Szombat délelőtti magyar győzelem!

Másodjára is legyőzte a vendéglátó Szlovákia válogatottját az európa-bajnoki selejtezőkre készülő magyar férfi kosárlabda válogatott. Ahogy a svédek elleni második meccsen, úgy most is több taktikai formációt próbált ki a fiúkkal Rátgéber László, minden játékos megfelelő mennyiségű játékpercet kapott. A magyarok sikere egy percig sem forgott veszélyben, még úgy sem, hogy a záró játékrészben a szlovákok egy alkalommal magukhoz ragadták a vezetést. 

A szlovákok a szombati találkozóra keményítettek azon a "védekezésen" melyet péntek este láthattunk tőlük. Ez nem csak a magyar együttest, de a játékvezetői triót is meglepte, akik pénteken sem álltak mindig a helyzet magaslatán. Csapatunk nem vette fel a kesztyűt, inkább kosarakkal, pontokkal igyekezett elégtételt venni vendéglátóinkon. A második negyedben több cserével igyekezett minden játékosának lehetőséget adni Rátgéber László. Ezt jól szemlélteti a tény, hogy Lóránt Péter és Hanga Ádám a komplett második negyedet kihagyták. A padról belépő játékosok közül a csereirányító, Wittmann Krisztián adott lendületet, sebességet a csapatnak, jól mozgatta a gárdát, amikor pályán tartózkodott.

A második félidőben ismét elhagyták a szelíd stílust a hazaiak, mi átálltunk zónázni, és ha úgy adódott, akkor mindig dobtak-dobtak fiaink az eredményjelzőre pontokat, nem hagyták közelebb kerülni a szlovák együttest. A záró negyedben nagyon látszott a fehér mezeseken, hogy ha lehetséges, akkor szeretnék megnyerni a találkozót. A reményt meg is kapták, mivel rövid időre sikerült átvenniük a vezetést. A magyar csapat azonban remek hajrát vágott ki a találkozó végén, és ha nem is sziporkázó játékkal, de ismét hozta a győzelmet.

A magyar válogatott, ha nehezebben is, mint pénteken, de hozta az újabb sikert, így négy felkészülési találkozón négy győzelmet számlálnak fiaink. Külön ki kell emelni a nagyot küzdő, cserepadról beálló Szabó Miklóst, aki mindkét összecsapáson 10 pont fölé jutott (12; 11).

Augusztus 8.-9-én rangos nemzetközi tornán vesz részt a magyar válogatott, akkor már a világ egyik legjobb válogatottjai ellen.

Férfi válogatott felkészülési mérkőzés - 2012. augusztus 4., Léva (Szlovákia)

Szlovákia 57 – 66 Magyarország (18–23, 14–12, 16–18, 9–13)

Léva, 500 néző   Vezették: Gabara, Pzenis, Margala (szlovákok)

MAGYARORSZÁG: Fodor 2, Horváth Á. 7/3, Hanga 13, Lóránt 12, Trepák 4

Cserék: Vojvoda 2, Wittmann 9/6, Molnár, Tóth Á. 2, Szabó Zs. 4, Ferencz, Szabó M. 11

Szövetségi kapitány: Rátgéber László

SZLOVÁKIA: Nuber 4, Gavel 19/12, Bilik, Sedmak 10, Batka 2

Cserék: Vojtek 9, Sykora 3/3, Pandula 6, Marko 1, Losonsky 3, Mrvis

Szövetségi kapitány: Peter Balint

Rátgéber László: "Jól kihasználtuk a második mérkőzést is. Egyre jobban látjuk, kire mennyire lehet számítani, több taktikai variációt is gyakoroltunk. Ami a legfontosabb, hogy a győzni akarás és küzdeni tudás továbbra is magas szinten volt a fiúknál."


Fotók - ferfikosar.hu

Fotó (Slide) - ferfikosar.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus