Körte már a rájátszásra hangol


A ZTE a Paksot fogadja szombaton héttől. A vendégek megint jó formában játszó kosarasa, Körtélyesi Gergely arról beszélt, hogy fontos, hányadik helyen végeznek az alapszakaszban, de mégis, szinte minden válasza végén oda kanyarodott vissza, hogy a bajnokság igazából majd csak a legjobb nyolc között kezdődik el a számukra, s az lesz mérvadó a csapat későbbi megítélése szempontjából.

- Emlékszel a Paks – ZTE meccsre még őszről?

Körtélyesi Gergely:
- Igen, természetesen. Az első félidőben elég indiszponáltak voltunk, ám utána, a másodikban egészen máshogy sikerült játszani, s így nyertünk.


- Igen, egészen pontosan a harmadik negyedben robbantottatok, és az egerszegieket 8 ponton tartottátok, s végül elég sima lett a meccs, pedig a félidőben még iksz körül mozgott az állás. Nem véletlenül hoztam fel, mert most szombaton is a ZTE lesz az ellenfeletek, ráadásul akkor te voltál a csapatod leghasznosabb kosarasa 28 IBM-ponttal. Milyen volt az akkori ZTE? Látszott netán rajta, hogy ennyire gyenge szezonnak néz elébe vagy akkor még ebből nem volt sejthető semmi?

KG:
- Akkor még nem gondoltuk, hogy ilyen rosszul zárja az idényt – bár még nincs vége. Éppen ezért most sem vehetjük félvállról őket. Viszont egyértelmű, hogy nyernünk kell, mert így még akár arra is van esély, hogy előrelépjünk a bajnokságban.

- Na, igen. Az ASE jelenleg úgy áll az 5. helyen, hogy két sikerrel van előtte a 4., de ugyanígy két győzelemmel mögötte a 6. gárda is. Van hátra még négy meccsetek. Hogy látod, elcsíphetitek a negyedik pozíciót, vagy netán kell tartanotok a mögöttetek lévőktől, esetleg bebetonozódott az alapszakaszi helyetek?

KG:
- Nem mondom, hogy nem lenne jó, ha még javítanánk a helyezésünkön, de igazából majdnem mindegy hol végzünk, ráadásul az előrelépés már nem is csak rajtunk múlik. Ha esetleg itt maradunk ötödikként, akkor innen kezdjük a rájátszást, és kész. Ez az, ami számít majd. Hátrébb viszont nem hiszem, hogy kerülnénk. Annyi mérkőzést nem hiszem, hogy vesztenénk, hogy ez bekövetkezzen. Elsődlegesen a felsőházi rájátszásra és a Magyar Kupára készülünk, ezek a hátralévő alapszakaszi találkozók arra is jók, hogy a későbbi feladatokra felkészüljünk, gyakoroljunk.

- Öt mérkőzést nyertetek a legutóbbi öt fordulóban, vagyis szalad a szekér. Nem mondom, hogy bődületesen nehéz volt a sorsolásotok, mert bár a Körmend is az általatok legyőzöttek között van, de a JKSE, a Kaposvár, a Pécs és a Nyíregyháza a másik négy elkalapált gárda. Viszont el kell ismerni, azért senki ellen sem adják ingyen a sikert, ráadásul igen magabiztos diadalokról beszélünk. Mindenesetre felvetődik a kérdés, hogy az edzőváltás vagy más, mondjuk, az hogy egyszerűen mostanra ért össze a csapat, lehet az oka ennek az egyre magabiztosabb szereplésnek?

KG:
- Hogy mi változott az edzőcsere óta, abba nem akarok belemenni. Egyébként meg, hogy ez nehéz sorsolás volt vagy sem, relatív. Ahogy mondtad te magad is, ezeket a meccseket is meg kellett nyerni, mindegy, hogy ki volt az ellenfél. És a szemünk előtt főleg a rájátszás lebeg úgyis, hiába szerepelünk most esetleg szépen, ha ott netán nem érünk el semmit. A szezonunkat, minket az alapján fognak értékelni, hogy az élcsapatok között milyen helyen végzünk majd.

- Melyik volt az a meccs, amelyikre a legszívesebben emlékszel vissza ebből az idényből?

KG:
- Nincs ilyen. Nem is szoktam ezzel foglalkozni, hogy mi volt itt, vagy ott. Örülök, ha jól megy nekem és a csapatnak, vagy kis ideig magam alatt vagyok, ha nem úgy zajlanak a dolgok, ahogy szeretném. Ennyi. Készülünk a hétvégi mérkőzésre.

Fotó - www.rtlklub.hu

Fotó (slide) - www.rtlklub.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus