Szolnoki pontzuhatag Nyíregyházán

A hazaiak továbbra is nagy harcot vívnak a legjobb nyolc közé jutásért, így az Olaj ellen is győzelemre hajtottak Sitkuék. Villámrajtot vett a bajnok Szolnok Nyíregyházán, a kezdőcsapatban helyet kapó Soós pontjaival majd Nikolov zsákolása után 8-0-ra vezettek. Ferenczi Tamás időkérése sem törte meg a vendégek lendületét, 14-4 után Fields termelt gyorsan öt pontot. Főleg az amerikai hátvéd vitte hátán az NyKK-t, ám védekezésben nem bírtak az Olajjal. Nikolov a negyed végén saját lepattanóját visszaszedve alakította ki a 27-18-as állást.

A vendégek bő keretét mutatva szinte teljesen új ötössel kezdték a második játékrészt, Grebenár és Fodor mellett érkezett Horváth Ákos és Gay is. Utóbbi rögvest egy triplával nyitott. Az Olaj Trotter rossz dobóteljesítményét is könnyedén viselte, hiszen többek között a triplavonalon túlról is eredményesen céloztak (4/8 a negyed derekán). Báder közelijével 13 ponttal is vezetett a Szolnok, aztán 37-30-nál úgy festett felzárkózhat az NyKK. Báder zsákolása után viszont ismét időt kellett kérniük a házigazdáknak. Ferenczi Tamás ismét megpróbálkozott azzal, hogy Kandicsot, Sitkut és Miskovicsot is egyszerre pályára küldte ám Gay 5 pontja után 48-31-re ment az Olaj és végül ezt a negyedet is 27-18-ra hozták.

A bajnok igyekezett gyorsan dűlőre vinni a dolgot a második félidő elején. Mills pontjaival hamar 20 pont fölé hízott a különbség. A hazaiaknál a roppant halovány Miskovics talált be, ám a plusz egyet már kihagyta. A 26. percben 66-44-es Olaj vezetésnél a szinte hibátlanul játszó Báder is megkapta megérdemelt pihenőjét. Hosszú gólcsendet tört meg Fields egy büntetővel, de a játékrész végén a Szolnok tovább robogva lassan már a 30-as határt ostromolta.

A záró szakaszra tetemes előnnyel fordult az Olaj, amely nemcsak jól védekezett csapatként, de több jó egyéni teljesítménynek köszönhetően tovább növelte előnyét. Az ekkor 19 perce alatt ugyanennyi pontnál járó Gay zsákolásával 90-60-as vendég vezetést mutatott az eredményjelző. Az utolsó percekben aztán már jóval kevesebbet törődtek a felek a védekezéssel, így igazi pontzuhatagot láthattak a nézők. Sitku rámolt be két hármast, Gay pedig négy kísérletéből a negyediket szórta szintén távolról.

A Szolnok remek dobóteljesítménnyel magabiztos és a vártnál is jóval fölényesebb győzelemmel távozott a Nyíregyháza otthonából.

Marso-Vagép Nyíregyháza KK – Szolnoki Olaj KK 71-104 (18-27, 18-27, 15-26, 20-24)

Nyíregyháza, Bujtosi Szabadidő Csarnok. V.: Papp, Frányó, Jakab

NyKK: Fekete (7/3), Fields (18/3), Mohácsi (7), Kandics (12/6), Miskovics (6). Csere: Polyák (2), Sitku (15/6), Jakab (-), Varga M. (4). Vezetőedző: Ferenczi Tamás

Szolnok: Trotter (2), Mills (15/6), Soós (9/3), Nikolov (12), Báder (19). Csere: Fodor M. (8/3), Grebenár (5), Gay (22/12), Horváth Á. (8/3), Trepák (2), Gaál (4). Vezetőedző: Pór Péter

Ferenczi Tamás: Meglepetésre készültünk, de sajnos a Szolnok már az elején eldöntötte a meccset és a második félidőben is csak felvillanásaink voltak.

Pór Péter: Jól kezdtük a meccset, a csapat teljesítette az öltözőben megbeszélt dolgokat. Nem engedtük kibontakozni a hazai gárdát, mert akkor saját magunknak tettük volna nehézzé a találkozót. A fiúk maradéktalanul betartották a taktikai dolgokat. Tudtunk dobni könnyű kosarakat és a triplák is sültek. Minden fronton eredményesek tudtuk maradni, ami szükséges is volt, hiszen a hazai csapat nem adta fel a meccset.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus