Elmarad a B csoportos szuperrangadó

Ez lett volna a hétvége kiemelt meccse a B csoportban. 

fotó: Vasas Akadémia

Egyaránt 7-0-s mérleggel várta a hétvége B csoportos rangadóját a Vasas Akadémia és a Nyíregyháza, ám a hazaiaknál felütötte a fejét a koronavírus és a vendégek sportszerűen belementek a meccs elhalasztásába.

A Vasas Akadémia közleménye:

Sajnálatos módon péntek estig két játékosunk is belázasodott, így ezt jeleznünk kellett leendő ellenfelünk, a HÜBNER Nyíregyháza BS vezetősége felé. Mivel az érintett játékosok tünetei miatt az egész csapatunk a járványügyi intézkedésig karanténba vonult, így a jelenleg érvényes MKOSZ szabályzatok alapján az maradt fenn lehetőségként, hogy az U20 csapatunkkal álljunk ki a nyíregyháziak ellen. Ezt a megoldást leendő ellenfelünk rendkívül korrekten és sportszerűen egyből elvetette és jelezte felénk, hogy ilyen áron nem kívánnak pályára lépni és könnyű győzelmet szerezni. A leírtak okán az MKOSZ felé a helyzetet hivatalosan jeleztük és kezdeményeztük a mérkőzés későbbi időpontban való lejátszását, melyet a nyíregyháziak azonnal visszaigazoltak, így ez alapján a Versenyiroda a mérkőzést hivatalosan is elhalasztotta. A felek megállapodtak, hogy a játékosok teszt eredményének függvényében állapodnak majd meg a mérkőzés pótlásáról.

A magyar kosárlabdáról szóló cikkeink elkészülését a PEAK Sport Magyarország támogatta.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus