Súlyos sérülés az Albánál

Azonnal reccsenést hallott, a fájdalom később jött.

A tavalyi szezonban a felnőtt nemzeti együttesben is bemutatkozó tinédzser tehetségünk, Takács Milán kézközépcsont-törést szenvedett edzésen, ezért nem lépett pályára a pénteki, valamint vasárnapi, egyaránt megnyert előkészületi mérkőzésen. A gyakorlásokat begipszelt kézzel szemléli a kispad szélén - írja a klub honlapja.

- Tréningen jártam szerencsétlenül, az egyik társam vállába beakadt a kezem, ez okozta a gondot. Azonnal reccsenést hallottam, fájdalmat rögtön nem éreztem, később azonban igen, a percek múltával megdagadt, valamint sajogni kezdett. Műtét következett, majd gipsz. Néha érzek fájdalmat, ami elviselhető, a tervek szerint 5-6 hét múlva térhetek vissza a pályára – mondja Takács Milán.

A fiatal bedobó nem túl szerencsés az utóbbi időben. A július közepén, a portugáliai Matosinhosban rendezett, korosztályos Eb-t követően a felnőtt válogatott kecskeméti edzőtáborában gyakorolt, tagja volt a krétai, nemzetközi tornára utazó együttesnek, ám térdsérülése miatt végül nem tartott a csapattal a görög szigetre.

- Fehérváron zajlottak a kezelések, a gyógytornák, minden a terveknek megfelelően haladt, meggyógyultam. Az ugrótérd okozta problémákat már el is felejtettem, erre most eltört a kezem, ami rendkívül bosszantó. Másfél hónap múlva tökéletes állapotba kerülök, nem bajlódom majd a kezemmel és a lábammal sem. Bízom abban, hogy fontos láncszeme leszek az Alba Fehérvárnak. 

fotó: albakosar.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus