Somogyi a Spurs ellen is játszott

Hajnalban újabb Summer League meccsen lépett pályára Somogyi Gergely a Los Angeles Lakers színeiben. A mérkőzés kimenetele nem meglepő, ezúttal is kikapott a Lakers, a San Antonio Spurs verte meg őket 92-81 arányban, azonban a magyar center majdnem 14 perc játéklehetőséget kapott a találkozó során, amely alatt 2 pontot, 1 lepattanót és 2 blokkot is feljegyezhettek a statisztikusok a neve mellé 2 személyi hiba mellett.

A szokásokhoz híven a második negyed elején került pályára Somogyi és rögtön egy elképesztően nagyot blokkolt. Az ellenfél a büntetővonal környékéről próbált meg elsüllyeszteni a tempót, ő pedig a dobás ívének a tetején ütötte el a labdát. Pár akcióval később ő került helyzetbe támadásban és sikeresen süllyesztette el a kettest. Az eddigiekben az volt a szokás, hogy addig játszott a második negyedben, ameddig tudott, majd lehozták, most viszont változott Chuck Person taktikája, 3.5 percnyi játék után padra került Somogyi, de a negyed vége újra pályára léphetett, összesen 7.5 percet töltött a parketten az első félidőben. Sajnos pattanóra nem sok esélye volt, rendszeresen kitologatták a palánk alól, de mezőnyben jól mozgott, hatékony elzárásokat adott Darius Morriséknak. A kommentátorok (többek közt Brent Barry) elég sokat beszéltek róla, szerintük ilyen magassággal dominánsabbnak kellene lennie. Egyrészt többet kellene neki is kérnie a labdát és úgy helyezkedni, hogy megjátszható legyen, másrészt viszont a társaknak is fel kellene ismerniük a lehetőséget egy ekkora égimeszelőben.

A második félidőben a harmadik negyed közepén kapott lehetőséget és onnantól végigjátszotta azt a felvonást, a záró etapban nem kapott már szerepet. Volt egy blokkja és egy lepattanója, de szürkébb volt, mint az első félidő folyamán. Ami nagy dolog, hogy újra pluszban tudott (+3) zárni, tehát amikor pályán volt, akkor három ponttal többet dobtak, mint amennyit kaptak és mivel ez neki már zsinórban többedjére sikerült (közte egy 40 és egy 50 pontos zakóval), elég jó jelnek vehető a többiekhez képest kevesebb játékideje ellenére is.

A meccs krónikájához tartozik, hogy a Lakersnél Christian Eyenga megsérült az összecsapás elején, ám vissza tudott térni később a pályára. Az aranysárga-lilák egyébként jóval összeszedettebben játszottak, mint korábban, de ez nem is meglepő, valószínűleg óriási fejmosást kaptak az 50 pontos, Miami elleni zakót követően, ám az most is látszott, hogy a képességekkel nagy gondok vannak többeknél is, egyedül Darius Morris emelhető ki 24 pontjával, 4 gólpasszával és 9/9-es mezőnymutatójával. A Spursnél Kawhi Leonardot kell megemlíteni, rajta nagyon látszik, hogy egy éve a profik között játszik, méghozzá nem is akárhogyan, most is csapata legjobbja volt 27 ponttal, 8 pattanóval és 3 gólpasszal. A legtöbben egyébként Hanga Ádám helyéért küzdenek a San Antoniónál, de valószínűsíthető, hogy senkinek nem lesz hosszú távú kapcsolata a nagycsapattal, még a korábban draftolt James Anderson - Cory Joseph duónak sem.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus