SKC győzelem Molnár parádéval!

A vendégek számára kifejezetten balszerencsés előzmény vezette fel a találkozót. Szabó Miklós a korábban részletesen megírt sérülés miatt, nagy kötéssel a fején melegített, szerencsére tudta vállalni a játékot. Hazai részről a legutóbbi fordulóban combsérülést szenvedett irányító, Jermaine Thomas játéka volt kérdéses, de őt is a pályán találhattuk a feldobáskor.

A két említett játékos mindenesetre ott volt a kezdő ötösben. Gombás jókora "homályával" indult a meccs, ám visszaszerezték a labdát a hazaiak,és éppen Szabó szabálytalansága után Egemonye egy jó büntetőjével a hazai csapat szerzett vezetést, a turbános center egy alapvonali bedobás-figura után szerzett kosárral fordított. Rubin triplája adott némi lökést a hazaiaknak,Gombás verte egy az egyben Izzo-t. A vendégeket, amint az várhatóvolt, Ingram próbálta versenyben tartani. Boros egalizáló hármasa után Thomas is triplával jelezte, nincs baj a combjával. E távoli találat egy Kaluha ellen ítélt sportszerűtlen hibával fűszerezett 8-0-s hazai roham kezdetét jelentette. Ezt éppen Kaluha állította meg hármassal. A szakasz hajrájában Lakatos és Molnár révén büntetőkből 10 pont növelte előnyét a hazai csapat, a 9. percben a debreceni kapitány, Boros már a 3. személyijét kapta. Soproni részről ekkor színmagyar ötös volt a pályán. A negyed hajrájában Ingram beemelt egy hármast, majd Szabó volt eredményes, így a negyed végén 8 ponttal vezetett a Sopron. Vesztergom majd Keresztes révén újra gyorsan 10 pont fölé nőtt a különbség a soproniak javára, ám Kovács triplája lendületet adott a debrecenieknek, akik egy 7-0-s futással arra késztették a hazaiak mesterét, hogy maga köré gyűjtse fiait. Nem igazán használt, a szakasz közepe csapkodó játékot hozott, a hazaiak több labdát eladtak, a debreceniek pedig tiszta dobóhelyzeteket rontottak el. A ritmust vesztett hazai együttessel szemben Kovács, Szabó és Ingram pontjaival a 17. percben egyetlen pontra Horváth Imre újabb időkérése után Boldizsár dobott hazai szempontból igen fontos triplát, de az ügyesen kosarazó Kovács erre is felelt. A szakasz végén Rubin szerzett támadó lepattanót, majd duplát,s ennek köszönhetően 5 ponttal vezetett a Sopron. Szabó Miklós8 pontjával és 9 pattanójával. jöttek föl a vendégek, pedig baleset ide, turbán oda már a félidőben közel járt a dupla-duplához

Thomas két triplájával indult a második félidő, miközben Ingram két labdát is eladott. 63 másodperc alatt nőtt a hazai előny 11 pontra a félidei 5-ről, Turunen pedig azonnal időt kért. Kovács révén a vendégek is hármassal jelentkeztek, majd Egemonye büntetett. Kovács próbálta versenyben tartani a vendégeket, jórészt az ő eredményessége révén tudott a 10 pontos határ környékén maradni a Debrecen. Szabó a negyed közepén megkapta a 4. hibáját, de nélküle is feljött 5 pontra a Debrecen az ismét hullámvölgybe kerülő Sopronnal szemben. Horváth Imre újabb időkérése után ugyan a hazaiak akarata érvényesült, ám ezúttal a soproni játékosok sorra hagyták ki a büntetőket, így jelentősen mégsem nőtt a különbség.

Molnár erőteljes betörés utáni kosarára Kaluha felelt hármassal, amely óriási lendületet adott a vérszemet kapó vendégeknek, akik a teljesen leblokkolt hazai együttessel szemben egy 9-0-as szakasszal 2 pontra jöttek fel a 33. percben, azonban Molnár András vezérletével a zónára átálló, s ezzel ellenfelét megzavaró Sopron "repesztett" egy 6-0-s egy percet. Lelkesen, szívósan harcoltak a vendégek, de Molnárral nem bírtak. A 37. perc végén aztán sportszerűtlen hibát ítéltek a hazaiak válogatott játékosa ellen, 8 pontnál, a következő akció végén azonban a hatalmasat harcoló Szabó egy támadóhibával kipontozódott. Ingram ugyan négy pontra felhozta a vendégeket, de egy labdás meccset nem tudott csinálni a találkozóból. Az utolsó 2 perc Ingram és Molnár nagy dobópárbaját hozta, záróakkordként pedig Egemonye zsákolt egy óriásit, s végül hatalmas küzdelemben, a vártnál jóval nehezebben, de nyert a Sopron.


Kis Rába-menti Takarék SKC - Factum Sport Debrecen 80-70 (25:17; 12:15; 20:16; 23:22)

Sopron, MKB Aréna, 900 néző. Vezette: Györffy P. A., Jurák K., Rácz Zs.

Sopron: Thomas 9/3, Rubin 14/3, Molnár A. 29/12, Gombás 6/3, Egemonye 9

Csere: Lakatos 2, Keresztes 4, Boldizsár 3/3, Vesztergom 4

Debrecen: Kaluha 10/6, Ingram 26/9, Boros 3/3, Izzo 4, Szabó M. 8

Csere: Vas 2, Tóth G. 2, Kovács 15/9


Edzői nyilatkozatok:

Horváth Imre: "A győzelmen túl másnak nem igazán tudok örülni. Minden tiszteletem a szurkolóinké, akik végig kitartottak. Nagyon sok munka vár még ránk."

Mika Turunen: "A vereséggel nem lehetek elégedett, hiszen mikor tegnap megérkeztünk, azzal a céllal jöttünk, hogy nyerjünk. Bár kikaptunk, büszke vagyok a csapatomra, jól védekeztünk, többször is nagyobb hátrányból tudtuk szorossá tenni a meccset. A végén azonban Szabó kipontozódása, valamint Molnár András kritikus helyzetben bedobott triplái miatt alulmaradtunk."


Fotó (slide) - sakc.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus