Szoros meccsen nyert a Kaposvár

A bajnokságban 4 forduló után még nyeretlen Kaposvár csapott össze az egy győzelmet összeszedő Pécs ellenében. A hazaiak joggal bizakodhattak a sikeres szereplésben, hiszen hét közben egy minőségi légióssal gyarapodott a csapat kerete. Michael Fey személyében egy olyan center került Kaposvárra, aki 4 évet húzott le a UCLA egyetemen, majd játszott a Lakers D-Ligás csapatában, a Los Angeles D-Fenders-ben is.

Az előzetes várakozásoknak megfelelő elánnak kezdtek a hazaiak, akik a mérkőzés első perceitől kezdve magukhoz vették a kezdeményezést. Az amerikai trió mindhárom tagja elkezdte a pontgyártást, Raivio 7, Wilson 5, míg az újonnan érkezett Fey 7 pontnál járt az első negyed végén. Fey első kosara egy hatalmas zsákolás volt, ami mondhatni stílusos bemutatkozás. Az első játékrész végére a Kaposvár 14 pontos előnyt szedett össze. Az állás 26-12.

A második negyedben állandósulni látszott a különbség. A pécsiek Ciric jó játéka ellenére csak az eredmény után futottak. Amikor felcsillant a remény a felzárkózásra, akkor a hazaiaktól érkezett a válasz, akik a PVSK lendületét igyekeztek csírájában elfojtani. Ennek köszönhetően a félidő végére csupán egy ponttal volt közelebb a Pécs, így 45-32-es állással mehettek az öltözőbe a csapatok.

A harmadik játékrészben tovább folytatódott a csiki-csuki és kosárra kosárral válaszoltak a felek. Külön kiemelendő, hogy az ebben a negyedben szerzett 19 kaposvári pontból 14-et szerzett Lekli József, aki nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a csapata legalább 6 pontot meg tudott őrizni a korábbi, tetemes előnyből. A vendégeknél sorra dobták a triplákat, az élen Ciric állt náluk 15 ponttal. A negyed végi szünetben világossá vált, hogy ha a hazaiak nem jutnak túl ezen a mélyponton, akkor óriási bajban lehetnek a záró játékrészben.

A hazai hullámvölgy tovább folytatódott az utolsó negyedben, akik a játékrész elején a meglévő 6 pontos előnyt is eljátszották, így egyenlítettek a vendégek, majd egy Ciric-triplával át is vették a vezetést: 64-67. Ezt követően Vladovic duplájánál már 11-0-s rohanásban voltak a fekete-mezesek, akik az első félidőben elszenvedett megrendítő erejű pofon után most teljes dominanciát gyakoroltak a kaposvári csarnokban. Ezek után nem is maradhatott el a hazai időkérés. Az ezt követő percekben attól is tartani lehetett, hogy teljesen elúszik a meccs a Kaposvár számára, azonban a hazai alakulatnál Fey és Raivio voltak azok, akik tartották a lelket a csapatban és nyílt maradhatott a küzdelem a hajrában is. Három perccel a vége előtt 75-75-re alakult az eredmény Raivio büntetőivel, így óriási hajrára lehetett számítani.

A két csapat a hajrában igazi riválisokhoz méltó mérkőzést produkált. Mindkét oldalon a légiósok szereztek pontokat, 79-79. A következő kulcsfontosságú esemény Szőke kipontozódása és Tóth Norbert kihagyott két büntetője volt. Majd a kihagyott büntetőket Raivio bosszulta meg egy triplával és 84-81-re módosult az állás, a vendégek pedig elkezdhettek faultolni és abban reménykedni, hogy a hazaiak elhibázzák őket. 86-81-es állásnál még voltak izgalmak, hiszen 7 másodperccel a vége előtt Eilingsfeld triplájánál faultolt a hazai csapat, így büntetőzhetett a vendégek 15-öse. Eilingsfeld keze nem remegett meg, beszórta mindhárom dobást, így 86-84-nél támadhatott a Kaposvár. A támadás kezdeténél 2,4 szekundum volt hátra, amikor a hazaiak eladták a labdát, de a vendégek utolsó, győzelmet érő triplakísérlete sikertelen volt, így nyert a Kaposvár: 86-84.

Kaposvári KK – Pécsi VSK Pannonpower 86– 84 (26-12, 19-20, 19-26, 22-26)

Kaposvár, 600 néző, vezette: Vígh P., dr. Kiss L., Vétek F. (Faidt)

Kaposvári KK: Wilson 13/6, Fey 19, Raivio 28/3, Lekli 17, Szőke -. Csere: Kiss K. 2, Kutasi 5/3, Koma 2

Edző: Fekete Ádám - Ez volt az a jég, amit fel kellett törnünk. Mérkőzés előtt mondtam a játékosaimnak, hogy mindegy, hogy hogyan, de ezt a mérkőzést meg kell nyernünk. Az első félidőben megmutattunk, hogy ténylegesen mire is képes ez a csapat.

Pécsi VSK Pannonpower: Tóth N. 12/3, Vasojevic 13/9, Ciric 20/12, Kovács P. 10/6, Eilingsfeld 18/6. Csere: Vladovic 6, Deák 5, Csabay -, Lepsényi -

Edző: Szrecsko Szekulovics - Rosszul kezdtünk, reális volt a félidei eredmény. A 2. félidőben már sokkal jobban kosárlabdáztunk. Az utolsó dobásnál sajnos nem volt szerencsénk.


Fotó: sonline.hu

Fotó (slide): kaposvarikosar.hu:

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus