemért.


Caja Laboral - Lagun Aro GBC 83 - 81 (20-22, 15-28, 26-10, 22-21)

Caja Laboral: Heurtel (4), Oleson (3), San Emeterio (9), M. Bjelica (15), Teletovic (0). Cserék: Prigioni (6), Seraphin (21), Ribas (17), Williams, Musli, Calbarro.

Lagun Aro GBC: Salgado (5), Baron (22), Vidal (9), Panko (11), Doblas (16). Cserék: Lóránt (4), Papamakarios (6), Neto (8), Lhasa Adeleke (0), Olaizola, Motos.

Kipontozódott: David Doblas



Mujo Tuljkovic az Olaj harmadik légiósa

A Szolnok csapata megtalálta régóta keresett légiósát az erőcsatár pozíciójára. A játékos pedig nem más, mint Mujo Tuljkovic, aki a tavalyi szezont a lengyel PBG Basket Poznan csapatánál töltötte, akikkel végül a hetedik helyen zárt. A 31 éves, 203 centi magas bosnyák légiós átlagosan 6 pontot és 3,2 lepattanót tett be a közösbe azon a 13 mérkőzésen, amelyen pályára került. Az azt megelőző szezont szintén Lengyelországban töltötte, ám akkor lényegesen jobb szezont futott az Anwil Wloclawek színeiben. A csapat a bajnokságban és a kupában is döntőt játszott, Tuljkovic pedig 35 meccsen lépett pályára, amelyeken 10,7 pont és 5,1 lepattanó került a neve mellé.

Korábban játszott Szlovéniában is, a Helios Domzale csapatánál, ahol beválasztották az év légiós-csapatába. Ezen kívül megfordult szülőhazája bajnokságában is, valamint a fent említett két csapaton kívül más lengyel első osztályú gárdák kötelékébe is tartozott az évek során.

Ami a válogatottat illeti, természetesen annak is több alkalommal tagja volt, sőt még a 2005-ös belgrádi Európa-bajnokságon is részt vett a bosnyák válogatottal.

Milo Tuljkovic eddigi állomáshelyei és statisztikái:

1997-1998: Cenex Sarajevo
1998-1999: Cenex Sarajevo
1999-2000: Cenex Sarajevo (1T)
2000-2001: Bosna Sarajevo (1T)
2001-2002: Bosna Sarajevo (1T)
2002: In Aug.'02 was tested by Anwil Wloclawek (Poland-PLK), but later that month signed 2-years contract at KK Sloboda Dita Tuzla
2002-2003: KK Sloboda Dita Tuzla (1T): Adriatic League: 22 games: 9.4ppg, 3.8rpg, 13ast, 1.4spg; FIBA Champions Cup: 6 games: 11.5ppg, 3.5rpg, 3ast; Bosnian League: 4 games: 11.0ppg, played also at Istra Pula (Croatia-A1): 14 games: 8.1ppg, 3.4rpg, 1.7apg, 1.9spg
2003-2004: In Sep.'03 was tested by Wisla Krakow (Poland-EBL), next month signed at WTK Anwil Wloclawek (Poland-EBL): FIBA Europe Cup: 2 games: 0pts, 1reb, 0ast, 1.0spg; Polish League: 1 game: 2.0ppg, 1.0rpg: waived during the season, joining back Unia/Wisla Tarnow Krakow (Poland-EBL): 29 games: 7.1ppg, 5.4rpg, 1.2apg
2004-2005: Unia/Wisla Tarnow Krakow (Poland-EBL, starting five): 22 games: 12.7ppg, 5.8rpg, 1.4spg, 2FGP: 57.7%, 3FGP: 28.6%
2005-2006: Polonia SPEC Warszawa (Poland-EBL),in Oct.'05 joined Helios Domzale (Slovenia-1A, starting five); Slovenian League: 32 games: 9.1ppg, 4.5rpg, 2FGP: 63.5%, 3PT: 26.7%, FT: 70.7%; Adriatic League: 25 games: 11.4ppg, 4.9rpg, 1.3spg, FGP: 42.1%, 3PT: 27.4%, FT: 67.9%
2006-2007: BOT Turow Zgorzelec (Poland-DBL), left in Sep.'06, in Dec.'06 try-out at Grupo Capitol Valladolid (Spain-ACB), but not signed , then joined Bosna ASA BH Telecom Sarajevo (D1): Adriatic League: 9 games: 9.6ppg, 4.0rpg, FGP: 47.2%, 3PT: 23.5%, FT: 76.9%
2007 June-July: ULEB Summer League in Jesolo, Italy (Union Olimpija Ljubljana)
2007-2008: Polpak Swiecie (Poland-DBE, starting five): 5 games: 10.0ppg, 3.4rpg, 1.4apg, 1.0spg, in Nov.'07 moved to Banks BPS Basket Kwidzyn (Poland-DBE, starting five): 21 games: 12.1ppg, 3.8rpg, 1.2spg, 2FGP: 62.7%, 3PT: 29.1%, FT: 68.9%
2008-2009: SKS Polpharma-Pakmet Starogard Gd. (Poland-DBE, starting five): 32 games: 13.4ppg, 5.2rpg, 1.4spg, FGP: 59.3%, 3PT: 36.5%, FT: 65.4%
2009-2010: Erdemirspor Belediyesi (Turkey-TBL, starting five), only pre-season, in Oct.'09 signed at Anwil Wloclawek (Poland-PLK): 35 games: 10.7ppg, 5.1rpg, 1.0apg, 1.1spg, FGP: 59.2%, 3PT: 35.7%, FT: 62.8%
2010-2011: In Jan.'11 signed at PBG Basket Poznan (Poland-PLK, starting five): 13 games: 6.0ppg, 3.2rpg, 1.2spg, FGP: 58.1%, 3PT: 28.6%, FT: 80.0%
-------------------------------------------------------------------------------
Awards/Achievements:
Bosnia and Herzegovina National Team -02, 05-06, 11
Polish League All-Stars Game -05
Mediterranean Games -05
European Championships in Belgrade -05: 2 games: 1.0ppg
Slovenian Cup Semifinals -06
Slovenian League Semifinals -06
Eurobasket.com Slovenian League All-Imports Team -06
Bosnia and Herzegovina League Regular Season Champion -07
Bosnia and Herzegovina League Finalist -07
Eurobasket.com Polish League All-Bosmans Team -09, 10
Polish League All-Star Game -10
Eurobasket.com All-Polish League Bosman Player of the Year -10
Eurobasket.com All-Polish League Honorable Mention -10
Polish League Finalist -10
Polish League Regular Season Runner-Up -10


Az alábbi videón hatos számmal látható Tuljkovic:



Eilingsfeld 35-öt szórt a Kaposvárnak

A Pécs és a Kaposvár küzdött meg egymással a felkészülés jegyében Baranya megye székhelyén a mai délután folyamán. Az ütközetet kihagyta két egykori dombóvári ász, nevezetesen a mostanában pécsi színekben triplákat szóró Deák Attila, illetve az idén újra Kaposváron pattogtató Szőke Balázs, utóbbi egy kisebb megfázás miatt nem segíthetett a somogyiaknak, pedig el kellett volna a tapasztalata a palánk alatti defenzívában. A másik oldalon ugyanis a fiatal Eilingsfeld János tarthatatlannak bizonyult, már az első félidőben tekintélyt parancsoló megoldásokkal operált, a Koma, Ford, Lekli centertrió pedig semmit sem tudott kezdeni a Jones becenévre hallgató ifjonccal. A derbit egyébként is jobban kezdte a vendéglátó, de Fekete Ádám legénysége azért vissza-vissza jött Kovács Péterék nyakára. A második 10 percben inkább ők irányították a játékot, 10 pontos hátrányból tudott visszajönni 1-re a Josh Wilson húzta KKK.

A nagyszünet után még egy lapáttal rá tudott tenni a vendég gárda, 29-et szórtak abban az etapban, Raivio ezúttal is remekelt, de az eddig nem sokat mutató Ford is eredményes volt támadásban. A záró negyedben aztán jött a pécsi pontzuhatag, egy 13 - 2-es hazai futást követően már nem nagyon volt érdemleges válasza Kutasiéknak, a 35 egységig jutó Eilingsfeld, valamint a 21-et dobó Vasojevics, illetve a 17-et vágó Tóth Norbert egyenként is megoldhatatlan feladatot jelentettek a kaposvári védelemnek, egyszerűen minden helyzetből eredményes tudott lenni a három kulcsember. Így nem is maradt el a fordítás és a végére egyértelművé váló hazai diadal, soha rosszabb előkészületi mérkőzést!

Pécsi VSK-PANNONPOWER – Kaposvári KK 93-86 (20-16, 17-20, 21-29, 35-21)

Pécsi VSK-PANNONPOWER: Vasojevics 21/3, Kovács P. 7/3, Csirics 3, Tóth N. 17/3, Eilingsfeld 35/9. Csere: Csabay -, Luckett 2, Bíró O. 8/6, Ignácz -, Lepsényi -. Vezetőedző: Srecko Sekulovic. Másodedző: Csirke Ferenc

Kaposvári KK: J. Wilson 14/3, Kiss K. 5/3, Raivio 28/9, Koma 3, Ford 14. Csere: Lekli 12, Kovács S. -, Kutasi 10/6, Bíró B. -. Vezetőedző: Fekete Ádám. Másodedző: Filipovics Gordan

Fotó: pvks-panthers.hu



A Sopron megválna Chism-től

Sem fizikai állapotával, sem játékával, sem pedig mentalitásával nem győzte meg a soproni klub szakvezetését a bő egy hete az Egyesült Államokból érkező középjátékos, Wayne Chism, így a vezetőség kezdeményezte a kosaras szerződésének felbontását.

Amint arról Pojbics Szabolcs, a Sopron ügyvezetője beszámolt, az elsősorban a Göcsej-kupán látottak alapján a szakmai stábbal egyetemben úgy döntött a vezetőség, hogy kezdeményezi az amerikai center szerződésének felbontását. Az ügyvezető kifejtette a sakc.hu portálnak: "A látottak alapján a kosaras gyenge fizikai állapotban, felkészületlenül érkezett Sopronba, a pályán nyújtott teljesítménye sem volt igazán meggyőző, és úgy tűnt, a mentalitásával sem illett az együttesbe."

Mindezek után a vezetőség kezdeményezte a játékos szerződésének felbontását. Ennek részleteiről zajlanak az egyeztetések, s emellett a klub vezetése s a szakvezetés új közeépjátékost keres gőzerővel, hiszen nem egészen két hét múlva kezdődik a bajnokság.



Pór Pétert kérdeztük játékosai állapotáról

Ma este lejár a játékosok nevezési határideje az Euro Challenge selejtezőire, mi pedig ennek kapcsán is érdeklődtünk az egyik magyar résztvevő, a Szolnoki Olaj háza táján, hogyan áll a gárda a sérültek, valamint a légiósok terén. Pór Pétert, a csapat vezetőedzőjét kérdeztük.

Hogyan döntöttek mi lesz a sorsa a próbajátékon lévő Marko Djeraszimovicsnak? Milyen állapotban van most a szerb hátvéd?

Hála Istennek sérülés, betegség nem hátráltatja, jó állapotban van, így meghosszabbítottuk a próbajátékát és az EuroChallenge selejtezőin is a mi csapatunkat fogja erősíteni.

Mi a helyzet a csapat többi játékosával? Báder Marciról úgy tudjuk, hogy edzéseket kényszerül kihagyni, Horváth Ákos nem tartott a csapattal legutóbb Csehországba, Soós Gábor pedig mérkőzést kényszerült kihagyni.

Horváth Ákosnak a térdével vannak gondjai, injekció-kúrán vesz részt most. Ő a csehországi túráról való távollét után további edzéseket kénytelen kihagyni. Az injekció-kúra végét megvárjuk, addig nem erőltetjük a szereplését. Báder Márton fogát már korábban kihúzták, most pedig elkapott valamit, be is lázasodott az elmúlt napokban. Szerencsére már elmúlt a láza, ki kellett hagynia neki is néhány tréninget. Soós Gábor könyöke a csehországi második találkozónkon megsérült, a harmadik összecsapáson nem lépett pályára, de azóta már edz.

Holnap milyen kerettel áll ki az Olaj a Szuperkupa-döntőn?

A lehető legerősebbel. Horváth Ákos sajnos majdnem 100 százalék, hogy nem tud játszani, Báder Márton pedig vállalni fogja a játékot, amennyiben nem lesz lázas. A többiek pedig adottak, Fodor Márton felépült a combsérüléséből, ő már szerepelt is az utóbbi meccseinken, bízom benne, hogy utoléri magát és teljes mértékben hadra fogható lesz.

Köszönjük az interjút!

Fotó: szegedma.hu

Fotó(slide): telesport.hu



Jancsikin 6-8 hétig harcképtelen

A Falco KC honosításra váró légiósa, Braniszlav Jancsikin ma reggel térdműtéten esett át. Mint ismeretes, a bedobó az Albacomp elleni szeptember 10-én lejátszott mérkőzésen sérült meg, és azóta nem állhatott a csapat rendelkezésére.

Jancsikin a közelmúltban átfogó orvosi vizsgálaton esett át, ahol megállapították, hogy a jobb térdéből levált egy porcdarab. Ma reggel egy artroszkópos beavatkozással eltávolították a levált porcdarabot. A műtét jól sikerült, a teljes felépülés pedig várhatóan 6-8 hetet vesz majd igénybe.

Jibril Hodges Jászberényben

A tavaly az Atomerőmű SE-nél légióskodó amerikai hátvéd, Jibril Hodges mától hivatalosan is az újonc Jászberény játékosa. A kisember Ivan Cubela helyére érkezik, akinek új csapatáról hamarosan hivatalos információkat közlünk, ám jelen pillanatban még nem publikus, hogy melyik gárdához kerül. Hodges múlthét kedden csatlakozott a JKSE-hez az ausztriai edzőtáborban, ott a két edzőmérkőzésen nagyon biztatóan szerepelt, az első derbin a Vienna ellen 12 egységig jutott, a második derbin pedig majdnem megduplázta akkori pontjainak számát és a hosszabbításban elbukó honi elsőosztályú újonc legjobbja volt. A kiscsapat kerete ezen a héten végleges lesz, hamarosan kiderül, végül milyen légiósokkal veszi fel a harcot a Jászberény a két hét múlva rajtoló bajnokságban.

Fotó: mob.hu



Idénynyitó és Szuperkupa

A holnapi napon, azaz szerdán rendezi a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége a hivatalos Idénynyitót, mely egy női bajnoki mérkőzéssel rajtol, majd a férfi bajnokság tavalyi aranyérmese, illetve ezüstérmese küzd meg egymással a zsinórban harmadik éve kiírt Szuperkupáért.

A BSE - Sopron 16:45-kor kezdődő női összecsapása után 19:00-tól néz egymással farkasszemet a 2010 - 2011-es évad két kiemelkedő férfi csapata, a bajnok és kupagyőztes Szolnok, illetve a mindkét sorozatban ezüstérmes Albacomp. Ugyan még bizonyosan a felkészülés jegyében zajlik majd, ám a hazai szinten már most klasszikusnak számító előző évi finálé visszavágója minden bizonnyal egy színvonalas találkozót tartogat a budapesti Körcsarnokba kilátogatók számára, arról nem is beszélve, hogy két, a jelenkor magyar kosárlabdájának igazi riválisa küzd meg egymással. Az Albánál az amerikai White érkezése tolódhat, mivel szerdára tervezték, hogy csatlakozik a társakhoz, ám biztosat még nem tudott mondani az Albacomp vezetősége arról, hogy játszhat-e holnap, egyáltalán valóban jelen lesz-e. A Szolnoknak szintén vannak gondjai, hiszen a ma déli Euro Challenge játékos-nevezési határidő előtt pár órával sem végleges a légióskeret a bajnoki- és kupacímvédőél. Ettől függetlenül két remek gárda csap majd össze a szezon első hivatalos mérkőzésén, melyet az MKOSZ egy kis ösztönző játékkal köt össze, erről az alábbiakban lehet olvasni:

A szezonnyitó programja:

16:45 Női bajnoki mérkőzés: BSE-FCSM – UNIQA-Euroleasing Sopron

19:00 Férfi Szuperkupa: Szolnoki Olaj KK– Albacomp Fehérvár

Helyszín: Körcsarnok (Cím: 1146 Budapest, Istvánmezei út 3-5., bejárat az Ifjúság útja felől)

Időpont: 2011.szeptember 28. (szerda)

Jegyár: 1000 Ft (mindkét mérkőzésre érvényesek a belépők), gyerekeknek 6 éves korig és diákigazolvánnyal ingyenes a belépés.

A kilátogató nézőket családi szektor, dobóverseny várja, értékes nyereményekkel.

A szabályok egyszerűek:

Minden jegyvásárló, illetve gyerek/diák dobhat.
A cél: minél több labda bedobása egymás után.
Minden résztvevő 3 kísérletet kap az első dobására, ha nem sikerül, akkor kiesik. Ezután addig dobhat, ameddig nem hibázik.

Fődíj: éves belépő az idény össze magyarországi kosárlabda mérkőzésére!

A játék kezdése: 2011. szeptember 28. 16.00

A játék befejezése: 2011. szeptember 28. 19.00

Díjátadás a Szolnoki Olaj-Albacomp Fehérvár férfi Szuperkupa mérkőzés szünetében.

Gyere el, dobj és nyerj!

Forrás: kosarsport.hu

Fotó: kosarsport.hu



Nem jön a Szabadka Szegedre

A mai napon 19 órától Szegeden vívott volna meg egy edzőmérkőzést a Szedeák és a szerbiai Szabadka, de a vendégek ma reggel lemondták a "kirándulást", mivel csapatukból többen is sérüléssel küszködnek, ráadásul beteg játékosuk is van. Ugyan a szegedieknél is többen "nyalogatják sebeiket", de egész biztosan nem jött jól Fodor Péter legénységének, hogy ez a lehetőség most elszállt a gyakorlásra.

Fotó: hirekma.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus