Kálmán Laci most beszáll a meccsbe

A Falco KC, ha nem vigyáz, még az élen marad az alapszakasz végéig. Igaz, ehhez az olyan mérkőzéseket, mint a most pénteki, amikor a Jászberényhez látogat a kanári (vagy fekete) mezes alakulat, be kell húzni mindenképen. A két nagyon nehéz idegenbeli meccsen túl lévő Falco most tehát egy papíron könnyebb ellenfélhez látogat, ám kérdés, valóban könnyű-e a könnyű. Kálmán László, a vasiak csapatkapitánya úgy véli, nagyon ügyelniük kell a JKSE otthonában, mert már Szombathelyen is megszenvedtek Medvéékkel – igaz, akkor nem játszott a remek Falco-karmester.

- Az úgynevezett kiscsapatok motivációja az, hogy szeretnének elkerülni a veszélyes zónából az alapszakasz hátralévő meccsein. Nektek, a Falcóval viszont az lehet a célotok, hogy a legjobbak legyetek, illetve maradjatok. Pénteken egy ilyen kiscsapat fogad egy nagycsapatot: JKSE – Falco derbit rendeznek a Bercsényi úton. Ti vagytok az esélyesek idegenben is.

Kálmán László: - Masszív, jó csapat a Jászberény, Szombathelyen is szenvedtünk velük, de a tabella alapján remélem, nem itt veszítjük el az első helyünket! A JKSE erőssége a kontrollált játék, a pontszerzés terén pedig a légiósaik viszik a prímet, de csapatként is jól funkcionál az együttes. Nem hiszem, hogy bent maradási gondjaik lesznek.

- S nektek lesz, vagy lehet gondotok az alapszakasz megnyerésével?

KL: - Még négy mérkőzés van hátra, ha 3, vagy lehet, hogy ha már 2 meccset nyerünk, akkor is meglehet az elsőség. Viszont sokkal nehezebb olykor a kötelezőket hozni. Emlékszem, amikor még mi sem voltunk nagycsapat, amikor csak lehetett piszkáltuk az erős gárdákat, igyekeztünk megnehezíteni a dolgukat ellenünk. Ugyanezt várhatjuk el mi is. Szóval a Jászberény ellen nagyon kemény meccsre számítok.

- Ha már ennyire emlegeted őket, kíváncsi vagyok, melyik együttes ellen volt a legnehezebb győznötök a relatíve kicsik közül ebben a szezonban?

KL: - Hm, lehet, hogy a Jászberény ez a csapat. Igen, nálunk is jól kosaraztak. Három negyeden át elég rosszul álltunk ellenük, s bár azon a meccsen, mivel sérülésből épültem fel, nem játszottam, de majdnem be kellett állnom, emlékszem. Viszont bizakodó vagyok, most teljes csapattal megyünk Jászberénybe, s egyre jobb formába kerülünk, tehát hoznunk kellene ezt a találkozót.

 Fotó: falcokc.nyugat.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus