Ingram parádé: ez a Factum

Mozgalmas hetet tudhatott a háta mögött a Factum Sport, amelynél új légiós (Damian Stewart Saunders) és új vezetőedző (Raúl Jiménez Martín) is érkezett a héten. Utóbbi helyett egyelőre a másodedző Shirian Ali Akbar ült a kispadon a mai találkozón, míg előbbi a JKSE elleni találkozón még nem volt bevethető.

A találkozó csúszással kezdődött: a 24 másodperces órával voltak problémák, de 10 perces késéssel elrajtolhatott a találkozó.
A még szintén új fiúnak számító jászberényi Johnson triplájával kezdődött a meccs, majd az amerikai négy büntetőt is a helyére küldve juttatta 13-4-es előnyhöz csapatát. Nagy meglepetést nem okozott a 3. percben a vendégek időkérése. A hajdúságiak nehezen találták a ritmust, míg a hazaiaknál Hodges újabb hármast szórt és az ezúttal kezdő Fülöp is eredményes volt támadásban és védekezésben is. Nem könnyítette a vendégek dolgát az sem, hogy Izzo három perc alatt ütött be három hibát, de Szabó és Ingram is igen korán állt két faulttal. A negyed vége így is a Factumé lett: Vas és Boros 7 pontjával 28-22-re zárkóztak.

A második negyed elején, ahogy visszaállt Kenny Izzo rögvest megkapta 4. hibáján Joneson. Utóbbi azonban azzal is vétette magát észre, hogy zsákolási kísérlete miatt kényszerű szünet következett, hiszen csaknem leszakította a gyűrűt. Amíg újat nem hoztak a csarnokba közel 40 percet állt a játék.

A debreceniek Ingram pocsék triplaszázaléka ellenére tartották magukat – tegyük hozzá az amerikai irányító a távoli dobásokat leszámítva kitűnőre vizsgázott. Sőt, a félidőre a kisember betöréseivel egészen 48-46-ra hozták fel a vendégeket, kellett ehhez Boros újabb hármasa is. Hazai időkérés után Wehner triplája adott lélegzetvételnyi előnyt a JKSE-nek.

A fordulást követően is maradt rendkívül kiegyenlített a találkozó. Fülöp tempója után 66-59-nél úgy festett ismét megléphetnek a hazaiak, ám Kovács Imre hármasa után Ingram negyedvégi nyolc pontjával ismét egy pontra zárkóztak fel a vendégek. A folytatásban is fej-fej mellett haladtak a felek, 77-74-es Factum vezetésnél Hodges egyenlített egy triplával, ez 11-0-ás hazai rohamot vezetett fel. 85-77 után aztán ki más, mint Justin Ingram vette hátára csapatát, de Tóth Gábor két hármasa is kellett az eredmény szűkítéséhez.

Az extázisban játszó amerikai hátvéddel egyszerűen nem tudtak mit kezdeni a hazaiak. 90-89-es állást követően mástól nem is érkezett már debreceni kosár... A végjátékban Ingram előbb két büntetőjét is elhibázta, de Jones labdaeladása után ismét az amerikai irányító állhatott a vonal mögé: ekkor már nem hibázott (94-98). Hazai időkérést követően Borszéki majd Hodges is triplát rontott, így győztesen távozott Jászberényből a Debrecen!

Jászberényi KSE – Factum Sport Debrecen 94-100 (28-22, 23-28, 23- 23, 21-27)

Jászberény, vezette: Hegedűs, Király, Vida.

Jászberény: Johnson (26/3), Medve (3/3), Hodges (23/15), Fülöp (6), Jones (26). Csere: Horti (2), Sormaz (-), Helmeczi (3), Wehner (3/3), Borszéki (2), Antal (-). Vezetőedző: Horváth Balázs

Debrecen: Ingram (46/6), Kaluha (5), Tóth Gá. (10/6), Izzo (2), Szabó M. (11). Csere: Vas (4), Boros (11/6), Kovács I. (5/3), Takács D. (4), Balogh A. (-), Papp T. (2). Megbízott edző: Shirian Ali Akbar

Horváth Balázs: Sok labdát eladtunk, kihagytuk a büntetőket és mezőnyből is rosszul dobtunk. Ha pedig valaki az ellenfélből 46 pontot dob egy mérkőzésen, akkor valami nagyon nincs rendben a pályán. Gratulálok a Debrecennek.
Shirian Ali Akbar: Ingram fantasztikus volt, de ahhoz, hogy nyerjünk, kellettek a többiek is. Gratulálok mindenkinek, aki ma pályára lépett a Factum színeiben.

Képek: factumsport.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus