Kikapott az Olaj, de az esély megmaradt!

Tampereen Pyrintö – Szolnoki Olaj 77-69 (22-18; 16-16; 24-14; 16-21)

Ma délután magyar idő szerint 18:00-tól lejátszotta első EuroChallenge mérkőzését a Szolnoki Olaj KK együttese. A finnországi fellépés előtt a fogadóirodák is a magyar bajnokot látták esélyesebbnek, ám aki megtekintette az alig egy hete rendezett magyar Szuperkupa döntőt, az tudhatta, hogy Pór Péter együttesének bőven van még hova fejlődnie, főleg két idegenlégiósuk, Marko Djeraszimovics és Mujo Tuljkovics (viszonylag) kései érkezése nehezítette az eddigi felkészülést és az összeszokást. Felemás előjelekkel vághattak neki tehát a szolnokiak a nemzetközi kupaküzdelmeknek.

Az első negyed egészen kiegyenlített játékot hozott. Az elején mindkét gárda alig-alig hibázott, majd ahogy ez lenni szokott, az idő múlásával a 60-70% körüli mezőnyszázalékok szépen beestek 40-50% közé. Két váratlan hős húzta a két együttes szekerét, hiszen ebben és a következő negyedben is Marko Djeraszimovics volt az egyik legeredményesebb vendég kosaras, a túloldalon pedig Lehto jeleskedett, pedig előzetesen talán tőle lehetett a legkevésbé várni a csodát a finnek részéről. Báder Márton az első percekben tarthatatlan volt, aztán kicsit elhalkult és le is ültették, míg Trotter nem igazán találta dobóformáját, de így is a legponterősebb szolnoki játékosnak bizonyult. A túloldalon a két Williams ebben a szakaszban nagyon pontatlan volt még. A felvonás végén a súlyos faultgondok miatt érdekes szerkezetben került pályára az Olaj és ezt kihasználta a hazai csapat, 6 pontra is elhúztak, végül 22-18 volt az állás 10 perc játék után.

A második negyedben nem sok minden változott, általában pontra pont volt a válasz, hibára pedig hiba. A szolnokiak sajnos tovább gyűjtögették a faultokat, amiből a félidőre már Nikolovnak, Soósnak és Trepáknak is 3-3 volt, előbbi kettő pedig óriási problémának tűnt, hiszen az új légiós, Tuljkovics abszolút formán kívül játszott, így hármas-négyes poszton látni lehetett, hogy bajban lehet az Olaj. A tamperei gárda nagyon sok büntetőt hagyott ki, főleg a cserecenter, Ahvenniemi és az ex-Albás Damon Williams járt ebben az élen. Egy közepes félidőt követően 38-34-gyel fordultak a csapatok.

Fordulás után előbb jött a jó rész - két támadás alatt két tripla és Soósé már a 40-40-es egyenlítést jelentette - majd következett a feketeleves. Nikolov szinte pillanatok alatt összeszedte a negyedik hibáját, így a kispadra kényszerült, ezt pedig egy 11-0-s rohanással köszönték meg Williamsék, akik közül mindhárom amerikai ebben a periódusban indult be: Antwine és Damon Williams is hasznosan játszott ekkor és Bailey is kezdte megtalálni a ritmust. Innen még volt visszaút, hiszen Báder és Fodor kosaraival hat pontra zárkóztunk vissza, ám a finnek már lendületbe jöttek és simán 10 pont fölé tornázták, majd ott tartották előnyüket, a negyed végén pedig 14 volt közte.

Az utolsó felvonás nagy részében is csak szenvedett az Olaj, maximum az eredmény tartására voltak jók, de egyre inkább kezdett elhúzni a Tampere. Hogy még nagyobb legyen a gond: Fodor, majd három és fél perccel a vége előtt Soós is kipontozódott és bár Bailey csak az egyik büntetőt dobta be, ekkor 77-58-at mutatott az eredményjelző. Ami ez után következett, az kisebb csoda, de mindenképpen a remény visszatérése. A finn edző hiába kért ugyanis többször időt, úgy tűnt, játékosai idő előtt nyugodtak meg, a Szolnok pedig Trotter és Djeraszimovics vezérletével futott egy 11-0-át, így a kiütéses vereség helyett egy abszolút biztató -8-at sikerült kiharcolni a végére.

Az első három és fél negyed alatt összeszedett -20 nagyon csúnyán mutatott, de azt nem szabad elfelejteni, ez egy oda-vissza mérkőzésekből álló kupapárharc. Teljesen mindegy, hogy milyen játékkal, a végeredmény a lényeg. Márpedig nyolc pontos hátrány simán ledolgozható a Tiszaligetben, igaz, jóval pontosabb játék kell hozzá, hiszen arra nem lehet alapozni, hogy 36 perc után majd Szolnokon is elfogynak/kiengednek a finnek. Mindenesetre ezzel a 77-69-es vereséggel az eredményt tekintve elégedett lehet a magyar csapat, a játékbeli hibák kijavítására pedig majdnem egy hete lesz most Pór Péternek. Az első mérkőzések után elmondhatjuk az ilyenkor elmondható legfontosabb mondatot: az esély megmaradt!

Pyrintö: Lehto 20/6, A.Williams 18/9, D.Williams 13, Ahvenniemi 3, Nikkila 6. Cserék: Bailey 17, Niemi, Mattila

Olaj: Trotter 19/9, Djeraszimovics 15, Soós 9/9, Nikolov, 5, Báder 14. Cserék: Tuljkovics 2, Fodor 5/3, Trepák

Fotó: telesport.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus