Sima Falco továbbjutás Salgótarjánban

Mivel a Magyar Kupa jelenlegi versenykiírása szerint a nyolcaddöntőkben az alsóbb osztályú csapatok élvonalbeli gárdák ellen megvívott párharcai csak egy mérkőzésen dőlnek el, illetve azt az előbbi otthonában rendezik, ezért a Hepp Kupa győztese, azaz a Salgótarján hazai pályán küzdhetett meg a következő körbe kerülésért az NB I A-ban is holtversenyes listavezető szombathelyi alakulattal.

Az erőviszonyoknak megfelelően igyekezett megmutatni Bencze Tamás legénysége, hogy ki az úr a háznál, de a vendéglátók is partnerek voltak abban, hogy az első majd hét perc hazai nógrádi találat nélkül zajlott le, 11 - 0-ra vezetett már ekkor a Falco. Nagyon szépen osztogattak Surmann Péterék, de a befejezésnél mindig körülményesek voltak, majd maga az irányító szerezte a hazaiak első kosarát, az első etapot összesen 3 dobott ponttal zárta Dániel Tamás együttese, a vasiak Kálmán László nélkül is gyönyörűen járatták a labdát, Jancsikin pedig beállása után több szerencsés kosarat is szerzett, de teljesen megérdemelt volt ebben a szakaszban a vendégek 20 pontos vezetése.

A második játékrész merőben máshogy alakult, a salgótarjáni játékosok keményebben álltak oda a dobásokhoz, mondhatni, ennyibe tellett, hogy felvegye a magasabb osztályú rivális ritmusát az SKSE. 21 egységnyit ért el a fehér mezes együttes, majdnem sikerült egálra hozni a negyedet, tetszetősen játszott a Salgótarján, leginkább a nagyszünetig 11 pontig jutó Kocsis élt a betörésekből, de Godena és Hartvich is hasznos játékkal segítettek a másodosztályú gárdát.

A harmadik negyed derekán az addig "nyugodt" mederben folyó találkozó megélénkült, amikor egy vitatható jelenet után színészkedésért kapott technikait Surmann Gábor, pedig egy igen rendes könyököst kapott a szombathelyi centertől, majd ezt az ítéletet Godena elég hevesen vitatta, ő is kapott egy "T" betűt a játékvezetőktől jutalomként, ami az ötödik személyi hibája volt, ezzel ki is pontozódott a 26. percben. Ugyan nem ezen múlt a találkozó végkimenetele, de a négy megítélt büntetőt mind mellé dobta a Falco - Simon László és Will Tamás keze is megremegett a vonalnál állva. A vasiak egyébként tovább növelték előnyüket, de messze nem játszottak olyan tempóban, mint az első etap elején - vagy mondjuk az A-csoportos bajnokikon, de meg kell dicsérni a hazai védelmet is.

A záró játékrészre is maradt egy kis "esemény", Surmann Gábort faultolta a kelleténél hevesebben Harazin Tamás, ami után kicsit összekapott a két csapat, de végül technikai hibát sem ítéltek a játékvezetők, akik - bármennyire nem ezen múlt a továbbjutás vagy a mérkőzés, sőt, talán még a Falco győzelmének aránya sem -, igencsak sok vitatott ítéletet hoztak - mindkét gárda kárára. A kispadról bejövő játékosoknak például kötelesek lettek volna "T" betűket "ajándékozni". A Falco végül 43 pontos győzelmet aratott, köszönhetően az első negyedben, illetve a negyedik játékrész végén mutatott egyértelmű fölényének.


Konecranes Salgótarjáni KSE – Falco-Szova KC 53 - 96 (3-23, 21-23, 16-24, 13-26)

Salgótarján, Magyar Kupa, nyolcaddöntő, 800 néző, Vezette: Földházi, Pozsonyi, Sallai

Salgótarján: Surmann P. 6, Sebők 5, Gorszki 6, Hartvich 9, Godena 2. Csere: Likár 4/3, Surmann G. 5, Kocsis 11, Kiss K 3., Szabó Z 2.

Falco: Simon L. 7/3, Timberlake 15, Will 13/9, Szabó Zs 9/3, Pantelics 6. Csere: Jancsikin 23/6, Szanati 11, Harazin 8, Jarosevits -, Nárai 2, Molnár B. 2.

Kipontozódott: Godena (26. perc), illetve Nárai (38. perc)


Dániel Tamás, a Salgótarján vezetőedzője a lefújás után: "Nagyon sajnálom, hogy három enervált, szakmailag felkészületlen játékvezető elrontotta a két csapat mérkőzését, a szurkolók szórakozását. Ha becsülettel elvégezték volna munkájukat, akkor játszhattunk volna egy jó mérkőzést, mondjuk 23 pontos szombathelyi sikerrel."

Bencze Tamás, a Falco vezetőedzője a lefújás után: "Célunkat elértük, a nyolc között vagyunk és szerencsére nem is sérült meg senki."

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus