Németh István is Szolnokon folytatja

Németh István, a körmendiek kedvence is a Szolnoki Olajnál folytatja pályafutását, ugyanis a mai napon 1+1 éves szerződést írt alá az Adria-ligában is induló magyar klubbal, tájékoztatta honlapunkat hivatalos közleményében a Szolnoki Olaj KK. A játékos szerdán kapcsolódik be az edzésekbe.

Németh igazi körmendi legenda, hiszen az ificsapatból felkerülve előbb megjárta külföldet, majd 2003-ban év közben visszatérve megnyerte nevelőegyesületével a magyar bajnokságot. Külföldön a legmagasabb szintű megmérettetésekben vett részt, játszott az Olasz A ligában (Benetton Treviso), a szerb első osztályban (Vojvodina Novi Sad), a görög 1-ben (AEK Athén) és az ACB ligában is (Vive Menorca). Két évet Lengyelországban is lehúzott a Prokom csapatánál, akikkel mindkétszer bajnok lett és mindkétszer ott volt az Euroligában is (előtte már a trevisoi alakulattal is szerepelt a kosárlabda „Bajnokok Ligájában”). A Vojvodina tagjaként EuroCup és Adria-liga résztvevő is volt már, utóbbi sorozatba tart éppen a szolnoki együttes is.

Bár úgy tűnt, hogy hetekkel ezelőtt kialakult a szolnokiak magyar magja, a külső rotáció Németh-tel még több variációs lehetőséget tartogat magában, hiszen irányítóként és dobóhátvédként is használható. Valószínűleg a szolnokiak még egy 4-es poszton bevethető külföldit keresnek, az alsó három poszton Simon Balázzsal, Fodor Mártonnal, Horváth Ákossal, Calvin Watsonnal és most már Németh Istvánnal együtt minden bizonnyal megvannak.


slide: vasnepe.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus