Völgyi a vezetőedző, Heinrich segíti

A tavaly az első osztályból kieső, majd a megüresedéseknek köszönhetően mégis az élvonalba nevező ZTE KK csapatánál formálódik a keret és a stáb, mely bő egy hónap múlva meg is kezdi szereplését az NB I A-ban. A pár hónapja Paksról visszaérkező Völgyi Péter átveszi a szakmai irányítást is és ő lesz a vezetőedző, míg Heinrich Róbert, az előző szezon második felében ezt a posztot betöltő szakember pedig Völgyi segítőjeként tevékenykedik tovább a klubnál, melynek jelenleg egy szerződtetett játékosa van Vertetics Ádám személyében, de ahogy a korábbi híradásokból megtudhattuk, több fiatal hazai kosárlabdázóval is megegyezett a gárda, ők a következő napokban már alá is írhatják szerződéseiket.

A ztekosar.hu portál, a klub hivatalos honalapja ezen felül arról is tájékoztat, hogy az alapozásban már bőven benne van a csapat, s a két edző rengeteget foglalkozik egyéni képzések formájában is a régi-új játékosokkal. A keretet tekintve Vertetics mellett biztos maradónak tűnik a jelenleg a válogatottnál is számításba vett, de az Eb-selejtezők alatt az utazó csapatból már kimaradó Gáspár Dávid, valamint a fiatalabb korosztályt képviselő Kertész Dániel. Kovács Ádám a Paksból érkezik, Koma Dániel pedig Kaposvárról teszi át a székhelyét, de rajtuk kívül egyeztetés folyik többekkel is, velük kapcsolatban publikus, illetve hivatalos információk a jövőhét elején várhatóak.

A zalaegerszegiek hivatalos oldalán a klub kommunikációs vezetője, Dallos Ádám közölt egy videóinterjút, melyet Völgyi Péterrel és Heinrich Róberttel készített:

Fotó: ztekosar.hu




Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus