Kiszenvedte a Körmend a továbbjutást!

13 pontos előnnyel utazhattak a vasiak a ma esti Magyar Kupa nyolcaddöntő visszavágójára. Gyors kosárváltással indult a találkozó. A hazaiak nem hagyták könnyű dobóhelyzetekhez jutni a piros-feketéket. Wittmann előtt viszont adódott két tiszta távoli is, mindkettőt pontokra váltotta az irányító. 8:2-es hazai vezetésnél, közel 4 perc után már időt is kért Sabáli Balázs. Használt a gyors fejmosás, szigorított védekezésén a vendég együttes és a házigazda csak a rendkívül motivált Djeraszimovics révén tudott csak pontokat felírni a táblára. Kasib Powell négy pontjára nagy szüksége volt a Körmendnek, de ez csak ahhoz volt elég, hogy a KSE ne tudjon nagyobb előnyre szert tenni. Jól megszervezte Sztojan Ivkovics Bell és Townes védését. Wittmann az utolsó percben bedobta harmadik tripláját, így 7 pontra dolgozta le az összesítésbeli hátrányt.

Két Townes ziccerrel indult a második negyed, sokkal jobban kezdte ezt a játékrészt körmendi magasember, különösen azért, mert Bencze Zoltán beütötte rajta a 3. faltját. Townes bravúros középtávolijára Wittmann triplával válaszolt, és Csorvási is felírt két pontot az eredményjelzőre. Gyorsan gyűltek a faltok mindkét oldalon, a Körmend pedig 7 pontos hátrányba került. Hazai időkérés után Rashad Bell szerezte meg az első vendég triplát, nagy szükségük volt már rá. De Djeraszimovics közelije után Wittmann már az 5. tripláját hintette be, 9 ponttal ment a KSE. A félidőhöz közeledve büntetőkből szerezte pontjait az MTE, de valamelyest tudta faragni a hátrányát. Centerben gondjai adódtak Sztojan Ivkovicsnak, mert Bencze és Csorvási is 3-3 személyi hibával álltak. Körmendi gyorsindítással és Ruják András ziccerrel zárult az első félidő, 6 ponttal vezetett a Kecskemét.

Pontatlan támadások jellemezték a harmadik negyed első két percét, Bencze szerezte az első kosarat, ami után rögtön megkapta a 4. személyi hibáját. Németh István a dobáskísérlete után megítélt három büntetővel hozta feljebb csapatát. Djeraszimovics két sikeres büntetője után Townes állhatott a vonalra, mivel Csorvási faltolta, ez volt a center 4. faltja, Hegedűs érkezett helyére. Vukadinov első pontjait szerezte egy utolsó másodperces hármassal, majd Bencze fejezett be egy akciót kosárral és egy büntetővel. 12 pontos hazai vezetésnél időt kért Sabáli Balázs. A negyed végére fordulva Hegedűs triplájával egalizálta az összesítést, majd Dénes büntetőjével már a KSE állt továbbjutásra. Két hazai támadást is kivédekezett a Körmend, és röpke másfél perc alatt 6 pontot faragot komolynak tűnő hátrányából. Azonban a negyed vége megint a KSE-é volt, Hegedűs zsákolása újra azt jelentette, hogy 10 pont feletti a két csapat közti differencia.

Egyik fél sem tudott mezőnykosarat szerezni a záró 10 perc elején. Darian Townes viszont három büntetőt tett be, majd a Hegedűs sportszerűtlen hibája miatt kapott támadási lehetőséget is a center váltotta pontokra. 6 pontra jött fel ismét a Körmend, de Bencze idejében ébredt, szerzett kosarat. A Körmend ziccereket hibázott, Djeraszimovics pedig távolról büntetett, 9 pontos volt a hazai fór ekkor. Mindkét csapat rendkívül ideges volt, Hegedűs zsákolás az egyik, Bell ziccer a másik oldalon. Nem estek be a hazai triplák, ellen Ferencz első hármasa rég látott közelségbe, 4 pontra hozta fel a Körmendet, kiharcolta vele a továbbjutást!

Végigszenvedte a találkozót a bajnokság listavezetője, meleg pillanatokat éltek át a piros – fekete szurkolók. Azonban tartás volt a vendégekben, így ha nehezen is, de továbbjutott a Körmend a jól védekező, de a végére elfáradó kecskemétiek ellen.

Összesítésben 149:140-re diadalmaskodott a Fortress Lami - Véd Körmend!

Kecskeméti KSE 61 : 57 Fortress Lami – Véd Körmend (17:11; 18:18; 19:14; 7:14)

Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok 800 néző     Vezette: Vígh P. dr. Benczur T. Boros T.

Kecskemét:
Wittmann 15/15 ; Kelley 0 ; Djeraszimovics 14/3 ; Dénes 1 ; Bencze 15

Cserék: Csorvási 6 ; Hegedűs 7/3 ; Vukadinov 3/3 ; Gruda 0 ; Mészáros 0

Körmend: Mladenovics 4 ; Németh 5 ; Powell 9 ; Bell 12/3 ; Townes 16

Cserék: Ruják 4 ; Ferencz 5/3 ; Dávid 2 ; Fodor G. 0 ; Cseh 0

Sztojan Ivkovics: "A két centerünk nagyon hamar megkapta 4. faultját, ez rányomta bélyegét a játékunkra."

Sabáli Balázs: "Borzalmas volt ez a mérkőzés számunkra dobószázalékban, védekezésben, támadásban. De örülünk a továbbjutásnak. Sajnálatos, hogy Németh István sérülésével egy vezéráldozattal is járt ez a siker."

Fotó - bckormend.hu

Fotó (Slide) - vaskarika.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus