Salgótarjánban a Hepp Kupa Finálé

Miután a nem élvonalbeli csapatok számára kiírt kupasorozat, azaz a Hepp Kupa elérkezett oda, hogy már csak négy csapat maradt talpon, tegnap arról határoztak, hogy mely gárda adhat otthon január 7-én és 8-án a Final Fournak. A tét nem kicsi, az első két helyezett a folytatásban a Magyar Kupa 16-os mezőnyének is a tagja lesz, tehát a 14 jelenlegi élvonalbeli alakulathoz csatlakozva küzdhet meg az első számú hazai kupasorozatban. Ahogy arról már korábban beszámoltunk, nagy meglepetések nélkül az esélyesebb csapatok jutottak be a negyeddöntős párharcokból a Final Fourba, egy-egy meccs döntött a továbbjutásról. Végül az egyaránt B-csoportos Salgótarján, Nagykanizsa, SMAFC, Eger négyesfogat tagjai értek oda a végső szakaszhoz. Közülük a tavalyi négyesdöntőt rendező hevesiek nem pályáztak, a másik három klub viszont szerette volna megrendezni a nemes eseményt, végül a Salgótarján csapata adhat otthon a két elődöntőnek, illetve a finálénak 2012. január 7-én, illetve 8-án.

A tervezett program:

Január 7. 18:30 - Nagykanizsa - SMAFC

Január 7. 20:30 - Salgótarján - Eger

Január 8. - A két párharc győztese vívja a finálét (a döntő időpontja még nem ismert, mivel egyeztetés folyik a mérkőzés élő televíziós közvetítéséről)

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus