Sima Real győzelem a Manresa ellen

A mai napon a Hanga Ádámot is a soraiban tudó Manresa a Real Madrid otthonában lépett pályára. Ádám ezúttal a kezdőcsapatban kapott helyet, ami nem kis dolog egy gárda ellenében. Az elején nem kezdett jól a vendégcsapat, ám szép lassan felvették a ritmust, és utolérték ellenfelüket a negyed derekához érve. Hanga hét percet töltött ebben az etapban a pályán, ezalatt volt egy szép duplája és egy lepattanója. Sajnos a csapatának nem ment jól, az első negyedet kilenc ponttal elbukták. Ezt követően a 14. percben került ismét pályára, ám csapata ekkor 12 pontos hátrányban volt. Sajnos ezen Ádám sem tudott segíteni, a pályán töltött négy perce alatt kihagyott dobásokra és egy személyi hibára futotta csak. A komplett Manresa nagyon rossz napot fogott ki, a Real pedig játszotta a szokásos eredményes játékát. A második negyedet 10 ponttal nyerték meg, így 46-27-es állásnál vonultak pihenőre a felek, elsősorban a remek napot kifogó Mirotic-Llull párosnak köszönhetően.

A szünetben minden bizonnyal komoly fejmosásban részesültek Hangáék, mivel a harmadik negyednek teljesen más felfogásban mentek neki. A remeklő Downs vezérletével megkezdték a felzárkózást, és mikor a 29. percben Hanga ismét pályára került, már 10 pont közelébe jutottak. Sajnos a negyedből hátralévő két perc a Madridé volt, és erőszakos, jó játékuknak köszönhetően ismét 20 pontra hizlalták az előnyüket. A negyedik játékrészben már nem sikerült közelebb lopakodni a vendégcsapatnak, így ezt a negyedet is megnyerve aratott 83-61 arányú, magabiztos győzelmet a Real Madrid.

Ádám végül 2 pontig, 2 lepattanóig és egy gólpasszig jutott 18,5 perc alatt.

A mérkőzés videós összefoglalóját az alábbi linkre kattintva lehet megnézni!

Real Madrid - Assignia Manresa 83-61 (22-13,24-14,19-1818-16)

Real: Llull 12/3, Singler 6, Suárez 2, Mirotic 20/9, Begic 2. Csere: Tomic 7, Sanz 2, Reyes 14, Díez -, Rodrígez 6/6, Velickovic 4, Caroll 8/6.

Manresa: Rodrígez 3, Hanga 2, Palsson -, Doellmann 9/3, Asselin 13. Csere: Montanez 5, Hernández 4, Gladyr -, Achara 6, Downs 19/6, Oriola -.

Fotó: www.hvg.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus