U20: A 17. helyért játszunk holnap

Sajnos az már tegnap eldőlt, hogy a mai meccstől függetlenül a 17. helyért mérkőzik majd válogatottunk a Szófiában zajló B-divíziós Európa-bajnokságon, mert Dánia legyőzése esetén is rosszabb az egymás elleni mérlegünk Svájccal szemben. A tét nélküli mérkőzésen mégsem tudtak feloldódni a fiúk és sok hibával játszva nagy arányú vereséget szenvedtek Dánia legjobbjaitól.

Lássuk hogyan alakult a mérkőzés negyedről negyedre!

Kisebb tűzijáték után a dánoké volt az első pont, egyből a 6,75-ön túlról, így a negyed elején loholtunk az eredmény után az ismét eredményesen játszó paksi óriás, Czinger vezérletével (6-8). Csakhogy Hertz második triplája és Eleraky zsákolása már sok volt Völgyi Péternek és magához rendelte a fiúkat, miután bő két perce nem találtunk ekkor a gyűrűbe (6-13). A rövid pauza után sem tudtunk közelebb férkőzni az északiakhoz, minden kosarunkra válaszolni tudtak az ellentámadásból, így behozható hátránnyal zártuk az első felvonást (14-20).

Ismét trojkával nyitott Dánia és már tíz ponttal is mentek (14-24), mikor a nyírségi Jakab Peti hátára vette a csapatot és egy 6-2 futást vezényelve időkérésre kényszerítette ellenfelünket (20-26). Sömenek megfejelte ezt egy hárompontossal a gyors taktikai értekezlet után, majd ismét Jakab villant, a hátárnyunk pedig már el is tűnt az eredményjelzőn (25-26). Némi huzavona után a körmendi magasember újabb távolijával értük utol először a mérkőzés kezdete óta a dánokat (30-30), majd egy Tursics ellen megítélt sportszerűtlen fault után a túloldal kihasználta második időkérését is, látva, hogy csapatuk lendülete kicsit megakadt. A büntetők kimaradtak, de Bödör duplájával így is sikerült átvennünk a vezetést ideiglenes, de ellenfelünknek még fordítani tudott az első félidőben és bár Kovács Ádám három büntetőt is dobhatott az egyenlítésért, illetve az újabb előnyért, csak egyet értékesített belőlük, így minimális hátárnyban vonulhattunk a nagyszünetre (33-34).

Fordulás után újra a dánok kezdték jobban a negyedet, de ami ennél is rosszabb, hogy a menetrendszerű magyar időkérés mintha ellenfelünknek használt volna jobban, egy rövid 6-0-s szakasszal ismét tíz pont volta két csapat között (37-47). A rendkívül jó napot kifogó Jakab zárkóztatta a mieinket két középtávolival (41-47), de Hertz tarthatatlannak bizonyult a túloldalon, az erőcsatár 19-ik pontja egyben 13 pontos előnyhöz jutatta hazája nemzeti válogatottját (41-54). A dobószázalékunkat megint csak nem tehettük ki az ablakba, mezőnyből 37.8 %-al céloztunk, míg a triplavonalon túlról mindössze 10.5 %-al (2/19)… Büntetőkből próbáltunk zárkózni, de faragni nem tudtunk már a hátrányunkból, nehéz helyzetbe hozva magunkat a záró játékrész előtt (45-58).

Kihagyott büntetők, eladott labdák, elrontott dobások. Ezek jellemezték játékunkat az utolsó tíz perc kezdetén, a dánok pedig büntettek ezért, Eleraky öt pontjával már majd húsz ponttal jártak előrébb, alig másfél perc játék után (45-63). A két kisember, Jakab és Lakosa egy-egy triplájával még felcsillant némi remény a zárkózásra, de Dánia hamar tudatosította, hogy nem nagyon van keresnivalónk ma ezen a mérkőzésen, és egy 14-2-s rohammal végleg eldöntötte az összecsapást (53-77). Jakab Peti új pontcsúcsot ért el a magyar csapatban a tornán 20 egységével, de ez sovány vigasz lehet csak a fiatal irányítónak az újabb vereség mellett (55-77).

Magyarország - Dánia 55:77 (14-20, 19-14, 12-24, 10-19)

Szófia, Bulgária, B-divíziós Európa-bajnokság

Dánia: Dossing (18/12), Hertz (23/9), Reinholt (2), Levene (11), Eleraky (11) Csere: Olsen (5/3), Haas (-), Rungby (-), Gyamfi (2), Bigum (5), Haddad (-), Birketoft (-)

Magyarország: Tursics (8), Csapai (-), Czinger (4), Mészáros (-), Kovács Á. (3) Csere: Polyák (4), Gruda (2), Jakab (20/3), Sömenek (6/6), Lakosa (4/3), Bödör (4)

A mérkőzés statisztikáját ide kattintva találjátok.

A csoport állása:

1. Dánia                             3 győzelem – 1 vereség              7 pont

2. Fehéroroszország        2 győzelem – 2 vereség              6 pont

3. Portugália                      3 győzelem – 0 vereség              6 pont

4. Svájc                              1 győzelem – 2 vereség               4 pont

5. Magyarország              0 győzelem – 4 vereség              4 pont

A magyar csapat holnap 15:00-kor mérkőzik meg az eddig nyeretlen Luxemburggal a 17. helyért.

A felső ágon a házigazda Bulgária Horvátországgal, míg a mi csoportunkból továbbjutó Csehország Izraellel néz farkasszemet a holnapi elődöntőkben. Az eredménytől függetlenül ez a négy nemzet jövőre az A-divízióban szerepel majd.

Fotó: facebook.com

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus