Remek védekezéssel nyert az Albacomp

Hazai környezetben az elmúlt két mérkőzését megnyerte a Nyíregyháza, ráadásul László Róbert immár magyar állampolgárként mutatkozhatott be a nyírségi közönségnek. Mindez bizakodásra adott okot Ferenczi Tamáséknak, persze ettől függetlenül még idegenben is a 7-1-es mérleggel rendelkező Albacomp volt az esélyes.

altIgen kapkodva kezdett mindkét csapat, aztán az először a kezdőcsapatban szereplő Pap Iván öt pontjával a hazaiak ragadták magukhoz a vezetést. Nagyon figyeltek a fehérváriak Miskovicsra, a centert háromszor is lesapkázták Kellerék, akik a negyed derekán át is vették a vezetést. Ferenczi Tamás időkéréssel és kettős cserével igyekezett felrázni játékosait, no meg felhívni a figyelmet a labdaeladásokra – az első negyedben hét labdát szórtak el. A játékrész végére felpörögtek az események: Chism technikaija után 8-10-ről Djogo nyolc pontjával fordítottak a hazaiak.

A rendkívül sok hibát hozó első negyed után Djogo harmadik triplájával tíz pontra nőtt a Nyíregyháza előnye. Hollis ugyan közelebb hozta csapatát, de Chism újabb technikait „harcolt ki” magának Miskovicson. A 14. percben menetrendszerűen érkezett Dzunics edző időkérése (28-18). Damian Hollis kapcsolt egy, de inkább két fokozattal feljebb társainál, negyedbeli hetedik pontjával 30-25-re zárkózott a Fehérvár. Simon 2+1-e után pedig már a hazaiak kértek időt. Miután Polyák húzta vissza a vendégek irányítóját, a sportszerűtlen hibát követően egyenlített az Alba. A dudaszóval egy időben aztán El-Amin is betalált, így előnnyel mehettek pihenőre a vendégek.

A nagyszünet után az első félidőben pontszerzésben gyengélkedő Miskovics vette hátára csapatát, de László öt pontja is kellett ahhoz, hogy az előny ismét a hazaiaknál legyen. A hosszú pihenője után visszatérő Chism 2+1-es akcióval jelentkezett, ami riadót is fújt fehérvári oldalon. A vendégek 49-43-ról a 28. percre visszavették a vezetést (51-55). Hazai szempontból jókor szólt a meccshez ismét Djogo, aki már ötödik tripláját szórta. A fehérváriak pocsékul dobtak viszont távolról, Simon a negyed végén csupán csapata második hármasát dobta.

A záró negyedet a vendégek kezdték jobban, nem csoda, hogy Ferenczi Tamás 60-66-os állásnál igyekezett megállítani az Albacompot. Djogo hármasai sem ültek ekkor – mindkét oldalon egyébként sok volt ekkor a rossz megoldás, közel nyolc perc alatt 4-8 volt a negyed állása. Főleg hazai szempontból volt gyötrelmes a pontszegénység, mivel az Alba őrizte előnyét, Hollis pedig lélektanilag is jókor talált be. A vendégek így remek védekezéssel Nyíregyházáról is győztesen távoztak.

Marso-Vagép Nyíregyháza KK – Albacomp Fehérvár 63-71 (19-14, 16-23, 21-21, 7-13)

Nyíregyháza, Bujtosi Szabadidő Csarnok. Vezette: Földházi, Gál, Pozsonyi

NyKK: Fekete (5), Polyák (-), Pap (5/3), Sitku (8), Miskovics (10). Csere: László (14/3), Mohácsi (1), DJOGO (20/15), Nagy K. (-). Vezetőedző: Ferenczi Tamás

Albacomp: SIMON B. (18/3), El-Amin (16), HOLLIS (17/3), Keller Á. (10), Chism (6). Csere: Hendlein (4) Bódi (-), Supola (-), Juhos (-). Vezetőedző: Dzunics Braniszlav

Dzunics Braniszlav: Kemény mérkőzés volt, a záró negyedben fel tudtuk őrölni a Nyíregyházát és sikerült a győzelem.
Ferenczi Tamás: Ha a végén bemennek a ziccereink, akkor mi örülhettünk volna. A záró negyed gyengeségei döntötték el a találkozót.

Kép: albakosar.hu
Kép (slide): sporthirado.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus