Morgen Ferdinánd: Számolni kell velünk!

A hétvége legnagyobb meglepetését az Atomerőmű SE szolgáltatta azzal, hogy idegenben fektette két vállra az EuroChallenge-ben a legjobb 16 közé jutó Olajt. Az ASE végig uralta a találkozót, nem utolsó sorban a 15 pontig és 11 lepattanóig jutó Morgen Ferdinándnak köszönhetően. Vele készítette honlapunk ezt a beszélgetést:

Bravúros, és egyben igencsak váratlan győzelmet arattatok szombaton Szolnokon. Mi a véleményed a meccsről?

Érzésem szerint két láthatóan fáradt csapat találkozója volt ez a szombati mérkőzés. Nekünk talán az eddigi eredményeink miatt jobban kellett ez a siker. Kicsit talán le is írtak minket az elmúlt mérkőzéseink miatt, így nagyon örülök, hogy tudtunk javítani, és hogy bebizonyítottuk, igenis számolni kell velünk.

Először kerültél be a kezdőcsapatba. Milyen érzéssel töltött el, és mennyire volt ez hatással a játékodra?

Megmondom őszintén, kicsit izgultam. Nagy dolog az, hogy valaki kezdő, vagy nem. Persze azoknak, akik karrierjük során már sokat szerepeltek a kezdőcsapatban, ez megszokott érzés, de számomra ez nagy előrelépés. Szerettem volna helytállni, és remélem ez sikerült is. Gondolom azért az izgalom meglátszott a játékomon is, de úgy érzem, hogy ezt a meccs során sikerült „kinőnöm”.

A karriered és a teljesítményed szempontjából hogyan értékeled eddig ezt a szezont?

Eddig megkapom a lehetőséget, pont annyit, amennyit egy ilyen szintű csapatnál számomra biztosítani lehet. Később talán még nőhet is ezen percek száma, hiszen elég alacsony szerkezetű társaság gyűlt össze nálunk idén, így ha súlyban nem is, de magasságban szüksége lehet rám a csapatnak.

Holnap az Albacomp ellen ismét rangadót játszotok. Mit vársz a találkozótól?

Nagyon remélem, hogy meglepetés-szériát tudunk építeni. Minden bizonnyal nagyon nehéz találkozó lesz ez is, és most már vélhetően nem is leszünk annyira leírva, mint a Szolnok elleni meccs előtt. Biztosan alaposan felkészülnek belőlünk. Összességében remélem, hogy jó mérkőzést tudunk majd játszani velük.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus