Horváth Ákos a csodálatos estéről

A tegnap 112 – 76-ra nyerő Szolnoki Olaj magyar válogatott játékosa hatalmasat játszott a belga Okapi Aalstar ellen, hiszen 29 pontjával a mezőny legjobbja volt. Mezőnyből 13 alkalommal vállalkozott dobással, 11-szer be is talált, a triplavonalon túlról egészen elképesztő, 8-ból 7 volt a mérlege. Horváth Ákost kérdeztük erről a gyönyörű estéről és csapata remekléséről.

Gratulálunk a tegnapi emlékezetes győzelemhez és neked személy szerint is a szinte hibátlan játékhoz. Hogyan élted meg ezt az estét bentről a pályáról?


Először is köszönöm a gratulációt! A mérkőzés úgy kezdődött el, ahogy egy ilyen csatának kell, igazából azt kaptuk, amire számítottunk, hiszen egy rohanós, inkább a támadásokra koncentráló ellenfél volt az Okapi. Felkészültünk belőlük és a védekezésük egyik gyengeségét kihasználtuk, ami az volt, hogy a kettőt-kettőket úgy védik, hogy behúzódnak ezt pedig a külső dobásokkal szét lehetett bombázni. Az elejétől kezdve ültek a tripláink, személy szerint nekem is elég jó százalékkal ment a dobás, de az egész csapatot lehet dicsérni ebből a szempontból. Úgy gondolom, hogy ez megadta az alapot az egész mérkőzéshez.

Hogyan történhetett meg, hogy a Szolnok ennyire precíz csapatteljesítményt tegyen le az asztalra? Tudsz róla, hogy a három eladott labdával például az egész sorozat rekordját megdöntöttétek?

Hallottam ezt a statisztikai adatot, ez mindenképpen a mentális felpörgésre vezethető vissza, illetve arra, hogy olyan szintű koncentráltság van a fejekben, hogy úgy tudunk hozzáállni az ilyen mérkőzésekhez, ahogy azt kell. A feldobástól kezdve mindenkinek vérben forog a szeme, mindenki nagyon akarta a győzelmet.

Nagyon megy nektek a futós, atletikus kosárlabdát játszó csapatok ellen. Csak annyi lenne a dolog nyitja, hogy védekezésben tökéletesen működjön az indítások megakadályozása és a tranzíciós védekezés?


Nagyjából igen, főleg ennél a csapatnál, mely 90 pontot átlagolt az eddigi találkozóin. Az is nagy fegyvertény a 112 dobott pont mellett, hogy 76-on tudtuk tartani őket. Onnantól kezdve, hogy nem csak indítani szeretnek, de a támadólepattanókért is nagy elánnal mennek, az elhibázott támadásaik után két-három emberük bennragad a gyűrű alatt, ezt pedig meg lehet büntetni, tegnap meg is tettük. Helyenként látványos játékot mutattunk be és szerintem az volt a legnagyobb dolog, hogy egytől egyig mindenki folyamatosan jó döntéseket hozott, és a helyes döntések után még a helyzeteket is jó százalékkal értékesítettük.

Ez tartod a legkiemelkedőbb egyéni produkciódnak pályafutásod során?


Lehet, hogy igen, ezt hirtelen nem tudnám megmondani. Volt szerencsére néhány hasonló, de azt mondom, hogy a legkiemelkedőbb nemzetközi mérkőzésem volt. Válogatott szinten nem igazán lehet összehasonlítani, mert más egy klubcsapat és a nemzeti csapat, de szerencsére címeres mezben is volt már több emlékezetes meccsem. A bajnoki mérkőzések közül nagyon jó szívvel emlékszem vissza a tavalyi döntő néhány ütközetére, de alátámasztom, én is úgy éreztem, hogy most jött ki a legjobban a lépés számomra.

Fotó: origo.hu


Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus